Az emlőrák nem válogat

Lelkünk bugyrai

41 éves voltam, mikor rosszindulatú emlődaganattal diagnosztizáltak.

Az a nap megváltoztatta az életemet. Az orvosok kegyetlenül zúdították fejemre az információkat, a szövettani vizsgálat eredményét, a műtéti beavatkozás fontosságát, valamint azt, hogy a legnagyobb esélyem a túlélésre akkor van ha a beteg mellet teljesen eltávolítják. Szó volt a kemoterápiás kezelések menetéről, ami több ciklusból áll és a ciklusok közötti 3 hetes pihenő időkről. A kezelés a daganatsejtek növekedését és szaporodását nem csak megállíthatja, hanem azokat el is pusztíthatja. Az én esetemben ez annyit jelentett, hogy ha jól reagálok a kezelésre, hatására az emlődaganat kisebb lesz és akkor nem teljes, hanem csak részleges emlőeltávolítás szükséges.

Persze ez még nem minden, hiszen a műtét után is további kezelést javasoltak, aminek célja, hogy a leszakadt, elkóborolt daganatsejteket elpusztítsák. Ezek után jött a kemoterápiás kezelés mellékhatásainak felsorolása, ami elég hosszú lista, és ha úgy érezték, hogy nem ijesztettek meg eléggé, hát a teljes hajhullás, kopaszság hallatára igencsak sokkot kaptam, ami annyiban nyilvánult meg, hogy némaságban magam elé merengve hallgattam tovább milyen élet is vár reám az elkövetkező években, mert ugye a történetnek itt koránt sem volt vége. Teljes gyógyulásom utolsó lépéseként még hátra volt a sugárkezelés és hormonterápia. A sugárkezelés helyi kezelés, célja, hogy megakadályozza a daganatos sejtek kiújulását. Ez további öt héten keresztül mindennapi kezelést jelent, de ennek mellékhatása igen ritka és a besugárzott területen létrejött bőrgyulladás, égés már semmiképpen nem tűnik olyan drasztikusnak, mint amin előtte keresztül megy az ember.

Ha mindezeken túl vagyok, minden eredményem negatív, akkor gondolkozhatok azon, hogy keressek egy jó plasztik sebészt, aki visszavarázsolja a mellem.

– Van-e valami kérdése? – fordult felém az adjunktusnő, aki látta rajtam, hogy halálra vagyok rémülve, majd hozzátette:

– Nyugodtan sírja ki magát.

Nem tudtam se sírni, se kérdezni. Amíg kísérőm, Gábor (igen szívembe zárt jó barátom) feltette helyettem a kérdéseket, addig én csak ezt ismételgettem:

– Ezt nem hiszem el! Ez velem nem fordulhat elő! Miért pont velem! Ez egy rémálom! Fel akarok ébredni! Valaki csípjen meg, hogy végre felébredjek! Valaki segítsen megszabadítani a nehéz kőtől, ami egyik pillanatról a másikra úgy telepedett a mellkasomra, hogy szinte megfullaszt! Kívülről feltűnően nyugodt voltam, nem beszéltem, talán még mosolyogtam is. Viszont belül a lelkem tombolt, őrjöngött, gondolataim cikáztak. Levágják a mellem és kopasz leszek. Nem! Nem! Ez velem nem fordulhat elő! Ez nem történhet meg! Ahogy ezt magamban mondogattam egyre jobban irtóztam a gondolattól.

Kifelé menet a kórházból Gábor aggódó szemeivel rám pillantott, majd azt mondta:

– Itt vagyok, gyere, üss meg, amilyen erőset csak bírsz, add ki magadból!

Felém fordította mellkasát, majd arcát is odatartotta. Én odafordultam, kedvesen végig simogattam arcát és a düh helyett csak szeretetet éreztem iránta. Hálás voltam, hogy itt van mellettem, hogy erős makacssággal ragaszkodott hozzá, hogy elkísérjen, és hogy átérzi helyzetem súlyosságát.

A másik nehéz napom az volt mikor bejelentettem 14 éves lányomnak, akivel édes kettesben éldegélek, hogy az elkövetkező másfél-két év milyen nehézséget hoz majd számunkra. Szegénykém a rák illetve rosszindulatú daganat szóra annyira megrémült, hogy torka szakadtából sírt.

– Meg fogsz halni? – sírástól fuldokolva kérdezte.

