Cigaretta
Bodnár Ákos
Jean és Michelle középkorú, harmonikus házasságban élő két emberegyed. Nem tudjuk, hogy hol, melyik városban élnek, ahogyan azt sem, hogy ők tudják- e azt, hogy figyeljük őket. De mi azt tesszük. Mert ők mi vagyunk.
Reggel kimerült volt mind a férfi, mind a nő. Nem szóltak egymáshoz. Nem is volt szokásuk. A nő – mint egy igazi háziasszony-, nem sokat lustálkodott, ellentétben férjével. Gyorsan felöltözött, és a konyhába sietett. Nem telt bele sok idő, a friss kávé illata átjárta a szép polgári ízléssel berendezett kertvárosi házuk minden egyes zugát. Ez arra késztette Jean-t, hogy az asszony után menjen. Lassan felöltözött, és kiballagott a konyhába. Felesége ott ült megszokott helyén, és a reggeli kávéját kortyolta.
– Finom illata van – szólalt meg Jean.
Az asszony nem válaszolt, csak rámutatott arra a kis míves szerkezetre, amit jobb helyeken kotyogónak is szokás nevezni.
– Behoztad az újságot? – kérdi az asszony.
– Nem. – majd egy nagy sóhaj után – De behozzam?
– Persze.
– Akkor jó.
Megindul az ajtó felé, ám gondosan figyeli, hogy neje nem követi-e minden pillantásával. Nem. No csak azért, mert mielőtt nekiindulna a nagy útnak a bejárat és a postaláda közé, még egy pillanat erejéig beslisszan a vécébe. Felnyitja a tartályt, és egy gondosan elrejtett csomag cigarettát kapar elő. Kivesz egy szálat, és a sebészi precizitással melléhelyezett gyújtó társaságában újra elindul a nagy útra. Kilép az a bejárati ajtón, és egy nem is oly messzi fához siet, a kapu elé. Már egy párszor jól bemérte ezt a helyet, innen nem látja az asszony. Élvezettel rágyújt.
Jean halkan beszélni kezd, de úgy, hogy azt csak az öreg fa érti:
– Nem is értem miért szoktam le. De tényleg! Hiszen olyan jó. – kifújja-, Ha újra rászoknék… nem, nem! Ezt nem lehet. De ha mégis?
Mindeközben Michelle a tegnapi újságot bújja. Hírek terroristákról, bombázásokról, elnökök találkozóiról, messzi vidékek háborúiról. Tengernyi érdektelenség az arcán. Nem is nézi sokáig. A fölhöz hajítja.
Halkan beszélni kezd, de úgy, hogy azt csak az öreg asztal érti.
– Nem is értem én ezt a világot. Nem értem. És itt van még ez a szerencsétlen potyabagós is. Nem is értem hogyan lehet így élni. Na mindegy.
Jean komótosan szívja a cigarettáját. Nem siet vele. Az utolsó szippantásnál jó mélyen érzi a cigaretta mérgét. Ezt szereti legjobban. A csikket áthajítja a szomszéd virágai közé. Így teszi már évek óta.. Odalép a postaládához, és egy hirtelen mozdulattal kikapja a friss újságot. Hóna alá vágja, és elindul befelé. Odalép a feleségéhez a konyhában, s meglátja a földön heverő napilapot.
– Mit keres az ott? Annak nem ott van a helye drágám. Tudod jól, hogy a papírt a lenti szemetesbe gyűjtjük.
– Tudom. Csak lusta voltam levinni.
– Itt van a mai. Van még kávé?
– Van. Tudod jól hol találod.
A férfi kávét tölt, majd leül az asszony mellé. Neje elveszi az új lapot, s most azt kezdi el lapozni.
– Már megint ez a sok háború. Hát ennek soha nem lesz vége! Szerinted, nem lenne jobb békét kötni?
– Nem hiszem. Azok ott lent állandóan irtják egymást. Tegnap láttam a TV-ben. Valahogy benne van a vérükben. Barbárok mind, hidd el nekem.
Az asszony nem válaszol. Halkan ülnek egymás mellett még egy darabig, majd a nő hirtelen feláll.
– Na, megyek felöltözni, mert mennem kell. Már majdnem fél nyolc van!
A nő elindul a konyhából, férje egyedül marad.
– Menjél csak, én ma később megyek be – kiált utána.
A nő felöltözik – amolyan hivatali kosztüm félébe –, fogat mos, majd mielőtt a garázsba menne a kocsiért, odalép férjéhez.
– Mennem kell – megcsókolja a férfi homlokát – Szeretlek.
– Menjél csak, és tudod, én is.
A nő nagyot sóhajt, majd elmegy. A férfi még egy ideig hallja a nő magas sarkújának a kopogását, melyet felvált egy dízelmotor lélekölő kattogása. Majd csend. Elment. A férfi egyedül marad.
Egy pillanat sem telik bele, a férfi elnyújtózkodik a székben, és halkan megszólal, hogy azt csak az öreg asztal érti:
– Talán jólesne még egy cigaretta, nemde?
Bodnár Ákos
Bodnár Ákos így vall önmagáról: Jelenleg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi karán hallgatok esztétikát már második éve.
Feladatomnak tartom, hogy megismerjem a világot, ami körülöttem van, és hiszek abban is, hogy az embereknek még szükségük van a szépre, és a jóra. Talán ezek csak üres szavak már sok ember számára, de én még próbálkozom azon, hogy ez ne így legyen. Az emberek tanuljanak meg, és tudjanak helyesen élni. Ez a legfontosabb. És hogy mi a művészet? Egy lehetséges alternatíva egy életút helyes megtervezésére és gyakorlására. Mert az élet az, amiben csak egyszer van részünk…
| Értékelés |
Olvasószoba
Bugyi Anna: Kórházban » Tiszai Zsuzsanna: Válogatott írások » Bálint Vera: Fekete »
Bodnár Ákos: Cigaretta »
Erdélyi Mesi: Életem története » Holka Edit: Magok, tisztások, erdők » Lédy Évy: Versek »
Secret: Versek » Vilim Tamás: Három élet, három halál, három ábrázolásmód »
Ha megtetszett a LELKI TITKAINK Mentálhigiénés Stúdió tevékenysége, kérlek ajánld ismerőseidnek is.
