Lelki Titkaink Hírlevél

(2006 Halottak napja)

Beszéljünk a halálról

Közeledik a Halottak Napja. Már a hétvégén is sokan kilátogattak a temetőbe, hogy eltávozott rokonaikra, barátaikra emlékezzenek. November 01.-én még többen kelnek majd útra. S a hét közepén a sok virágtól, s a legtöbb síron lobogó gyertyalángtól méltóságteljesek lesznek temetőink.

Időt, gondolatokat, érzéseket szentelünk a halálnak, amit mások számára elfogadhatónak tartunk, miközben a magunk számára talán nem.

Nem tudjuk elfogadni a halált, mert nem tudjuk megélni sem. Hiszen senki sem éli meg a saját halálát, mint ahogyan nem éli meg senki sem a saját születését. Mások nézik végig a születésünket, mások segédkeznek nekünk, s mások nézik végig a halálunkat, jó esetben szeretettel segítenek nekünk, de senki nem emlékszik a születésére, és senki nem tud mesélni a haláláról.

Misztikus történés. A születés is, a halál is. Mindannyian tudjuk, hogy egyszer meghalunk, mégsem készülünk a halálunkra, hiszen mire is készüljünk? Mi fog történni velünk, amikor becsukódik a kapu mögöttünk, amikor már nem leszünk? A halál addig a mi ügyünk, amíg itt vagyunk. Ha átléptük azt a bizonyos vonalat, már nem a mi ügyünk lesz, hanem az itt maradóké.

Beszéljünk a halálról. Mert az elhallgatás az, ami traumát okoz, ami félelmet kelt, és fenntartja a szorongást.

A legtöbb ember fél a haláltól. Mert a halál ismeretlen marad a számunkra. Nem tudjuk, mi az, ami születésünktől fogva közeledik felénk. Mi felé is közeledünk? Mitől távolodunk el véglegesen? Végleges az eltávolodásunk? Vagy van visszatérés? Vannak-e találkozások a halál után? Ítélkeznek-e fölöttünk?

14 éves korában azt kérdezte az egyik kislányom:

– Mi lesz annak a tudatával, aki meghal? Hova lesz a tudata? – s megláttam a rettegést a szemében.

– Mitől félsz a legjobban? – kérdeztem Tőle.

– Az egyedülléttől. – válaszolta.

Ősidők óta tudjuk, hogy az ember társas lény. Az egyedüllét, a magány a legriasztóbb az életünkben. Jól vagy rosszul, örömben vagy bánatban, békében vagy harcok közepette, de együtt élünk embertársainkkal. Egyedül az ember nem életképes.

Számunkra a szeretetteljes emberi kapcsolatok az életet, a kiszakadás, a magányossá válás a halált jelenti. A kitaszítás, a kiközösítés mindig a legsúlyosabb büntetés volt, és ma is az. Hiába a rádió, a televízió, az internet, a telefon, ezek csak kapcsolatillúziók az üres lakásban egyedül lévőnek, a magányosságot, mint lelki terhet, alig enyhítik. S a másik ember közelségét, az érintést, nem pótolja semmi.

Beszéljünk a halálról, de éljük az életünket! Egy indián bölcs szerint mi európai emberek képzeletünkben az „irrealitásokban kóborolunk”. Vagy a már nem létező múltunkon gondolkodunk ( mi lett volna, ha…), vagy a még nem létező jövőt tervezgetjük ( mi lesz majd, ha…). S közben elmulasztjuk megélni azt ami most van: a mai napot.

Azt mondom: nézzünk vissza. Emlékezzünk mindazokra, akik elmentek az életünkből, s akik mindannyian tanítottak valamire. Emlékezzünk a tanításaikra.

Azt mondom: nézzünk előre. Kémleljük a holnapi napot, készüljünk fel arra, amit elhozhat nekünk. Készüljünk a lehetőségre.

De éljük meg a mai napot. Ma törekedjünk a teljességre. Úgysem érjük el soha, de legalább törekedjünk rá.

Azt gondolom, hogy a mai nap teljessége azon múlik, hogy miképpen bánunk a körülöttünk lévő, éppen kiszolgáltatott helyzetben lévő emberekkel. Hogyan bánunk szülőként a gyermekünkkel, tanárként a tanítványainkkal, orvosként a betegünkkel, kedvesként a kedvesünkkel.

Mi emberek, jó életre vágyunk. Csak a jó életet követheti jó halál. Éljünk minél teljesebb életet, hogy amikor számunkra eljön a halál ideje, ne kívánkozzunk vissza. Teljesítsük a magunknak tett ígéreteinket, dolgozzunk a terveink megvalósításáért, álmodjunk, és valósítsuk meg az álmainkat. Hogy amikor eljön az ideje, a jól megélt élet után jó halálunk legyen.

Ha egyedül maradtál segítünk

Lehet, hoy az élet úgy hozta, hogy nem tudod szeretteid sírját meglátogatni, kegyeletedet leroni, emlékküket folyamatosan fenntartani? Az emlékezés virágai » oldalunk lehetőséget teremt számodra, hogy ott egy kis megemlékező írást elhelyezzél.

Nem boldogulsz a halál, a gyász, a gyászfeldolgozás terheivel? Gyász- és veszteségfeldolgozó egyéni és csoportos tréningek » keretében képessé válsz arra, hogy az életet folytatni tudd a szeretett, elveszített személy hiányával is. Visszatér a világ iránti nyitottságod, képes leszel új feladatokat ellátni. Összeszedettebb, céltudatosabb leszel. Újra törődni tudsz a jövőddel.

Százhalombatta, 2006. október 30.

Szeretettel:



Csehák Hajnalka

LELKI TITKAINK Mentálhigiénés Stúdió

csehak.hajnal@lelkititkaink.hu
Telefon/fax : (0623)358-334
Mobil : (0620)353-7262
Skype : lelkititok