Gyakran Ismételt Kérdések   E-mail
Keresés

Igazmondó álmaink

Lelki Titkaink Hírlevél az Igazmondó álmaink hangoskönyvről

Igazmondó álmainkAz életünknek körülbelül egyharmadát alvással töltjük. Sokan azt gondolják, az alvás az ébrenlét ellentéte, pedig az agyunk alvás közben is ugyanolyan aktív, mint amikor ébren vagyunk. Alvás közben álmodunk. A kutatások kimutatták, hogy egyetlen éjszaka alatt 3-7 álmot látunk az ember idegállapotától függően. A korai álmokat éjfél előtt álmodjuk. A korai álmok a mindennapok történéseivel foglalkoznak, míg a hajnali álmok felhívják figyelmünket a problémákra, konfliktusokra.

Az álomfejtés és az önismeret

Az álmok segítenek szembenézni azokkal a problémáinkkal, amiket ébren hárítunk, vagy nem akarunk velük szembesülni.

Ezekre az álmokra gyakran csak hiányosan, vagy egyáltalán nem emlékszünk, pedig az álmok jelentősen befolyásolják mindennapjainkat. Ha valakitől megvonják az álmait, például rendszeresen felébresztik, az komoly pszichés problémákat okozhat az egyénnél. Ebből következik, hogy az álmodás létfontosságú szerepet tölt be az egészséges, kiegyensúlyozott lelki állapot elérésében.

Aki komolyabban foglalkozik álmai megértésével, sokat megtudhat önmagáról. Így az önismeret lényeges eszköze saját álmaink megismerése. Ha megértjük álmainkat, megtudjuk, mit akar üzenni nekünk a tudatalattink. Álmaink sok kérdést megválaszolnak, útmutatást adnak a nehéz helyzetekben.

Visszatérő álmok

Vannak visszatérő álmok, amik egy idő után nyomasztóak tudnak lenni, de ha megértjük mit akarnak üzenni, rávezetnek minket annak az élethelyzetnek a megoldására, ami miatt visszatérő képeket, szituációkat álmodunk. Csak akkor dolgoztuk fel a rossz élményt, amikor a visszatérő álmok eltűnnek. A visszatérő álmokat hajnalban álmodjuk.

Rémálmok

Vannak olyan éjszakák, amikor rémálmok gyötrik az embert. Ha gyakran vannak rémálmaink, helyesen tesszük, ha szakemberhez fordulunk, mert a rémálmok mentális problémákra utalhatnak.

Gyászálmok

A gyászálmok legtöbbször a gyászolt személlyel foglalkoznak. A gyászolók egy része arról panaszkodik, hogy nem tud az elvesztett szerettével álmodni, míg van akit az nyugtalanít, hogy bár álmodik a halottjával, nem érti az üzeneteit.

Hogyan értsük meg álmainkat?

Ha Te is szeretnéd megérteni saját álmaidat, segítséget nyújt az Igazmondó álmaink című hangoskönyv. József Rozsnyai Júlia színésznő kellemes, nyugtató hangja segít neked ellazulni, felkészülni arra, hogyan aludj és hogyan álmodj jól. Ha az Igazmondó álmaink hangoskönyvvel készülsz az alvásra, ki tudod majd kérdezni az álmaidat, választ kapsz a kérdéseidre, és megtanulhatsz álomnaplót készíteni.

Igazmondó álmaink CD

Igazmondó álmaink CD
Igazmondó álmaink CD megrendelése


Szállítási cím


Számlázási cím




Fizetés módja: átutalás. 1 CD megrendelése esetén - Ár: 4 000 Ft , amely tartalmazza a CD árát, csomagolási és postaköltséget, valamint az ÁFÁ-t. Megrendelésedről visszaigazolást küldünk, melyben a postára adás időpontját feltüntetjük.

Igazmondó álmaink: álomfejtő és álomértelmező csoport

Ha Te is szeretnéd érteni az álmaid üzenetét, akkor jelentkezz az álomértelmező és álomfejtő csoportunkba!


