Elisabeth Kübler-Ross: A halál és a hozzávezető út
Könyvismertető
Elisabeth Kübler-Ross
Marie de Hennezel
Kulcsszavak:
A halál és a hozzávezető út
Ez a könyv a thanatológiai szakirodalom egyik legnagyobb klasszikusa. Őszintén és nagy érzékenységgel ír a halálról, a meghaláshoz való viszonyunkról. A modern kor legnagyobb tabuját kívánja ezzel felszámolni, megmutatva, hogy hogyan lehet emberivé és feldolgozhatóvá tenni a halál tényét. A szerző sokéves, haldoklókkal végzett munkájának tapasztalatait írja le, interjúrészletekkel világítja meg azokat az érzéseket, amelyet a halál közeledtekor átélünk. Pontos megfogalmazással és nyíltan elemzi ezeket, segítséget adva így a folyamat megismeréséhez, elfogadásához és a haldoklóhoz való helyes viszonyulás kialakításához. Nemcsak haldoklókkal foglalkozó szakembereknek, hanem mindenkinek hasznos lehet ez a könyv, mert a halállal mindannyiunknak meg kell tanulni szembenézni.
Elisabeth Kübler-Ross, mint könyve előszavában elmondja, nem tankönyvet kívánt írni, csak meg akarja ismertetni az embereket a haldoklók tapasztalataival, érzéseivel, félelmeivel. Meg akarja mutatni, hogy hogy lehet emberként kezelni a haldoklót, hogy lehet vele párbeszédet kialakítani, megkönnyítve így minden érintett számára a halál elfogadását.
A halál és a halálfélelem
Az első fejezetben Elisabeth Kübler-Ross a halálfélelemről ír, arról, hogy alapvetően nem változott meg az ember: a halált ma is ugyanolyan módon rossznak értékeljük, mint a múltban, ma is hasonló rituálékat tartunk, mint őseink, s ugyanazok az érzések kavarognak bennünk, mint valaha bennük. Az egyetlen, ami megváltozott, az a haldokláshoz és a haldokló betegekhez való viszony: ma már szinte luxusnak számít az az igény, hogy valaki otthon, családja körében vehessen végső búcsút az élettől. Elzárkóztunk a haldoklás elől, igyekszünk kórházak, intézetek falai közé zárni, hogy ne kelljen szembenéznünk vele. A gyerekeket méginkább távol akarjuk tartani tőle, hazugságokkal akarjuk „kímélni” őket. A haldoklónak pedig nem adjuk meg azt a jogot, hogy véleményt nyilvánítson, hogy döntsön saját sorsáról. Pedig a szükségletek nem változtak meg: mi változtunk meg, az a képességünk, hogy kielégítsük ezeket a szükségleteket.
A halál és a haldokló jelenségével szembeni attitűdök
A második fejezetben Kübler-Ross a halállal és a haldoklóval szembeni attitűdöket vizsgálja. A haláltól való elfordulás társadalmi okait keresi, s a személytelenedő, egyénektől eltávolodó folyamatokban találja meg: a modern kor társadalmi viszonyaiban az individuum már nem képes úgy védeni saját fizikai létét, mint korábban, s ezért fokozottabb pszichés védekezésre kényszerül. Ez a halál tagadását jelenti, mindaddig, amíg valami rá nem kényszerít minket, hogy szembesüljünk vele. Ekkor megpróbálkozhatunk uralkodni a halálon, bebizonyítani, hogy immunisak vagyunk vele szemben, azonban ha ez a folyamat társadalmi méreteket ölt, az óhatatlanul erőszakos cselekményekhez és háborúkhoz vezet. Az egyetlen lehetséges megoldás az, ha visszatérünk az individuális emberi lényhez, és elfogadjuk - kevesebb irracionalitással és félelemmel - a tragikus, de elkerülhetetlen tényt, hogy mi is meghalunk.
Elisabeth Kübler-Ross foglalkozik a vallás szerepével is, mely értelmet adott régebben a szenvedésnek. Mára ezt a kapaszkodót a legtöbb ember elveszítette; a szenvedést gyógyszerekkel képesek vagyunk enyhíteni, azonban a halál utáni élet reményének helyébe növekvő félelmeink és szorongásaink léptek.
