Az első unoka

Gyakorlati útmutató sikeres gyermekükért aggódó szülőknek

A nagyszülők többsége rendkívül boldog és büszke, amikor az unokája világra jön. A legtöbben rajongással szeretik a kis unokát, és a boldog rajongás sok esetben túlbuzgóságot is jelent egyben.

Az első unoka mindig egy fiatal, a gyermekgondozásban és gyermeknevelésben tapasztalatlan pár első gyermeke is egyben. A nagyszülő már felnevelt egy-két gyermeket, természetes, hogy jobban tudja, nagyobb a gyakorlata abban, hogy mi a teendő.

A fiatal pár pedig éppen csak kikerült a szülői házból, és próbálgatja az önállóságot. Az ember alapvető érdeke, hogy önálló egyéniséggé fejlődjön, ez pedig csak akkor következhet be, ha kicsit elzárkózik, eltávolodik azoktól, akik oltalmazták, védelmezték az önállótlansága idején. A saját család megalapítása határozottan ehhez a folyamathoz tartozik.

Az első unoka születésekor a helyzet gyakran alakul úgy hogy, már amikor az ifjú pár közli, hogy babát várnak, a nagyszülők - rendszerint a nagymama -, azonnal elkezdi szövögetni a terveket:

• hol lenne a legjobb a babaszoba,
• milyen berendezések szükségesek,
• majd ő elvégzi a szülés előtti takarítást, amíg a kismama kórházban van,
• természetesen vállalják a kispapa ellátását,
• amikor az anya és a kisbaba hazajön a kórházból, a nagymama néhány hétig segít a csecsemő gondozásában, és ellátja a háztartást.

Noha a segítségre nagyon is szükség van, a mindent elsöprő igyekezet azonban idegesítő, zavaró és rossz közérzetet, enyhe feszültséget okoz a fiatal párban anélkül, hogy tudatosodna bennük az érzés: a nagymama éppen megfosztja őket az éppen csak megszerzett és gyenge lábakon álló önállóságuktól.

„Én a magam elképzelései, és a modernebb elvek szerint akarom nevelni a gyermekemet, nem a tieid szerint.” – hangzik el gyakran a lánytól, menytől, fiútól, vőtől a mondat.

A jóhiszeműen buzgó nagymama szíve ilyenkor összeszorul. Vérmérsékletétől függően némán duzzog, vagy dühösen reagál. De az bizonyos, hogy eszébe jut a fiatal(ok) minden múltbeli háládatlansága, és vagy hangosan, vagy némán, csak belső hangján ezeket fel is sorolja. A nagypapa - különösen, ha fültanúja a kritikus mondat elhangzásának -, kötelességének érzi, hogy védelembe vegye a feleségét, és megfeddje a gyermekét, vagy menyét, vejét az illetlen viselkedésért. Ezzel akár készen is van a veszekedés, pedig az unoka még világra sem jött.

A szeretetteljes túlbuzgóság

A nagyszülők néha összekeverik a segítőkészséget a túlbuzgósággal. Természetes, hogy a fiatal házaspár, a fiatal szülők segítségre szorulnak, azonban a segítség mértéke gyakran meghaladja a segítség igényét. S gyakran itt kezdődnek a félreértések, amelyek felesleges feszültséghez, megbántottsághoz vezetnek. Ezt el lehet kerülni, ha a nagyszülők tudatosan azt a célt tűzik ki maguk elé, hogy fékezik a segítőkészségüket, és csak abban segítenek, amiben a fiatalok kérik a segítségüket.

Nagyszülőnek lenni új és kellemes szerep, ha mindenki tiszteletben tartja a másik ember határait, az intim szféra igényét.

A jól megélt nagyszülői szerep alapja a fiatalok örömében való kiváró jellegű, figyelmes osztozás. Ha a leendő nagyszülők kezdetben visszafogottan viselkednek, és megkérdezik a fiatalokat, hogyan képzelik el az életüket a kisbabával együtt, és nem tolakodnak az ötleteikkel, de jelzik, hogy bármikor kérhetnek és kaphatnak a fiatalok segítséget, akkor megnő az esélyük arra, hogy teljes mértékben kiélvezhessék a nagyszülő szerepet.