Igazmondó álmaink
Jelentkezz álomfejtő és álomértelmező csoportba!




Lelki Titkaink hírlevelek

Igazmondó álmaink » Ego building tréning » Önértékesítő tréningek » Megváltozott párkapcsolat »

Pánik és szorongás » Szerelem és szeretet » Házasság » Miért nehéz ma… » Ego bulding tréningek »

Adunk a véleményedre » A véletlen » Asszertivitás, asszertív viselkedés »

Az érzékelés és a mentális energia »

A könyvespolcra ajánljuk

Libri partner program

Álmok könyve fedezzük fel tudatalatti vágyainkat!

Dr. Fiona Zucker - Jonny Zucker

Álmok könyve fedezzük fel tudatalatti vágyainkat!Fedezzük fel álmaink valódi jelentését ennek a gyönyörűen illusztrált, könnyedén használható álmoskönyvnek a segítségével. Megismerhetjük az álomértelmezések eredetét, pszichológiai hagyományait és olyan híres álomelemzők elméleteit, mint Sigmund Freud és Carl Jung.

Álmok könyve fedezzük fel tudatalatti vágyainkat! »

A könyvespolcra ajánljuk

Álomfejtés - titkok nélkül

Álomfejtés - titkok nélkülÉletünk kb. egyharmadát alvással töltjük, s ezen időszak bő egyötödében álmodunk is. Álmainkban emlékképeink, tapasztalásaink, vágyaink szimbolikus formában jelennek meg. Bár minden álom egyedi, e szimbólumok segítenek az álmok értelmezésében. A könyv esettanulmányokkal szemlélteti a leggyakoribb álomfajtákat, értelmezi azokat, miközben megismertet az álomkutatás történetével és legkiemelkedőbb alakjaival is.

Álomfejtés - titkok nélkül »

A könyvespolcra ajánljuk

Álmoskönyv

Krúdy Gyula

Krúdy Gyula: Álmoskönyv

„Hosszú, csendes esték munkája ez a könyv. Amely estéken a forgatott, sárga lapok mögött feltünedeznek félig-meddig porrá válott öregasszonyok arculatai, akik falusi ifjúságomban, pattogó tűz mellett oly jelentőséget tulajdonítottak az álmoknak, mint akár a valóságos életnek. Inkább a saját mulattatásomra, inkább hosszú telek csendes eljátszadozására, esti órák halk elfuvolázására szerkesztettem ez álmoskönyvet, mint azért, hogy bárki is hitelt adjon a következő soroknak. Álom: játék, mint az élet… Néha komolyra fordul a játék. Az élet is, az álom is.”

Krúdy Gyula

Krúdy Gyula: Álmoskönyv »

A könyvespolcra ajánljuk

Álmaink tükrében - Álomfejtő – önismereti kézikönyv és szótár

Álmaink tükrében: Álomfejtő – önismereti kézikönyv és szótár

A könyv nemcsak a laikus olvasóközönség számára hanem pszichológusok, asztrológusok, mentálhigiénés szakemberek, segítő foglalkozásúak számára is hasznos. Gyakorlati szintézist teremt a különböző önismereti, szimbológiai rendszerek között - nem az elméletre, hanem a mindennapi, önismereti alkalmazhatóságra helyezve a hangsúlyt. Számos konkrét álom és ezek megfejtése található meg a könyvben a szerző tizenöt éves álomfejtő munkájának anyagából, továbbá egy betűrendes Szimbólumszótár segíti az olvasó önismeretének a fejlesztését, saját álomfejtő praxisának a kialakítását.