A jövőbe pillantva - bár ez már a jelen - egész iparág épül a halál tagadására: különböző ígéreteket kapunk arra, hogy a tudomány fejlődése segít majd bennünket elkerülni, legyőzni a halált.
Ebben a fejezetben írja le a szerző azt is, hogy hogyan indult meg az a munka, aminek eredményeként ma már az egyetemeken akkreditált tantárggyá vált a halálról és a haldoklásról szóló interdiszciplináris szeminárium. Bemutatja azt is, hogy hogyan veszik fel a kapcsolatot a haldoklókkal, és hogyan válik a beteg „tanítóvá” a beszélgetéseken.
A halál és a haldoklás fázisai
A következő öt fejezet azoknak a tapasztalatoknak az összefoglalása, amiket a haldoklókkal való beszélgetések során szereztek:
Tanácsot is szeretnél kapni?
Szakértőnk készséggel válaszol, ha aktuális családi problémáiddal, kapcsolataiddal, lelki gondjaiddal keresed fel őt.
Kattints ide »
Elisabeth Kübler-Ross leírja azt az utat, amit a beteg végigjár a halálos betegség diagnosztizálásától a halál tényének elfogadásáig.
Az első stádium az elutasítás és az izolácó
A betegek nagy többsége nem fogadja el a gyógyíthatatlanság diagnózisát, tagadja, ám idővel - a sokkos állapot után - képes valamilyen szinten szembesülni vele.
A második stádiumban a betegek dühösek, irigyek, őrjöngőek, haragosak lesznek.
Felteszik a logikus kérdést: „miért pont én?”. Nehéz ezt az állapotot elfogadni és feldolgozni mindazoknak, akik a beteg környezetében vannak, de ha megpróbálják beleélni magukat az ő helyébe, könnyebb lesz megtalálni a megfelelő hangot.
Ezután, a harmadik szakaszban a beteg elkezd alkudozni, mint a gyerekek
„Jó magaviseletéért” jutalmat kér; néhány fájdalommentes napot, az élete meghosszabítását. Időt akar így nyerni egy kijelölt dátumig vagy eseményig. Ez az alkudozás leggyakrabban - bár sokszor titokban - Istennel történik.
A negyedik szakaszban a veszteség érzése, a mind több lemondás depresszióhoz vezet.
Kübler-Ross itt kétfajta depressziót különböztet meg: az egyik, ami a múltban történt veszteségek következménye, míg a másik a küszöbön álló halál veszteségeinek jelzője.
Az ötödik szakasz, a belenyugvás, amikor a beteg képes kifejezni érzéseit, félelmét, elfogadni a saját halálát.
Ekkor általában már nagyon gyenge, sokat alszik, de ez itt már nem a valóság elől való menekülés miatt van.
A remény
A következő, nyolcadik fejezet a reményről szól, arról, hogy minden beteg, még a legreálisabban gondolkodó is fenntartja a lehetőségét valamilyen új módszer, új gyógyszer kifejlesztésének, aminek segítségével ő esetleg mégis elkerülheti a halált. Ez a remény képes erőt adni a szenvedés elviseléséhez, és segít a betegnek bízni az orvosában.
A haldokló beteg családja
A kilencedik fejezetben Elisabeth Kübler-Ross a beteg családjával, az ottani változásokkal, hatásokkal foglalkozik. Megmutatja azokat a kommunikációs problémákat, amit a beteg tájékoztatása vagy nem tájékoztatása körüli dilemmák okoznak. Feltárja azokat a folyamatokat, amelyeket a gyógyíthatatlansággal való szembenézés eredményez a családban. Ez hasonló ahhoz, amin a beteg maga is átmegy, és ha megfelelő módon kommunikálva vannak ezek az érzések a családtagok között, akkor együtt, egymást segítve juthatnak el a belenyugvásig. Beszél arról is, hogy milyen helyzet alakul ki a családban a halál bekövetkezése után. Fontosnak tartja, hogy legyen lehetőség a családtagok számára beszélni a veszteségről, az érzéseikről. A gyerekekkel kapcsolatban pedig hiányolja a gyermek fogalmainak, érettségének megfelelő szintű, őszinte beszélgetést.
