Átölel a múlt…
Múlt búcsúztató tréning
Albert Einstein azt mondja: „Tanulj a tegnapból, élj a mának és reménykedj a holnapban.”
Ugyanakkor mindenki ismeri azt a lelkiállapotot, amikor elmerengünk a múlton, felidézzük a szép emlékeket, fényképeket, videókat nézegetünk, elsárgult leveleket olvasgatunk, és emlékezünk. Valami jóra, valami biztonságosra, valami szépre. Belemenekülünk a múltunkba a napi stressz, a napi problémák, az igénybevétel elől. Természetesen elfelejtjük, hogy akkor is volt stressz, megoldandó probléma, tragédia, csalódás és szomorúság az életünkben, de hol van az már? Csak a szépre emlékezünk…
Átölel a múlt…
Vagy mégsem? A múltunkat vizsgálva, visszanézve sok-sok életbölcsességet, tanulságot is találunk, de találunk szomorú, negatív, gyötrő emlékeket is. Ha a múlt tapasztalatait a jelen problémáinak megoldásához használjuk, akkor csuda hasznos dolgot teszünk, gyarapítjuk a sikeres megküzdési mechanizmusaink tárházát.
De mi van azokkal, akiknek keserű, rossz emlékeik vannak, akiknek a múltja tele van tragédiákkal, kínzó, rossz emlékekkel? Vannak, akik beletemetkeznek a múltjukba, s belecsúsznak a múltba nézés meredek spiráljába, ami egyre gyorsabban mélyül, növelve a reménytelenség érzését. Ők azok, akik keseregnek, szenvednek, de nem változtatnak, viszont mindig pontosan el tudják mondani, hogy ki tehet arról, amiben éppen benne ragadtak. Ők azok, akik egy-egy élethelyzetben szinte tehetetlenül vergődnek.
Vannak életszakaszok, és vannak élethelyzetek, amelyekre kifejezetten jellemző a múltba nézés. Ilyen például az életközepi krízis, vagy ha haláleset történik a családban. Ilyenkor természetes a múltba nézés, a múltbéli emlékek, események felidézése, az emlékezés.
A múltba nézés időről időre igenis szükséges, de nem szükséges a múltban benne ragadni.
Einstein óta nagyon sokan megfogalmazták, hogy mennyire fontos, hogy a jelenben élj. Hogy éld meg a jelen pillanatot, mert ha folytan a múltba nézel, akkor csak rágódsz a múlton, ha csak a jövővel foglalkozol, akkor aggódsz a jövő miatt.
De mi is az a múlt?
A múlt, ami valójában nincs, mégis ott van benned, ott van a lenyomata a lelkedben mindannak, ami megtörtént veled, amit mások mondtak neked, vagy amit te gondoltál magadról.
Elgondolkodtál-e már azon, hogy a múlt, ami olyan nagy hatással van rád, tulajdonképpen nem is létezik? Csak az emlékek léteznek, de a múlt sem időben, sem térben nem elérhető.
Ha a múlt örömteli, kellemes érzéseket hagyott, akkor nem is szoktunk rajta különösebben sokat gondolkodni, kedves anekdotákat idézünk fel, amikor apropoja van, és jó érzésekkel gondolunk a felidézett helyzetekre.
De mi történik bennünk akkor, amikor nem tetszik a múltunk? Amikor a szomorú, félelmetes, igazságtalan, megszégyenítő, nyomasztó sérelmeinkre emlékezünk? Amikor felidézzük az alkoholista apa tetteit, a rideg anya elutasító viselkedését, a ma is bénítóan ható megszégyenülések emlékeit? Amikor felhangzik a lelkünkben a csúfolódó osztálytárs, vagy az osztályfőnök, aki azt mondja: ne is próbálkozz fiam, te arra alkalmatlan vagy. Belőled sosem lesz…
Felidézed, és még ma is fáj. Még ma is meghatározza a viselkedésedet, a gondolataidat, az önértékelésedet, az álmaidat.