Álmaink tükrében: Álomfejtő – önismereti kézikönyv és szótár »

Álmoskönyv - az Álmok és az Általuk Hordozott Üzenet

Álmoskönyv - az Álmok és az Általuk Hordozott Üzenet

„Az álmon keresztül vezet az út a tudatalattiig” - a modern pszichoanalízis egyik legfontosabb tanítása ez. Különösen akkor, amikor minden intelligens nő és férfi felismeri a tudatalatti kulcsfontosságú szerepét. Mi sem természetesebb, mint hogy ennek következtében az álmok, azok jelentése és értelmezése iránt ugrásszerűen megnőtt az érdeklődés. Talán sosem volt annyira helytálló a Delphoi jósda felirata, mint ma: "Ismerd meg önmagad!" Egyre többen rádöbbennek, hogy minél inkább megértik gondolataik és cselekedeteik miértjét, annál nagyobb mértékben válnak képessé testi-lelki értelemben vett kimagasló eredmények elérésére. Mindebből pedig következik, hogy életük hajóját saját és mások boldogulása érdekében tudják majd kormányozni. Álmoskönyvünk igyekszik praktikus segítséget nyújtani az álmok értelmezéséhez, megértéséhez: - Mit szimbolizál az álom? - Hogyan fejtsem azt meg, hiszen több szinten is értelmezhető? - Milyen üzenetet hordoz számomra? - Hogyan tovább? Használjuk bátran az álomszótárat!

Álmoskönyv - az Álmok és az Általuk Hordozott Üzenet »

Mohás Lívia Álomkönyv

Mohás Lívia: Álomkönyv

„Azoknak készült ez a könyv, akik szívesen foglalkoznak álmaikkal, e váratlan és furcsa éjszakai látogatókkal. És néha megpróbálják kitalálni, hogy álmaik útján mit üzen nekik a tudattalan. Lelkünk tudattalanja irdatlan nagy raktár. Ösztönök, elfelejtett és elnyomott emlékek, késztetések és rengeteg «véletlenül» felhalmozott ismeret rejtőzik benne. Dús ez a terep, teljesen átvilágítani képtelenség. Mégis az álmok bogozásával egy-egy fénypászmát küldhetünk a mélybe, így valami keveset megtudhatunk önmagunkról.”

A kötet több rétegű. Újraolvashatjuk benne a korábban készült Álmodj, krokodil! című kisregényt, mely izgalmas „útirajza” egy szerelmi bánat miatt egyensúlyát vesztett asszony belső vívódásának. Az érdekes, izgalmas történet arról győzi meg az olvasót. hogy az „ismerd meg önmagad” örök parancsa beteljesíthető, az emberi méltóság megszerezhető, visszanyerhető. Ha másként nem, az álmok segítségével. De melyek ezek az álmok? S mit üzennek? Ezt ismerhetjük meg a kisregényt követő Álomnaplóból. Majd egy még izgalmasabb fejezet következik: az álmokról ír általában és konkrétan a szerző, állandóan arra ösztönözve az olvasót, hogy saját élményeit, tapasztalatait, veszteségeit és bánatait szembesítse a könyvben talált álomelemzésekkel. Ismét megmutatkozik Mohás Lívia páratlan erénye: egyszerre tud tudományos, ismeretterjesztő, pedagógus, pszichológus és mindenekelőtt szépíró lenni - izgalmas, tanulságos, élménygazdag olvasmányt nyújtva.

Mohás Lívia: Álomkönyv »

A könyvespolcra ajánljuk

A Lelki Titkaink Mentálhigiénés Stúdió tréning kínálata

Egyéni tréningek » Csoportos tréningek »

Kiadványok »

Online Skype™-os Pszichológiai Tanácsadás

Ajándékozás 10% engedménnyel

Képzések

Vidéki tréningek (Eger) » Vidéki tréningek (Kecskemét) »

Kihelyezett tréningek

Tesztek

Százhalombatta, 2009. november 15.

Szeretettel:

Csehák Hajnalka

Csehák Hajnalka

LELKI TITKAINK Mentálhigiénés Stúdió

csehak.hajnal@lelkititkaink.hu
Telefon/fax : (0623)350-616
Mobil : (0620)353-7262
Skype : lelkititok

Belépés a LELKI TITKAINK honlapra