A következő oldalakon részleteket olvashatunk betegekkel, hozzátartozókkal készített interjúkból, amik megvilágítják a korábban elmondottakat, és megmutatják, hogy hogyan lehet beszélni erről a témáról.
Hallgatói reakciók a szerző egyetemei előadásain
Az utolsó két fejezet a szemináriumra való reakciókat, az érintettek véleményét mutatja be, és a haldoklókkal való speciális terápiáról ad képet.
Tartalom
| A halál különös pszichológiája (dr. Budai Béla) | 7 |
| Köszönetnyilvánítás | 21 |
| Előszó | 23 |
| A halálfélelem | 25 |
| A halállal és a haldoklóval szembeni attitűdök | 40 |
| Első stádium: elutasítás és izoláció | 83 |
| Második stádium: düh | 101 |
| Harmadik stádium: alkudozás | 151 |
| Negyedik stádium: depresszió | 156 |
| Ötödik stádium: belenyugvás | 194 |
| Remény | 234 |
| A beteg családja | 263 |
| Néhány interjú gyógyíthatatlan betegekkel | 300 |
| Reagálások a szemináriumra | 394 |
| A gyógyíthatatlan betegek terápiája | 431 |
Ne vidd tovább egyedül a terhet, jelentkezz most a gyászfeldolgozó csoportunkba!
Gyász és veszteségfeldolgozó tréning: További információ és jelentkezés »
Halál, gyász, gyászfeldolgozás: További információ a gyászfeldolgozó levelező tréningekről »
Gyásztanácsadó képzés
További információ a Gyásztanácsadó képzésről »
Halál, gyász, gyászfeldolgozás Elisabeth Kübler-Ross munkásságában
| Elisabeth Kübler-Ross: Hogy többé ne féljünk a haláltól! |
| Elisabeth Kübler-Ross beszámolója arról, mit tanult évtizedeken keresztül a haldoklók ágyánál, és milyen következtetéseket vont le közel 20 000, tudományosan kiértékelt halálközeli élményből. |
| Mit érez a beteg a haldoklás különböző fázisaiban? |
| Amikor a beteg megtudja, hogy gyógyíthatatlan a betegsége, akkor egyszerűen nem hiszi el. „Ez nem lehet igaz!” - mondja. Azonnal az jut az eszébe, hogy biztosan elcserélték a leleteit, vagy tévedtek a vizsgálatnál. A beteg ilyenkor még ereje teljében van, tudja, hogy kicsit beteg, hiszen ezért fordult orvoshoz, de annyira nincs rosszul, hogy a halálra, vagy halálos betegségre gondoljon. Még nem tudja, hogy életének talán éppen az utolsó aktív időszakát éli. |
| A halál fázisai |
| A haldoklónak szüksége van arra a bizonyosságra, hogy nem hagyják magára. Bár a halál olyan élmény, amit mindenki egyedül él meg, a legteljesebb lelki magányban, mégis szüksége van arra, hogy érezze egy másik ember jelenlétét, hogy valaki elérhető legyen, aki meghallgatja, akinek foghatja a kezét. |
| Elisabeth Kübler-Ross: A halál és a hozzávezető út |
| Elisabeth Kübler-Ross, mint könyve előszavában elmondja, nem tankönyvet kívánt írni, csak meg akarja ismertetni az embereket a haldoklók tapasztalataival, érzéseivel, félelmeivel. Meg akarja mutatni, hogy hogy lehet emberként kezelni a haldoklót, hogy lehet vele párbeszédet kialakítani, megkönnyítve így minden érintett számára a halál elfogadását. |
Halál, gyász, gyászfeldolgozás
| Ügyetlenül küszködünk |
| A halál hosszú ideig tabu téma volt. Az ember néha hajlamos azt hinni, hogy amiről nem beszélünk, az nincs is. Így aztán a haldokló körül élők egyformán felkészületlenek, többnyire nem tudják, hogyan viselkedjenek a haldoklóval. Őszinte szó helyett szerepet játszanak, és így nem tudnak segíteni a szenvedő ember problémájának megoldásában. |
| A halál, a gyász és a gyászfeldolgozás lélektana |