Még mindig szégyenkezel egy pofon miatt, pedig már nem is él az, akitől kaptad. Még mindig bűntudatod van amiatt, hogy 20 éve hazudtál valakinek, pedig az illető már azt is elfelejtette, hogy a világon vagy. Még mindig fáj, hogy az anyád nem hitt neked, amikor pedig igazat mondtál, pedig anyád azóta megöregedett és csak benned bízik.
Milyen különleges, hogy már nem létező pofonok, emberek, helyzetek határozzák meg a mai napodat. A múlt lenyomataival viaskodsz, az emlékeiddel, és nem a jelen történéseivel éled a mindennapjaidat. Ha amnéziás lennél, akkor nem élnéd át ezeket a kellemetlen érzéseket. Nem véletlen, hogy nagyon sok felnőtt alig-alig emlékszik a gyerekkorára.
A múlt, mint gyártási folyamat
A személyiségünk folyamatosan alakul. Sosem mondható az, hogy most már kialakult, és nem változik tovább. Tehát az „itt és most”-ban pont olyan, amilyen. A jelen pillanatban ilyen az agyműködésünk, a lelkünk, a személyiségünk.
A nevelés, a megélt különféle tapasztalatok más és más embert hoznak létre. Akinek bántalmazó, rideg, részeges családban kellett felnőnie, azt megtanult veszélyes körülmények között élni, bizalmatlanná, gyanakvóvá, vagy erőteljesen védelmezővé vált. Aki elfogadó, bátorító, meleg családi környezetben élt, az megtanulta, hogyan váljon sikeressé, és úgy érzi, hogy egy lehetőségekkel teli világban él.
Az, hogy milyenek vagyunk, az a jelen. Amiért ilyenné váltunk, az a múlt. A múlt a magyarázat, az indoklás, az értelmezés. A múlt a „gyártási folyamat”.
Arra szolgál, hogy amikor önmagunkról gondolkodunk, meg tudjuk magyarázni a viselkedésünket, a gondolkodásunkat.
Bontakozz ki a múlt öleléséből!
Ha egy ölelés nem esik jól, túl szoros, akkor akár fájdalmat is okozhat nekünk. Ha a múltunk áll a boldogulásunk útjába, akkor mi akadálya annak, hogy kibontakozz ebből az ölelésből? Ha folyton elgáncsolod magad, akkor miért nem hagyod már abba?
Az ok Te magad vagy. Mert nem hiszel benne, hogy lehetséges, nem hiszed, hogy neked is sikerülhet. Átéled magad valamilyennek, és azt hiszed: ebben a korban már úgysem változik az ember.
Amikor valakivel arról beszélünk, hogy „feldolgozni” a múltat, az illető gyakran tiltakozik. „Ez önámítás, az emlékeket meghamisítani önbecsapás” – szoktak érvelni. Aztán, ha elég nagy a szenvedés-nyomás, akkor mégis úgy döntenek: na jó, tegyünk egy próbát.
És teszünk egy próbát. Hiszen az emlékek benyomások, képek, értelmezések, érzések. Szubjektív dolgok. Nem csalunk, nem csapunk be senkit. Csak alaposabban megvizsgáljuk az emlékeket, a múltat, hogy felfedezzük benne azt, ami első pillantásra nem látszik.
Vegyük azt a fiatal férfit, akit a társai állandóan csúfoltak, mert vézna volt, és az apja is lekezelően bánt vele, mert nem sok hasznát vette a meglehetősen nagy háztáji gazdaságban. Belé égett a „nem bírom el”, a „nem tudom megcsinálni” a „kevés vagyok hozzá”. Amikor erre gondolt, nagyon igazságtalannak és megalázónak érezte a múltját, annyira, hogy a saját férfiasságát is megkérdőjelezte. Úgy tekintett magára, mint egy rakás szerencsétlenségre.
Pedig ma már egy igazán szép testű, edzőtermekben formálódott, kifejezetten erős, csinos, az apja földjein hobbiból dolgozó, mindenütt helyt álló fiatal férfi.