Ha a fiatalok szeretetteljes odaadást látnak a nagyszülők részéről, akkor ők maguk fognak olyan segítséget kérni, ami megfelel az elképzeléseiknek, s amire valóban szükségük is van. Lehet, hogy ezek az elképzelések eltérnek a nagyszülőkétől, de a nagyszülőknek nem tanácsos kezdeményezni a megoldásokat, inkább csak azt kell kifejezniük, hogy készek alkalmazkodni, elfogadni az új helyzetet.

A szeretetteljes távolságtartás

A szeretetteljes távolságtartás a boldog nagyszülőség alapvető feltétele.

A nagyszülőknek tudniuk kell, hogy akkor lesznek maradéktalanul boldogok az unokáikkal, ha ellenállnak a parancsolgatás kísértésének. A legtöbb ember úgy véli, hogy benne nincs parancsolgatási vágy. „Csak a tapasztalataimat szeretném átadni.” „Nem akarok beleszólni, csak azt akarom, hogy…” „Azt csinálsz, amit jónak látsz, de arra figyelj oda, hogy…” „Csupa jó szándékból mondom, hogy…”

A fiatal pedig úgy érzi, hogy a pokolba vezető út is jó szándékkal van kirakva…

Nagyszülőnek lenni nagyon szép feladat, ami alapvetően különbözik a szülői szereptől. Vannak ugyan kivételes esetek, de a nagyszülői szerep a második sorban állást, második sorban levést jelenti. Tudatosan vissza kell vonulni, legyőzni a legbelülről jövő irányítási vágyat. Nagyon nehéz, hiszen a mai nagyszülők még aktív, életerős, alkotó korban vannak. Minden más szerepükben ott van még az irányítás képessége és szükségessége, nagyszülőként pedig le kell győzniük magukban az irányítási vágyat, vissza kell vonulniuk tudatosan, s átadni az irányítást a tapasztalatlan fiatalnak. Különösen nehéz feladat ez a lányos nagypapáknak, akik egész életükben védelmezték a családjukat, gondoskodtak a lányukról, és most át kell adni ezt a szerepet egy tapasztalatlan, nála ügyetlenebb, idegen férfinak. A lányos apák gyakran ugyanolyan féltékenységet élnek meg, mint a fiús anyák. Nem bíznak abban, hogy a gyermekük választottja megfelel a feladatoknak.

Ha unoka születik a családban, a nagyszülők érzés szinten mindig azzal szembesülnek (gyakran ez nem tudatosul, nem fogalmazódik meg), hogy rájuk, mint idősebb személyekre a fokozatos háttérbe vonulás vár. A kivárás képessége az érett emberségesség jele.

Mit tegyen a nagyszülő?