– Nem kicsim, esélyt sem adok neki. – válaszoltam.

Családom többi tagjával sem ment jobban a helyzet, mindenki csak sírt a hír hallatára. Nekem jutott az a szerep, hogy vigasztaljam őket és megnyugtassam, hogy minden rendben lesz.

Végig jártam az utat

Egy kicsivel több mint két év telt el azóta és végre elmondhatom, hogy felébredtem a rémálomból.

Végig jártam az utat, de ez az út visszanézve mégsem volt olyan nehéz és rémisztő mint ahogy ígérték. Négy kemoterápiás kezeléssel kezdtük. Ahogy mondták a második kezeléstől várható a hajhullás vagy akár hirtelen kopaszodás. Nem kopaszodtam meg! A hajam mindvégig hullott, de aki nem ismert nem vett semmit észre és az ismerőseim is csak úgy vélték, hogy kicsit megritkult. A kétségeim, a félelmem minden egyes fésülködésnél, hajmosásnál és kezelés után ott lebegett. Mindent bevetettem, hideg vizes hajmosás, hajerősítő kapszula szedése és persze volt egy varázs mondatom is, amire utólag jöttem rá, hogy milyen nagy ereje van. Így szólt: Ez velem nem történhet meg!

Ha valami aggasztó gondolatom támadt ezzel a mondattal semmisítettem meg.

Az enyhe gyomorémelygésen kívül semmi bajom nem volt. Én a kemoterápiás kezelés után, ami kb.: 3 óra hossz már mentem is haza, míg mások több napot feküdtek bent. Általában mindig péntekre tettük a kezelést, a hétvégét otthon pihentem és hétfőn újult erővel indultam a munkába.

A műtét annyira jól sikerült, hogy csak a mell külső-felső negyedét távolították el a hónalji nyirokcsomóval együtt. Ez volt az a pillanat mikor a kő leesett a mellkasomról és fellélegezhettem. Igaz, hosszú volt az út még, de tudtam, hogy innen már gyerekjáték az egész. Még két kemoterápiás kezelés után a tizedik hónapban megkezdtem a sugárkezelést.

Mire 42 éves lettem a vizsgálati eredményeim újra negatívak lettek, persze tudom, hogy ez messze van még attól, hogy teljesen gyógyultnak diagnosztizáljanak. A biztos siker eléréséért a hormonterápiás kezelést még hosszú évekig folytatni kell.

Azon a nyáron akárhová utaztunk, mindenhol büszkén viseltem a fürdőruhám és a hónaljamtól a mellemig húzódó masszív heget.

Ősszel felkerestem a plasztik sebészt, aki első lépésként korrigálta a műtéti heget, majd jó fél év elteltével a nagy harcban megroggyant, de mégis sikeresen megmaradt mellemet inplantátum beültetéssel újjávarázsolta.

Úgy érzem újjászülettem. Ez a betegség türelemre és kitartásra tanított, határozottságot, magabiztosságot adott, átértékelte az egész életemet, az emberekkel, szeretteimmel való kapcsolatomat. Csodálatos érzés túl lenni rajta.

A mellrák nem válogat

Az utam során sok nőbeteggel találkoztam és elmondhatom a mellrák nem válogat. Voltak nálam majdnem10 évnél is fiatalabb lányok és 20 évnél is idősebb asszonyok, akik mind a maguk módján küzdtek a betegség ellen. Nincs két egyforma eset, a daganat nagysága, kiterjedése, típusa, a beteg életkora és még nagyon sok tényező befolyásolja az alkalmazott kezelések sikerét. Egy dolog mégis van, ami független attól, hogy hány évesek vagyunk vagy mekkora a nagysága a daganatnak és ez pedig a pozitív gondolkodás. Semmilyen körülmények között, akár mennyire is a külvilág, az eredmények, az orvosok mást mondanak, mindig és ezt hangsúlyozom, hogy MINDIG, állandóan, folyamatosan tartsuk meg a pozitív gondolkodásunkat. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy másképp legyen, hogy bármilyen más érzés elhatalmasodjon rajtunk. Vannak olyan pillanatok, mikor úgy érezzük, hogy belefáradtunk a harcba, hogy végtelennek tűnik az egész, a betegség és mellékhatások leküzdése mellett még munkahelyi, családi, párkapcsolati problémák adódnak. Elég könnyelmű tanács ilyenkor azt mondani, hogy most ne törődj semmivel csak magaddal. Nekem is voltak párkapcsolati és munkahelyi problémáim, amik megoldásra vártak és nem lehetett csak átnézni rajtuk.

