Gyakran Ismételt Kérdések   E-mail
Keresés

Érintés, simogatás, ölelés

Hírlevél az érintésről azoknak, akik növelni akarják az érzelmi intelligenciájukat

Érintés, simogatás, ölelésNem is olyan régen egy újságíró azt kérdezte tőlem, hogy javasolnám-e bárkinek, hogy vásároljon simogató gépet. Ugyanis a japánok vagy a svédek készítettek ilyent. Egy pillanatnyi megdöbbenés után – átgondolva a simogatás élettani és pszichés fontosságát – azt válaszoltam: ha senki nincs, akitől „élő” simogatást kapjon az illető, akkor igen, vásároljon simogató gépet. A gépi simogatás még mindig jobb a semminél.

Mire jó az érintés, a simogatás, az ölelés?

Az érintés iránti vágy nagyon erős bennünk, mert az érintés jelenti a közelséget, a melegséget a kapcsolatban. Doris Wolf így fogalmaz: „Az érintés hiánya sokkal súlyosabb lelki zavarokat okoz, mint a szex hiánya.”

Mire jó az érintés, a simogatás, az ölelés?Nagyon sok embernek, akinek az életéből hiányzik a szex, elsősorban a gyengédség iránti vágya nem teljesül. A szerelmesek azért szárnyalnak, mert átlagosan négyszer több érintést, ölelést, simogatást adnak egymásnak, mint a többi ember. Kutatások igazolják, hogy az az ember, akit valaki gyakran a karjába zár, magához ölel, a szívéhez szorít, kevésbé frusztrált, kevésbé szorong, a félelemérzete csökken. Az ölelés oldja a stresszt. A kutatások szerint az érintés szükséglete sokkal erősebb a táplálék iránti szükségletnél.

A testi kontaktus szükséglete folyamatosan jelen van az életünkben, de a társadalmi szabályok a legtöbbször megakadályozzák az érintések vágyát. Pedig az érintésnek hihetetlen nagy, mondhatni csodát tevő energiája van. Az érintés,a simogatás felülírja a fájdalomérzést. Ugyanis a bőrünkben a simogatás érzékelésére külön idegrostok találhatók, ezek a CT-idegek, s minden egyes ilyen idegrost körülbelül 1 négyzetcentiméternyi területről továbbítja a simogatás hatását.

Virginia Satir pszichológus szerint napi négy ölelés kell a túléléshez, nyolc a szinten tartáshoz és tizenkettő a gyarapodáshoz. Érdemes tehát elgondolkodnunk azon, mi hány ölelést adunk és hány ölelést kapunk naponta? Az ölelés szempontjából éppen csak túléljük-e az életünket, vagy gyarapodunk-e általa? Családtagjainkat az anyagi javakon kívül ellátjuk-e elegendő testi érintéssel, hogy az egészségüket is megtámogassuk?

Virginia Satir (Lelki Titkaink Mentálhigiénés Stúdió Facebook oldalán) »

Az érintés, simogatás, ölelés hatása az egészségre

Az érintés, simogatás, ölelés hatása az egészségreNapi tizenöt ölelés az egészségünkért, és az egyensúlyunkért. Nem kerül pénzbe, ezért a lelkünk fillérjeivel fizetünk.

Érdekes kísérletek bizonyítják az ölelés egészségmegőrző és gyógyító szerepét. Harminc évvel ezelőtt nyulakon kísérleteztek, akiknél kellően zsíros táplálék adásával mesterségesen állítottak elő érelmeszesedést a tudósok. A kísérlet végén döbbenten tapasztalták, hogy a nyulak 15%-a káros következmények nélkül fogyasztotta a zsírdús takarmányt. Hosszas vizsgálódás után derült ki, hogy ezt a 15%-ot egy olyan orvostanhallgató etette, aki gyakran simogatta a rá bízott állatokat. A kísérletet többször megismételték, és minden kétséget kizáróan kiderült, hogy akiket simogattak, egészségesek maradtak.

Emberekkel végzett kísérletek, megfigyelések is igazolják, hogy a sokat simogatott, ölelgetett betegek hamarabb gyógyulnak a betegségekből. A fájdalmak csökkenek, a depresszió mérséklődik, a cukorbetegeknél csökken a glükóz szint.