• Kérdezésre elmondhatja a saját gyermeknevelési tapasztalatait, de nem azzal az igénnyel, hogy a fiatalok azt tegyék, amit ő helyénvalónak tart. Sok minden, amit a szülők tesznek, veszélyes ostobaságnak tűnik a nagyszülő szemében, mégis csak óvatosan és tapintatosan szabad közbeszólni.
• Sosem szabad a fiataloknak fejcsóválva felróni az oktalanságukat, bírálni vagy kritizálni, esetleg kioktatni őket, inkább érdemes valami meggondolandót javasolni a számukra.
• Nem kell arra törekedni, hogy nagyszülőként a gyermekágyasság ideje alatt pompázatos ínyencségek készüljenek, bizonyítva, hogy mennyivel jobb szakács a nagymama, mint a lánya, vagy a menye. Ez versengés, és sokkal szívesebben fogadják a nagymama segítségét, ha megkérdezi a kismamától, hogy mit kívánna enni, és azt hogyan készítse el. Nem az a fontos, hogy brillírozzon, hanem az, hogy az étel a kismama ízlését szolgálja.
• Jobb, ha a nagyszülő nem próbálja a kisbabát idegesítő gügyögéssel magához ragadni, eredményesebb, ha várakozóan a háttérben marad, a kicsit úgyis a kezébe fogják adni.
• Tiszteletben kell tartani a fiatalok elképzeléseit, nem szabad folyton aggályoskodni, a fiataloknak joguk van arra, hogy a saját útjukat járják, saját tapasztalatokat szerezzenek, s a maguk módján legyenek boldogok.
• Csak akkor érdemes az öregkori bölcsességekkel, jótéteményekkel, példaképekkel előjönni, ha a nagyszülő úgy tud adni, hogy közben nem férkőzik túl közel a fiatalok családi életéhez.
• A nagyszülőnek sosem szabad arra törekednie, hogy bármi módon magához kösse és lekötelezze a fiatalokat.
• Ha a nagyszülő azt veszi észre, hogy a fiataloknak gyakran nincs, vagy csak kevés ideje van a számára, akkor bármennyire jók is a szándékai, tudnia kell, hogy alkalmasint zavarja, vagy untatja a fiatalokat. Ez nem ok a sértődésre, csak annyit jelent, hogy a fiataloknak nincs szüksége a tanácsokra, mert ügyesen, vagy legalábbis önállóan megoldják a saját életüket.

Amennyiben esetleg még nem világos számodra mit is kaphatsz az Elég jó szülő vagyok? tanácsadás keretében, és egy ilyen tanácsadás miért hasznos a számodra, kérjük oszd meg velünk kétségeidet, és ha lehetséges, közösen megtaláljuk a Neked megfelelő megoldást.

Csehák Hajnalka vagyok. A felnőtt életem egy részében pedagógusként tanítottam és a gyermekvédelemben dolgoztam, majd valóra váltottam a dédelgetett álmomat: pszichológus lettem. Négy gyermekem született, akiket sosem szűnő szeretettel neveltem fel. S bár az irántuk érzett szeretetem sosem tűnt el, köteteket lehetne megtölteni azokkal a történetekkel, amelyek időnként az idegrendszeremet borzolták.

Szülőnek lenni: nagyon nehéz feladat. Tökéletes szülőnek lenni: elérhetetlen vágy. Elég jó szülőnek lenni: elérhető eredmény.

S a gyermekeink nem is kívánnak ennél többet, ha elég jó szülők vagyunk, a gyermekeink szeretni és küzdeni tudó felnőttek lesznek.

Hogyan neveljünk sikeres és kiegyensúlyozott gyermeket?

Cikkgyűjtemény

Tudástárunkban olyan a gyermekkora vonatkozó mentálhigiénés ismereteket tartalmazó írásokat gyűjtöttünk össze, amelyek hasznosak lehetnek.

Kérjük olvasd át a gyermekkor problémáira vonatkozó írásainkat, hátha találsz bennük számodra is érdekeset.

Ha ötleted van a gyermekkor problémái tudástár bővítésére, kérjük oszd meg velünk.

A könyvespolcra ajánljuk

Pintácsi Viki: Anya csak egy van, de az nagyon

Ki ne érezte volna azt - legalább egy pillanatig -, hogy a világon a legnehezebb dolog édesanyának lenni?! Ki ne kérdezte volna meg magától várandóssága során legalább egyszer, hogy biztosan készen áll-e a nagy feladatra?! Ki ne érezte volna egy később feleslegesnek tartott kiabálás után, hogy nem elég jó anya és hogy ezt másképpen is lehetett volna?! Vajon létezik-e olyan édesanya, aki mindig minden percben tökéletesnek érzi magát anyaként? Nem hiszem.

Pintácsi Viki: Anya csak egy van, de az nagyon »

Deákné Bancsó Katalin: Anya, taníts engem!