| A gyászmunka lényege és alapvető célja, hogy el tudjuk fogadni a másik halálát. Ez azt sugallja: szembe kell nézni a megváltoztathatatlannal, vagyis tudomásul kell venni, hogy soha többé nem találkozhatunk, nem láthatjuk már élve az eltávozottat. A mai civilizációban még illetlenség halálról, gyászról ilymódon beszélni. A gyász külsőségeit is sokan lebecsülik, üres formaságnak tartják, pedig a ceremóniák, rítusok segítik a feldolgozás menetét. |
| Kárpáthy Ágnes: A gyász szociológiája |
| A halált egyik civilizáció sem tudja sem megközelíteni, sem kikerülni, csak kerülgeti, és éppen a kerülgetés módja, e koronként változó "haláltánc" válik érdekessé a halállal és egyben az élettel foglalkozók számára. Korunk válasza a halál kérdésére, a társadalom és az egyén viszonya a halálhoz, a haldokláshoz és a gyászhoz a korábban évszázadokon át tartó lassú változásoktól eltérően, néhány évtized alatt szinte teljesen átformálódott. |
| Hogyan segíthetünk haldokló szerettünknek? |
| Aztán elérkezik a nap, amikor az orvos behívat, és azt mondja: nem tudunk többet tenni a beteg érdekében, már csak fájdalmat csillapítunk. Felteszi a kérdést: el tudják-e látni otthon a beteget? Ekkor tudatosul bennünk, hogy itt nem betegről, hanem haldoklóról beszél az orvos. Döntési helyzetben vagyunk: mit tegyünk? Ezer szempont van, amit meg kell vizsgálnunk. Ezek közül most csak azzal foglalkozunk, ami az elköszönéshez, a gyász megéléséhez, a fájdalom elviseléséhez segít hozzá. |
| A búcsú |
| A legtöbb ember arról számol be, hogy mennyire bántja, hogy amikor még beszélhetett volna a haldoklóval, amikor még elmondhatta volna neki azt a néhány szót, ami fontos lett volna – nem tette meg. Az élet létezik. A halál létezik. A látszat mit sem számít. Az számít csak, amit érzünk. Hogy együtt legyünk azzal, akit szeretünk, és aki hamarosan távozni készül. Hogy megmondjuk neki. Hogy bocsánatot kérjünk. Hogy megbocsássunk neki. |
| Polcz Alaine: Együtt a halálban és a gyászban |
| Amikor az ember haldoklik, félni kezd. Fél attól, hogy jön a rossz, és rémképeket fog neki mutatni. Ez azonban csak képzelgés. A Tibeti halottaskönyv szerint le kell ülnie egy olyan embernek az eltávozó mellé, aki egy vele (rokon, guru). Tudatosítani kell a haldoklóval (akár imákkal), hogy mi megy végbe most benne (elbúcsúzás az érzékszervektől...). Ha ezt a haldokló elfogadja, akkor ezáltal túllép a fantáziaképeken… |
| Polcz Alaine: Az élet és halál titkai |
| Mit mondjunk, ha a gyermekek a halálról kérdeznek? Polcz Alaine kisgyermekeknek szóló könyvében – mely Élet és halál titkai címmel jelent meg – segítséget nyújt a tanácstalan szülőknek, és természetes, egyszerű módon ad válaszokat a gyermekekben felmerülő kérdésekre. Az alábbi levélben Polcz Alaine megszólítja a felnőtteket, elmondja, milyen volt a régebbi korok társadalmának halálhoz való viszonya, és milyen a ma élő ember haláltudata, mi a véleménye a fogyasztói társadalom mindent elárasztó agresszivitásáról. Végül bevallja, hogy ez a vékony kis könyv nagyobb nehézséget okozott számára, mint egy több száz oldalas könyv megírása, és elmondja, miért ajánlja a könyvét a szülőknek, gyermekeknek. |
| Polcz Alaine: Honnan jöttünk és hová megyünk? |
| A halál felfogásának története az emberiség története is. Az egyes kultúrák, korok halálviszonya gondolkozásukat, életmódjukat, filozófiájukat tükrözi. A nagy vallások mindig visszatérnek a halál kérdésére adott válaszra; s hogy ez a válasz a hétköznapi ember számára felfogható-elviselhető legyen, mitologizálták, kiszínezték, képes, szimbolikus beszédet használtak. A modern tudat sem a színezett, sem a színezetlen választ nem érti, a szimbólumokat elutasítja. Nekünk a mai tudatunkkal kell élnünk, mely nem ismeri, nem érti a mitológia nyelvét, mivel szilárd magja a ráció, a természettudományos gondolkodás. |
