Gyermek elleni erőszak a családban

Terror a családban

Napjainkban fontos kérdéssé vált, hogy lehet-e a verés a gyermeknevelés eszköze? Akik erre igennel válaszolnak, egyre kevésbé vállalhatják nyíltan az igenlésüket, hiszen ma már törvény védi a gyermekeket a családon belüli bántalmazástól is.

Egy törvény azonban akkor válik betarthatóvá, ha a társadalom tagjai elfogadják. Nincs ez így a gyermekek elleni agresszió kérdésében. A társadalom ma is elfogadható eszköznek tartja a gyermek megverését, rángatását, hiszti esetén a hideg zuhany alá állítását. A legtöbb ember nem tart verésnek egy-egy elcsattant pofont, vagy a gyermek fenekének elverését. A leggyakoribb eszköz a felnőtt kezén kívül a fakanál, vagy nadrágszíj.

A verés mint a gyermeknevelés eszköze

Gyakran még az is kérdés: mit is nevezünk verésnek? A baba „dádázása” a kezdet a gyermek engedelmességre nevelésében. „A TÁRKI felmérése szerint a 8 osztálynál kevesebbet végzettek 90%-a, az egyetemet végzettek 67%-a tartja a pofozást szülői jognak.” (Dr. Kazai Anita)

Van egy tény, amit soha senkinek nem lenne szabad szem elől téveszteni: a legvédtelenebb lény a világon az ember gyermeke.

Sok családban él még a hagyomány, mely szerint, ha probléma van a gyermekkel, elkerülhetetlen az erőszak. Kutatások igazolják, hogy azok a szülők, akiket gyermekkorukban vertek, kétszer gyakrabban nevelik veréssel a gyermekeiket, mint akiket gyermekkorukban nem bántottak a szülei. Ez az adat azt mutatja, hogy a szocializációs minta milyen nagymértékben befolyásolja a szülő fegyelmezési eszköztárát. A családon belüli erőszak generációról generációra terjed.

Érdemes elgondolkodni azon, vajon mekkora az esélye annak, hogy a gyermekveréssel kapcsolatban változás következzen be, s vajon milyen módszerekkel segíthetik a szakemberek a változások bekövetkeztét.

Ma a bántalmazott gyermekek többsége tűr, s ha megkérdezik, még ő védi a bántalmazó szülőt.

Az ideges, túlterhelt szülők gyakran megfeledkeznek arról, hogy a gyermek nem rossz, csak tapasztalatokat szeretne gyűjteni. Teszi a dolgát, fel akarja fedezni a világot. Közben veszélyek leselkednek rá, de ezektől a veszélyektől akkor sem lesz képes megvédeni magát, ha megverik, amikor például a forró tűzhely közelébe megy. A gyermek azért sodorja veszélybe magát, mert nincs még elég belátása és tapasztalata, és ez akkor sem gyarapodik, ha megverik érte. A gyermek nem azért rántja magára a forró vizes fazekat, mert rossz, hanem azért, mert kíváncsi. A felnőtt dolga, hogy a gyermeket megvédje az ilyen veszélyektől, például ne hagyja őrizetlenül a gyermeket. A felnőtt egyik szemének, egyik fülének és egyik kezének, mindig a gyermeken kell lennie. Akinek gyermeke van, a figyelme csak akkor lankadhat, ha a gyermekre vigyázás feladatát átadta egy másik felnőttnek. Hangsúlyozom, hogy felnőttnek, és nem gyermeknek, nem a nagy testvérnek.

A gyermek verésének következményei

Azok a gyermekek, akiket veréssel nevelnek a szüleik, kamasz- és felnőtt korukban szorongással küzdenek, vagy agresszívek lesznek. A gyermek személyiségének fejlődésben, a testi és lelki egészsége alakulásában kulcsszerepe van az édesanyának. Az anyák azonban – meggyőződésem – felkészületlenül, tudatlanul hozzák világra a gyermekeiket. Nincsenek tisztában azzal, hogy milyen sok minden múlik rajtuk. Ahhoz, hogy valaki autót vezessen, jogosítványt kell szereznie, meg kell ismerni a közlekedés szabályait, s az autó műszaki működésének alapjait.

Ahhoz, hogy valaki gyermeket hozzon a világra, semmilyen jogosítványra nincs szüksége, nem kell megismernie a gyermeki lélekfejlődésnek törvényszerűségeit, a gyermek működésének, általános jelzőrendszerének sajátosságait. Rendben van ez így?

A leggyakoribb akadály a gyermek lelkének egészséges fejlődésében a túlzott anyai szorongás, amely a gyermek minden mozdulatát aggodalmaskodva figyeli. Vannak anyák, akik bármi áron tökéletesre akarják nevelni a gyermeküket. Ők azok, akik a gyermek minden percét beosztják, agyon gyötrik a tanulással, s egyéb kívánságaikkal. A „zsarnok” anya a tulajdonának tekinti a gyermekét, minden tekintetben uralkodik rajta. A zsarnok anya általában felnőtt követelményeket állít a gyermek elé, s mivel a gyermek nem tudja teljesíteni a lehetetlent, folyamatosan bünteti.

A családi élet diszharmóniája, a szülők közötti ellentétek, a folyamatos feszültségek, a káros szenvedélyek jelenléte a családban mind mind akadálya a gyermek egészséges fejlődésnek.

Legelterjedtebb az apák iszákossága, és sajnos egyre gyakrabban az anyák iszákossága is megtalálható a mai magyar családokban.

Az iszákos családtaggal közösen élők valamilyen mártíromságot élnek meg. Az alkoholista családban nevelkedő gyermek gyakran válik hisztériássá, szorongóvá, gátolttá, vagy antiszociálissá.