A méhen belüli élettől kezdve végig kísér minket egész életünkön keresztül az érintés szükséglete. Az érintés, a simogatás, az ölelés a ringatás, a pelenkázás, az öltöztetés, a fürdetés, a szoptatás, a masszázs, mind lehetővé teszi a folyamatos testi kontaktust. Felnőtt korban a kézfogás, a másik megérintése, megsimogatása, ölelgetés, puszik, összebújás, csókolózás, szeretkezés az életünk nélkülözhetetlen részei. A végső állomásnál, a halál időpontjában is ott a helye az érintésnek: fogjuk a haldokló kezét, amíg csak érez.

A szeretetnyelvek egyike is a testi érintés, s akinek az érintések jelentik a szeretet kifejeződését, annak adhat a másik bármit, ha az érintést nem kapja meg, nem fogja érezni soha, hogy szeretve van. Gyakran hallom ezt a mondatot a munkám során: tudom, hogy szeret, de nem érzem.

A szeretetnyelvek egyike is a testi érintés, s akinek az érintések jelentik a szeretet kifejeződését, annak adhat a másik bármit, ha az érintést nem kapja meg, nem fogja érezni soha, hogy szeretve van. Gyakran hallom ezt a mondatot a munkám során: tudom, hogy szeret, de nem érzem.Az ember társas lény. Szükségünk van egymásra. Már az érintés puszta látványa is jó hatással van az érzelmeinkre, gondoljuk el, milyen melegséget érzünk, amikor egy ölelő anyát, vagy egy ölelő gyermeket látunk. Mosolyt csal az arcunkra, amikor egymást átölelő párral találkozunk, és az jut eszünkbe: milyen jó nekik, milyen boldogok. Az érintés azt jelenti: közünk van egymáshoz. Ha távol vagyunk a szeretett személytől, akkor a kommunikáció helyettesíti a testi kontaktust. Elég, ha a másik azt mondja: most képzeletben megölellek, és a testünk máris emlékszik a régebben kapott ölelésre.

Gondold át:

  • Miért nem szocializáljuk érintésre, simogatásra, ölelésre a gyermekeinket?
  • Miért félünk az érintéses intimitástól?
  • Tudjuk-e mennyit veszítünk, ha nem öleljük meg, akit szeretünk?
  • Neked milyen a viszonyod az érintéssel? Milyen gyakran keresed a testi kontaktust a pároddal, családoddal, barátaiddal?
  • Milyen családi mintákat hoztál az érintésről? A szüleid hogyan viszonyultak az intimitáshoz?
  • A pároddal mennyire van összhangban a szexualitás iránti igényetek?

Érintések tréningünket ajánljuk azoknak a nőknek és férfiaknak, anyáknak és apáknak, nagymamáknak és nagypapáknak, akik gazdagítani kívánják az érzelmi intelligenciájukat. Mindazoknak, akik tenni akarnak a saját életminőségük javításáért, akik szeretnék gazdagítani az érintés kultúrájukat.

Érintés, simogatás, ölelés
Jelentkezz Érintések tréningre!


Jelentkezésed beérkezése után munkatársunk felveszi veled a kapcsolatot a jelentkezésed megerősítése érdekében!


Az Érintések tréning után, ha szükségét érzed, lehetőség van személyes konzultációra, tanácsadásra.

Érintés, simogatás, ölelés

Lelki Titkaink hírlevelek

Igazmondó álmaink » Ego building tréning » Önértékesítő tréningek » Megváltozott párkapcsolat »

Pánik és szorongás » Szerelem és szeretet » Házasság » Miért nehéz ma… » Ego bulding tréningek »

Adunk a véleményedre » A véletlen » Asszertivitás, asszertív viselkedés »

Az érzékelés és a mentális energia » Mentális erőszak » Kiégés » Tudatos önfejlesztés »

Önérvényesítés vagy önfeladás? » Kiégés a munkában – kiégés a magánéletben »

A párkapcsolat teljességéről és a túlzott kötődésről » Testbeszéd - Gesztus szótár »

Összeillőség vizsgálat » Hogyan tudhatod meg, hogy összeillesz-e pároddal? »