| Hogyan adj szót fájdalmadnak? |
| Földi létünk a fogantatással kezdődik és a halállal ér véget. A halál elkerülhetetlen, tényét megváltoztatni nem lehet, amin változtatni tudunk, az a halálhoz való viszonyunk. Tudom, ezek súlyos szavak, de még súlyosabb a fájdalom, amit hordozunk. A veszteség fájdalmát egyedül éljük meg. Ha szerencsénk van, és szerető család, barátok vesznek körül a veszteség idején, az kicsit segíthet. De az elhunyt után maradt üresség, a kínzó hiány, a magány érzését egyedül éljük át. |
| Engedd el! |
| Az élet és a halál a bot két vége: egyik nincs a másik nélkül. Azt elfogadjuk, hogy élet nélkül nincs halál, de a fordítottját már nehezebben. Pedig ha a természet körfogására, a talaj termékenységére gondolunk, máris világosabb a kép. Szakemberek egyértelmű tanácsa: merjünk belemerülni a bánatba, és aztán lelkileg megújulva emelkedjünk ki belőle. Erőt vesz rajtunk a mélabú. Pedig a veszteség árnyékában ott az ígéret, hogy a sötétségből előlépve megláthatjuk a napvilágot, és megízlelhetjük a napfényt. Az elmúlás, megszűnés után maradó űr, szomorúság, fájdalom, esetleg harag keveréke a gyász. |
| Gyászreakció |
| A gyászreakció Engel (1970) szerint négy szakaszban zajlik. A kezdeti sokk állapotában a megrázkódtatást követő sajátos gátoltság, belső némaság érvényesül. A veszteséget az egyén sokszor nem is képes tudomásul venni. A tény azonban a második szakaszban fokozatosan tudatossá válik, a harmadik szakaszban megindul a restitúció és a negyedikben az oldódás. |
| Egy gyermek hiánya |
| A gyász, a bánat megélése teljes valónkat követeli. Meg kell merülnünk a fájdalomban, hogy azután kiemelkedhessünk belőle. Előbb el kell gyászolnunk az eltávozottat, hogy méltóan fogadhassuk az érkezőt. Ha még tart a gyászmunka, a pocaklakónk velünk együtt gyászol. Ő már a fájdalommal megterhelve érkezik a világra, hiszen nem önmagáért születik, hanem az elvesztett gyermek pótlékaként. Ne tegyük, mert egyik gyermek sem pótolható. Minden gyermekünket önmagáért kell a világra hoznunk, és önmagáért kell szeretnünk! |
| Meg nem született gyermek |
| Amikor vetélés következik be, akkor egy vágyott folyamat szakad félbe. A terhesség megannyi titkot rejt a nő számára, aki ezt a titkot nap mint nap bontogatja. Minden kismama felteszi magának ezeket a kérdéseket: „Milyen lehet most a kicsinyem, akit érzek, hordozok a szívem alatt, de nem látom, nem hallom őt. Mit csinálhat ott bent a pocakomban, mit érezhet, mit gondolhat, vajon jól érzi-e magát?” Az anyává válás folyamatában a nő megtanulja, hogy lemondjon dolgokról, testével, lelkével, viselkedésével, táplálkozásával szolgálja a születendő életet. S ha bekövetkezik a vetélés, az anyává válás folyamata hirtelen megszakad, nincs idő felkészülni, döbbenetes gyorsasággal történnek az események, az anya elveszíti a gyermekét, mielőtt a karjában tarthatta volna. Nincs kapaszkodó, nincsenek, vagy alig vannak emlékek, csak az üresség érzése marad, és a „miért történt?” és a „miért velünk történt?” kérdése, amire ritkán van válasz. |
| Gyermek, halál, gyász |