Hogy visszanyerjük pozitív szemléletünket, azt tudom tanácsolni, hogy ez az a pillanat mikor kényeztetni kell magunkat. Egy jó test masszázs, egy szép ruha vagy cipő vásárlás, bármi amiben örömöt lelünk, még akkor is ha éppen szűkös a pénztárcánk, mert ez a befektetés igen csak megtérül, hiszen egészségünkről van szó. Miután sikerült feltöltődnünk, átérezni az örömöt és elégedettséget, próbáljuk meg pozitív gondolatokkal bombázni a problémáinkat. Garantálom, hogy a megoldás hamar utat talál magának.

A második legfontosabb dolog, hogy ne hagyjon semmi se befolyásolni minket. A kórházban a betegek akarva akaratlan panaszkodnak egymásnak állapotukról. Ne folyunk bele az ilyen beszélgetésekbe, ne panaszkodjunk, ne érdekeljen minket, hogy a terápiás kezeléstől ki mennyire lett rosszul. Nem kell szimpátiát érezni a másik beteg iránt. Lehet, hogy ez most kicsit szigorúan hangzik, de nem tudunk rajtuk segíteni. A beteg gyógyítást, tanácsadást hagyjuk a kiváló szaktudású orvosainkra és szakemberekre. Határoljuk el magunkat az ilyen beszélgetésektől, azért is, mert a másik panaszán képesek vagyunk elgondolkozni, magunkra átruházni – hátha velem is így lesz – és ez megingatja önbizalmunkat, kétségeink támadnak. Ezeket az érzéseket nem engedhetjük meg magunknak. Ugyanez vonatkozik a túl sok szakirodalom olvasására is. Ne olvassuk ki az orvosi lexikont vagy az interneten felhalmozott összes rosszindulatú emlőelváltozások esetét! Nem kell mindent tudnunk! Ne keltsünk pánikot magunknak! Fölösleges. Elég, ha csak annyira ismerjük a betegséget amennyire éppen mi magunk benne kell, hogy legyünk.

A harmadik legfontosabb dolog, hogy tegyünk meg mindent saját magunk érdekében, hogy a betegséget a lehető legkönnyebb és legelviselhetőbb módon éljük át. Fokozottabban figyeljünk életvitelünkre, étkezésünkre, mennyit alszunk és mennyit mozgunk. Vegyük körül magunkat életvidám emberekkel és ne foglalkozzunk a betegséggel. Nevessünk sokat, nevettessünk meg másokat és ne engedjük, hogy bárki is sajnálatát éreztesse felénk.

A mai napig is sokan a közvetlen környezetemből nem tudják, hogy min mentem keresztül.

Mindig igyekeztem vidám, jó kedvű maradni és a lehető legkevesebbet foglalkozni a betegséggel.

Azt viszont nem tudom eléggé kihangsúlyozni, hogy mennyire sokat kell foglalkoznunk az emlőrák megelőzésével! Csak ismételni tudom önmagam, hogy az emlőrák NEM válogat! Nem tudhatjuk, hogy ki a következő áldozata! Igaz, hogy csak 40 éves kor felett ajánlott a mammographiás vizsgálat, én találkoztam 30 derekán járó hölgyekkel az onkológiai osztályon. A rendszeres mell önvizsgálatot kortól függetlenül mindenkinek ajánlom, de különösképpen azoknak a figyelmét szeretném felhívni, akiknek a családjában, akár elsőfokú vagy másodfokú rokoni viszonyban már fordult elő emlőrák. Az önvizsgálat lényege, hogy a daganat már a korai szakaszban felismerhető, kitapintható. Ne tévesszen meg minket az, hogy teljesen fájdalom és tünetmentes! Ha csomót észlelünk a mellben azonnal orvoshoz kell fordulnunk! A korai felismerés már fél gyógyulás!

Szeretnék köszönetet mondani szeretett családomnak és barátomnak, akik végig mellettem voltak, támogattak, erőt adtak, és remélem, hogy példámmal én is erőt adok másoknak.

Kocsis Ildikó

Ha megtetszett a LELKI TITKAINK Mentálhigiénés Stúdió tevékenysége, kérlek ajánld ismerőseidnek is.