Hogyan kerüljem el, hogy legyőzzenek? » Hogyan legyél valódi nő? » Hogyan legyen sikeres? »

Hogyan neveljünk sikeres és kiegyensúlyozott gyermeket? » Hogyan legyen sikeres? »

Kire üssön a gyerek, ha nem a szüleire? » Mi is az a pszichoszomatika? »

Hogyan kerüljük el a mobbing áldozatának szerepét? » Allergia tünetek elleni tréning »

Hogyan alakul ki kamaszkorban az önbizalomhiány? » Hogyan éljek stressz mentesen? »

Asszertív kommunikációs tréning szülinapi akcióval » Hogyan legyen kamasz gyermeked magabiztos? »

Kamaszok és vidéki tréningek » Mi is az kodependencia? A társfüggőségről » Társfüggőség teszt »

Hogyan takaríts meg 8 000 forintot? » Depresszió nélkül élni » Tudj nemet mondani! »

Érintés, simogatás, ölelés » Óév búcsúztató önismereti tréning » Lélekpillangó »

Lélekpillangó szavazás » Hogyan kerülheted el a kiégést? » Hogyan legyél sikeres? »

Párkapcsolati GPS » Hogyan segíti az asszertív viselkedés az egyenrangúságot? »

Hogyan készüljünk fel a Húsvétra? » Hogyan legyen kamasz gyermeked magabiztos? »

Gyásztanácsadó képzés » Jó szex » A gyermeki agresszió » Ne pánikolj, gyógyulj meg! »

Mire vágynak a férfiak? » Mire vágynak a nők? » Asszertivitás a hosszú élet titka »

Az önérvényesítő, erőszakmentes kommunikáció » Feszültség és stressz-oldás mesterfokon »

Gondoltál már arra, hogy ez a munkahelyi kiégés, a burn out? » Kamasz asszertív kommunikáció »

Miben segíthetünk? » Különbözőség és egyenrangúság a férfi-nő kapcsolatban »

Skype™-os Pszichológiai Tanácsadás » Öngyilkosság helyett válaszd az életet! »

Önbizalom gyorssegély » A karácsony 2012-ben is szerethető » Szilveszteri babonák »

Hogyan legyél magabiztos? » Hogyan legyen kamasz gyermeked magabiztos? »

Ami mindenkinek jó » Küzdjünk együtt a depresszió ellen » Pedagógus burn out »

Hívásra házhoz megyünk » Tuti program az őszi szünetre » Minden elmúlik »

Megoldások stresszhelyzetben » Kerüld el a Nagy Karácsonyi Zabálás csapdáját! »

Kerüld el a kamaszkor csapdáit! » Kerüld el a kiégés csapdáit! »

Csak azt adhatjuk magunkból, ami bennünk van! » Az önálló felnőtt személyiség »

Ha „mélyen” érzed magad… » Vívjak vagy vívódjak? » Befektetett szeretet »

Mondd, te tudsz zsiráf nyelven beszélni? » Mondd, te ütésálló vagy? » Hiába beszélek? »

Hogyan kezeljük a párkapcsolati problémáinkat? » Az önelfogadás akadályai »

Akarsz professzionális segítő lenni? » Lehet-e barátság férfi és nő között? »

Önfeláldozás a kötelesség oltárán » Amikor nem működik a hűség fékje »

Hogyan küzdhetőek le a párkapcsolat nehézségei? » Ne legyél vendég a saját életedben! »

Viselkedési formák » Elégedett vagy a saját szexuális életeddel? »

Téged ért már szexuális zaklatás? » Szerelmi bánat feldolgozása » Miben segít a pszichológus? »

Beszéld sikeresre magad! » Kamasz önismereti tábor » Az asszertív kommunikáció akadálya »

Melyek voltak a legsikeresebb hírlevelek? » A nő aki nem kívánnak, a férfi akinek nem téma a szex »

A kamaszok szeretnek beszélgetni » Pánik - ésszerűtlen félelem »

Hogyan ne legyél a szóbeli bántalmazás áldozata? » Megcsaltak? Te csaltál? » Szakítás után »

Önsorsrontás tudománya » Asszertív, önérvényesítő viselkedés és kommunikáció »