| A gyermeket többnyire szeretnénk megkímélni mindattól, ami a halállal összefügg. Hisszük, ha nem beszélünk róla, talán nincs is. Ha senki nem hal meg, csupán „elutazik” vagy „távoli országba költözik”, a veszteség nem is annyira pótolhatatlan. S ha nincs visszavonhatatlan veszteség, gyász sincs. S nincs fájdalom, szorongás, sem önvád. Valójában azonban a gyermek mindig „tudja” a tényeket, még akkor is, ha nem ad hangot kételyeinek, aggodalmainak, részint azért, mert nem képes azokat szavakba önteni, részint, mert igazában nem is akar nyíltan beszélni róluk. |
| Gyermek voltam, így gyászoltam |
| Nagyon sok látogató jött hozzánk azokban a napokban. Mindig ott voltam a felnőttek között, átéltem a felnőttek gyászát, de bennem egyre nőtt a feszültség, amit nem engedtem felszínre törni. Mérhetetlen haragot éreztem, de nem tudtam, hogy kire haragszom. (Mostani felnőtt eszemmel visszaemlékezve az akkori érzéseimre, azt hiszem, a szüleimre haragudtam, mert elvesztettem a mindenhatóságukba vetett hitemet. Csalódtam bennük, hiszen én csak azt kértem ajándékba, hogy hozzák vissza a testvéremet. Úgy éreztem, hogy nem vigyáztak rá eléggé, és akkor rám sem tudnak vigyázni.) Ettől kezdve, úgyemlékszem, soha többé nem bíztam meg a felnőttekben úgy, mint előtte, megéreztem, hogy ők is majdnem olyan kiszolgáltatottak, min én, a gyermek. Úgy hiszem, az én gyermekkorom ekkor ért véget. |
| Túlvilágjárók - Élmények a halál közelében |
| A halálközeli élmény leggyakoribb összetevői: a halál beálltát megállapító ember szavainak hallása, békesség és fájdalommentesség érzete, a testből való kilépés élménye, a test körül zajló események látása, találkozás halott hozzátartozókkal, áthaladás egy sötét alagúton, fényhatás érzékelése, az életút áttekintése, annak az érzete, hogy vissza kell térni az életbe, az ettől való vonakodás, majd a visszatérés után az élmény kifejezésének nehézsége. Nem mindenki éli át a halálközeli élmény minden elemét, és az állandó elemek sokszor egyéni jellemzőkkel egészülnek ki. |
A könyvespolcra ajánljuk
Elisabeth Kübler-Ross: A halál mint ragyogó kezdet
A haldoklás és a halál kutatásának területén talán egyetlen tudós sem szerzett magának olyan kiemelkedő nevet, mint a svájci születésű Dr. Elisabeth Kübler-Ross, aki hosszú órákat töltött haldoklók ágya mellett, feljegyezte viselkedésüket és mondanivalóikat. Kutatómunkájáról és annak eredményeiről szóló beszámolói új megközelítésben jelenítik meg a halál – eddig tabuként kezelt – témakörét.
Elisabeth Kübler-Ross: A halál mint ragyogó kezdet »
David Kessler - Elisabeth Kübler-Ross: Élet - Leckék
Mindegyikünk számára eljön az a pillanat, amikor feltesszük ezt a kérdést. A tragédia nem az, hogy az élet rövid, hanem az, hogy gyakran csak visszatekintve látjuk meg, mi az, ami valóban fontos benne. Elisabeth Kübler-Ross egész életében a haldoklókkal és a halállal foglalkozott. Ez az első könyve, amely az életről és a helyes életvezetésről szól. David Kesslerrel együtt kalauzol bennünket végig azokon a leckéken, amelyeket meg kell tanulnunk ahhoz, hogy életünket a lehető legteljesebben éljük meg. A haldoklókkal folytatott sok éves törődés azt láttatta meg a szerzőkkel, hogy bizonyos leckék ismétlődnek. E leckék közül némelyiket rendkívül nehéz elsajátítani, de már az is sokat segíthet, ha megpróbáljuk megérteni őket. A szerzők feltárják az igazságot félelmeinkről, reményeinkről, kapcsolatainkról, legfőként azonban a csodáról, akik valójában vagyunk.
David Kessler - Elisabeth Kübler-Ross: Élet - Leckék »
Ha megtetszett a LELKI TITKAINK Mentálhigiénés Stúdió tevékenysége, kérlek ajánld ismerőseidnek is.