(Fejlesztési lehetőségek születéstől iskolakezdésig)

Sokan úgy vélik, hogy az iskolára való felkészítés az óvodai foglalkozások feladata. Valóban kiemelt helye van a gyermek fejlesztésében az intézményi munkának, ám az önmagában nem biztos, hogy elegendő. A megfelelő fogalomkialakításhoz, az ismeretek mélyebb rögzítéséhez elengedhetetlen az otthoni munka. A szülők többsége tudja ezt, de bizonytalan abban, hogy gyermeke fejlesztését miként kellene megvalósítania. A megfelelő út megtalálásában szeretnék most Önöknek segíteni. Pszichológusok, pedagógusok véleményét és saját tapasztalataimat felhasználva próbáltam egy mindenki számára érthető, szinte semmilyen anyagi befektetést nem igénylő, a gyermek számára élvezetes fejlesztő programot összeállítani. (A szerző)

Deákné Bancsó Katalin: Anya, taníts engem! »

Silvia Franz: A hiperaktív gyerek

Különleges érzelmi megnyilvánulások, érzelmi labilitás, a gyermek fáradhatatlanul izeg-mozog, felfokozott állapotban van szórakozott, figyelmetlen, türelmetlen, robbanékony, agresszív, rátámad másokra, de sorolhatnánk a külső jegyeket is - törékeny köröm, száraz foltok az arcon, kényes külső megjelenés, de csak rövid ideig, a szoros ruha zavaró hatása - és még számos, a könyvben leírt tünetek. E kézikönyvben egy olyan doktornő hasznos tanácsait olvashatjuk, aki maga is érintett a kérdésben, ezért tud olyan nyíltan szólni a szülőkhöz és bátorítani, hogy van kiút, bár az göröngyös és hosszú. Részletesen tárgyalja a hiperaktivitás tüneteit. Felteszi a kérdést valójában ez egy rossz természet vagy örökletes tulajdonság, netán környezeti hatás betegség, fertőzés vagy nem megfelelő táplálkozás által kialakult viselkedési forma. A választ is megadja a célirányos kezeléshez, mely nem merül ki a hagyományos orvoslásban, hanem az alternatív gyógymódokat és elsősorban a szülő önálló kezdeményezést is hangsúlyozza. Ezek közül is fontosnak tartja: - a tünetek helyes felismerését, - az okok célratörő megkeresését, - a természetgyógyászatot, - a helyes életvitelt, táplálkozást. Ne feledkezzen meg a legfontosabbról: - a mérhetetlen türelemről és szeretetről. Soha ne adja fel! Valahol még mindig akad tennivaló, próbálkozzon tovább. Tartsa szem előtt azt a nagyon fontos dolgot, hogy minél stabilabbnak látja a gyermek szüleit, annál előbb talál vissza a normális élethez.

Silvia Franz: A hiperaktív gyerek »

Polcz Alaine: Meghalok én is? A halál és a gyermek

A megrázó kötet a szerző évtizedeken át folytatott pszichológusi munkájának tapasztalatait fogja egybe. A halált az éppen csak kezdődő élet szemszögéből ragadja meg, ráébresztve az olvasót a halállal szembesülő gyermek félelmeire, küzdelmére, bölcsességére. Polcz Alaine évtizedeken át dolgozott haldokló gyermekek mellett, megismerte azokat a reakciókat, melyek a halált sohasem elfogadható tényként vagy éppen az élet természetes lezárásaként kezelik. Interjúkat idéz, amelyekben gyermekek szembesülnek a maguk vagy hozzátartozóik halálával. A személyes tragédiákat olyan érzékenységgel fogalmazza meg, hogy az ezekből leszűrhető általános tapasztalat fontos segítséget nyújthat a megértésben, az elfogadásban.

Polcz Alaine: Meghalok én is? A halál és a gyermek »

Ha megtetszett a LELKI TITKAINK Mentálhigiénés Stúdió tevékenysége, kérlek ajánld ismerőseidnek is.