Hogyan lehetsz gyásztanácsadó? » Kire üssön a gyerek, ha nem a szüleire? »

Hogyan szeresd önmagadat? » Hozzád érkezem » Bontakozz ki a múlt öleléséből »

Mikor kezdj gyanakodni, hogy a párod szakítani akar? » Stressz » Magány » Karácsony stressz nélkül»

Hogy ezek a mai kamaszok milyenek? » Néhány nap, és fellobban a gyertyák lángja »

Akarsz sikeres újévi fogadalmat tenni? » Párkapcsolati problémák - Párkapcsolat teszt »

Párkapcsolati problémák - Ezek a nők… » Neked is látszik már az arcodon? »

Talpraesetten válaszolni » Kamasz érzelmek » Lehet stressz nélkül élni? » Depi vagy depresszió? »

Bírálat helyett elismerést adjunk » Öngyilkosság helyett kérj segítséget! » Mit okoz a félelem? »

Anyává válni » Apává válni » Gyermek születeik » Bizalmatlan természetű vagy? »

A pszichoszomatika és az árnyékszemélyiség » Ne égj ki, nem érdemes! »

A panaszkodás pszichológiája » A bocsánatkérés pszichológiája »

Amikor a férjem először megerőszakolt » Önismeret és önbizalom nélkül nem megy »

Milyen férfira vágyik az erős nő? » Apának alkalmatlan? » Stressz cserebere »

A szülői örökségek (gyökerek) csapdája » A kötelesség csapdája » Legyél Te is magabiztos! »

Boldog párkapcsolatban élsz? » Gondoltad volna? » Narcisztikus pár » A boldog élet titka »

Az étkezés zavarai - elhízás » Párkapcsolati problémák » Párkapcsolati problémák 2. rész »

Gyászfolyamat válás alatt, válás után » Nehéz egyedül élni » Halál, gyász, gyászfeldolgozás »

Mit akarnak a nők » Mit akarnak a férfiak? » Hogyan reagálunk a különböző szituációkban? »

Vigyázat, válásveszély! » Félelem - pánikbetegség » Az ajándékozás művészete »

Stressz és a türelem » Közeledik a karácsony » Különben dühbe jövünk… »

Lebecsülés és megbecsülés a kapcsolatban » Önbecsülés » Változások a férfi, női szerepekben »

Egyedül is jó társaságban vagy? » Társfüggő tréning » A viccesen bántalmazó szülő »

Milyen ember vagy Te? » Elköteleződni képtelen férfiak » Elköteleződni képtelen nők »

Párkapcsolat - szakítás elfogadása » Ha elhagyott a szerelmed »

A kritika megfogalmazása és fogadása » A fogyókúra lelki okai » A szívinfarktus pszichoszomatikája »

Kiégés (Burnout) fázisai » Miért nehéz pozitívan gondolkodni? » Az ezerarcú kamasz »

Gazdasági kiszolgáltatottság a párkapcsolatban » Az öndiagnosztizálás rejtelmei »

Velem mindent megtehetnek? » Mondd, te mit választanál? » A bántalmazó ember típusai »

Az Asperger szindrómás kamasz » Félelmetes gondolatok » Megszakadt kapcsolatok »

A válási gyász » Mi a különbség a férfierő és a férfierőszak között? » Hagyd itt! » Ünnep után »

Öszintén a nárcizmusról » Házasság és gazdasági kötelék » Te hogyan félsz? » Ha így gondolkodsz »

A ciszta pszichoszomatikája » Az Aspergeres férj és a szeretetnyelvek »

Önismeret: A létező társfüggőség » Gyásztanácsadás és gyászfeldolgozás a gyakorlatban »

Százhalombatta, 2011. december. 06.

Szeretettel:

Csehák Hajnalka

Csehák Hajnalka

LELKI TITKAINK Mentálhigiénés Stúdió

csehak.hajnal@lelkititkaink.hu
Mobil : (0620)353-7262
Skype : lelkititok

Belépés a LELKI TITKAINK honlapra

Ha megtetszett a LELKI TITKAINK Mentálhigiénés Stúdió tevékenysége, kérlek ajánld ismerőseidnek is.