A kérdésre, hogy hogyan vált ilyen szép szál, izmos férfivá, hosszas gondolkodás után azt válaszolta, hogy „meg akartam mutatni, hogy én is érek annyit, mint ők, és én többet is bírok, mint ők”. Ezért elkezdett edzőterembe járni, túrázni, beszélt egy személyi edzővel, akinek a tanácsai sokat segítettek neki. Olyan izomzatot növesztett dacos elhatározásában, hogy ma már rá sem ismernek a régi csúfolódó iskolatársak, s az apja is tiszteli a teljesítményét.
Átírni a múltat?
Átírtuk, meghamisítottuk ennek a férfinak az emlékeit? Nem, csak kiegészítettük azokkal az emlékekkel, amelyek ott lapultak a tudattalanjában. Az a dac, ami előre vitte őt, homályban maradt, mert csak a bántásokra emlékezett, a saját ösztönző szerepe elveszett a múltjában. Csak segítettünk az emlékeit a maguk teljességében felidézni, s ő átértelmezte a múltját.
Ma már nem azon rágódik, hogy mennyire szégyellte magát, amikor csúfolták és az apja nem bízott benne, hanem büszke arra, hogy „megmutatta”, mennyit is ér valójában.
Mert nem mindegy, mit emelünk ki a múltunkból. Mert amit kiemelünk, annak látjuk magunkat.
Van, aki a bajok keletkezésére, és van, aki a bajok megoldására emlékszik erőteljesebben. Melyik emlék hamis? Egyik sem. Mindkettő megtörtént, de azt mi dönthetjük el, hogy melyiket tartjuk fontosabbnak.
A múltunkat használhatjuk arra, hogy büntessük magunkat, hogy hajtogassuk mennyire kevesek, kicsik, buták, csúnyák, gyengék vagyunk, és viseljük ennek a következményét: ha megpróbálunk másképpen viselkedni, mint amit az emlékeink alapján magunkról gondolunk, akkor szorongani kezdünk, elbizonytalanodunk, és begyűjtünk még egy kudarcélményt, ami megerősíti a magunkról alkotott negatív Én-képet.
Amikor meg sem próbáljuk megtenni, amitől szorongunk, akkor elkerülő módon viselkedünk, és ha elkerülöm azt, amitől félek, akkor ugyan csökken a félelmem, de egyben lemondok a jobb élet lehetőségéről is. Ha a szorongás elkerülése a célunk, akkor belenyugszunk abba, hogy vesztesként fogjuk leélni az életünket, cserébe okolhatunk másokat, amiért nekünk nem sikerülhet… hiszen apám részeges volt, anyám nem szeretett megfelelően, a társaim kiközösítettek, a párom megcsalt, és így tovább.
Változni nehéz, de nem a múltunk miatt, hanem az emlékek okozta jelenbeli szorongásaink miatt. A változás önmagunkon végzett olyan belső munka, aminek elvégzéséhez külső segítség szükséges. Ha itt vagy és olvasod ezeket a sorokat, akkor valahogyan túlélted a múltat.
Gyere, bontakozz ki a múlt szorító öleléséből, búcsúztasd el a negatív emlékeidet, és segítünk felszínre hozni a benned lapuló értékeket.
Csehák Hajnalka pszichológus
Ha ki akarod próbálni, hogy milyen érzés a múltad egy szeletének az átalakítása, akkor gyere el az egy napos „Múlt búcsúztató” tréningre. Ha alapos változást, és önbizalommal teli sikeres személyiséget szeretnél faragni önmagadból, akkor jelentkezz az „Ego building” tréningre.
A Múlt, jelen, jövő - Múlt búcsúztató tréning után, ha szükségét érzed, lehetőség van személyes konzultációra, tanácsadásra.
A Lelki Titkaink Mentálhigiénés Stúdió tréning kínálata
Ha megtetszett a LELKI TITKAINK Mentálhigiénés Stúdió tevékenysége, kérlek ajánld ismerőseidnek is.