A gyermek verése lelki sérülések, neurózis, szélsőségesen agresszív magatartás okozója lehet. Sajnos egyre gyakrabban találkozunk a családon belüli brutalitással, pedig tudjuk, hogy csak az esetek töredéke derül ki. A bántalmazott gyermek a testén viseli a sérülések nyomait, amelyek előbb-utóbb begyógyulnak, de a bántalmazásokhoz társuló lelki sérülései sok esetben gyógyíthatatlanok. Sok gyermek őrzi csonttörések, dobhártyaszakadások, égések nyomait, amelyekről félelmében rendszerint hallgat. A verés áldozataként a gyermek gátolt, félelemmel teli személyiséggé válik, kiszolgáltatottsága miatt nem meri elmondani az igazságot. Környezete gyakran csak azt veszi észre, hogy a gyermek magatartása megváltozott, fejlődésében, tanulásában, emberi kapcsolataiban, szociális beilleszkedésében akadályok mutatkoznak. Sajnos egyre jobban terjednek a családon belüli szexuális visszaélések is.

A család az életre készíti fel a gyermeket. A szülők tapasztalatokat adnak át, az ismeretek átadása mellett szeretni, dolgozni, örülni, alkotni tanítja a gyermeket. A család kohéziója adja a gyermek biztonság érzetét, ezért olyan nagy baj a válások magas száma, a családok széthullása. A válást megelőző feszültségek, a diszharmónia, a viták, veszekedések súlyosan károsítják a gyermekeket, elvész a család védő funkciója, szinte törvényszerűen kialakul a krízishelyzet.

Az a gyermek, aki a szülői házban megtanulja az egymás iránti érdeklődést és törődést, aki megértéshez, megbecsüléshez és szeretethez szokott, az a gyermek önbizalommal, a biztonság érzésével, és optimizmussal éli az életét.

A kisgyermekkorban elszenvedett sérelmek különösen nagy erővel pusztítják a személyiséget, mert az átélt érzések nem tudnak a személyiségbe integrálódni. A gyermeknek nem marad tudatos emléke az elszenvedett bántásokról, de az átélt agresszió hatása, nyoma megmarad. Azért súlyos a helyzet, mert a gyermek azoktól a személyektől kénytelen elszenvedni a bántalmazást, akikre érzelmileg a legjobban rászorul. A gyermek természeténél fogva nem feltételez rossz szándékot a szüleiről, azt feltételezi, hogy minden az ő érdekében történik. Mivel a szülőről nem képes bántási szándékot feltételezni, önmagát fogja hibásnak, sőt bűnösnek tartani.

„Ehhez meg kell tagadnia saját elemi érzéseit, és ahogy önmaga iránt sem érezhet részvétet, úgy hal ki belőle az a képesség, hogy mások iránt részvétet érezzen. A visszafojtott gyűlölet, harag, melyet a sérelmek elszenvedésekor éreznie kellett, személyiségében integrálatlanul lappang, és adandó alkalommal kitör, de nem az ellen, akire eredetileg irányul, hanem az ellen, aki ellen lehet, nagy valószínűséggel gyerekek vagy más kiszolgáltatott emberek ellen. Ezek az agresszió-kitörések sosem vezetnek kielégüléshez, megnyugváshoz, mert az eredeti sérelmekhez semmi közük, csak látszólagos, így legföljebb időszakos megkönnyebbülést okoznak, és így újra meg újra megismétlődnek.” (Alice Miller)

Érdemes végig gondolni, hogy a gyermek bántalmazásakor nem elsősorban az elszenvedett erőszak jár lélekölő következményekkel, hanem a tilalom, hogy a bántalmazásokra nem szabad emlékezni. A tudatos énnek így nincs kapcsolata az eredetileg ép, de a bántalmazások által tönkre tett, elpusztított maggal. A gyermek elveszíti a vele született ősbizalmat.

A gyermek akkor tudná a rettenetes élményeket elviselni, ha a rettenetet rettenetként élhetné meg, nem kellene tagadni azok szörnyűségét, és így az élményeit integrálhatná a személyiségébe.

A kisgyermekkorban elnyomott érzések a serdülőkorban felszínre törhetnek, amit a gyermek is és a szülő is súlyos fenyegetettségként él át.

„Ez a konfliktus vezethet… drogfüggőséghez, mivel a fiatal továbbra is megkísérli valódi érzéseit leküzdeni, de a serdülés szenvedélyes időszakában nem tud minden intenzitásról lemondani, ezért megpróbál a drogok segítségével érzéseket átélni, és ez egy időre látszólag sikerül is. De ekkor tulajdonképpen megismétlődik a kisgyermekkor drámája: a drog a valódi érzésekhez vezető utat ugyanúgy elzárja, a valódi érzéseket ugyanúgy kiöli, mint ahogy ezt valaha a szülők tették. A valódi érzések helyett mesterséges, manipulált élmények jönnek létre, melyeket a kamasz legalább maga akar irányítani, maga kontrollál azzal, hogy ő veszi be a drogot, ő dönti el, hogy mikor és mit vesz be. De ez az illúzió rettenetes módon omlik össze, a végén marad a teljes kiszolgáltatottság, a testi-lelki tönkremenetel; a valódi én, a valódi érzések teljesen hozzáférhetetlenné válnak, és a személyiség szétesik.” (Miller)

Hogy neked is sikerüljön kitörni ebből az ördögi körből,

kattints ide, és jelentkezz most

önismereti, személyiségfejlesztő csoportunkba!

Belőlem csak egy van - További információ és jelentkezés »

Személyiségfejlesztés, önismeret - További információ a személyiségfejlesztő, önismereti levelező tréningekről »

Ha megtetszett a LELKI TITKAINK Mentálhigiénés Stúdió tevékenysége, kérlek ajánld ismerőseidnek is.