Minden elmúlik, ugye?

Minden elmúlik, ugye? Halál, gyász, gyászfeldolgozás

Nyáron kezdődött… Ahol dolgozom, azon a folyosón még két lakás van, az idős nénivel időnként apró szívességeket teszünk egymásnak, a középkorú úrral nem sokat találkoztam, de érzékeltem, hogy egyedül él, időnként barátok látogatták. Aztán augusztusban egy napon megszólított a lépcsőházban, és elmondta, hogy beteg, nagy baja van, úgy néz ki, hogy a mája nem működik rendesen. Látszott rajta, hogy nagyon fél. Szeptemberben ismét összetalálkoztunk a liftnél, sokat fogyott, de élénk volt, kisimult.

Aztán az egyik délután, amikor mentem dolgozni, egy mentős és egy rendőr állt a folyosón, az úr lakásának az ajtaja tárva-nyitva volt. Senki nem mondott semmit, de valahogy tudtam, hogy meghalt. Talán öngyilkos lett, talán belehalt a betegségébe, nem tudható. Szinte nem is ismertem, valahogy mégis megérint a zárt ajtó mögötti csend, a férfi jelenlétének a hiánya. Mert ha elmegyünk, akkor hiányzunk valahonnan. Onnan, ahol voltunk, ahol éltünk.

A világ mindig változik, amikor valaki távozik belőle. Ha a nagy egészet nézzük, akkor észre sem vesszük egy ember hiányát. De ha a kis részletekre figyelünk, akkor feltűnik, ha nincs ott, aki eddig ott volt. És akármilyen jelentéktelen szerepe volt is az életünkben, a hiányérzet – hogy eddig volt, most meg nincs – egy kis üresség érzetet hagy maga után.

S milyen óriási az űr bennünk, ha olyan személy távozik az életünkből, akit nagyon szeretünk. Ha az, aki elment, szorosan az életünk része volt. Ha minden nap láttuk, beszéltünk vele, „öleltük, vagy ütöttük”, feladata volt az életünkben, és feladatunk volt az életében. A veszteség, a gyász fájdalma elszigetel minket az eddigi életünktől, kizökkent a megszokott biztonságunkból, nyugtalanná, szétesetté válunk, elvágyódunk az életünkből, mert fáj ott maradni. Ott, a régi környezetben, ahol minden rá emlékeztet, ahol már nem ölelhetjük, nem mutathatjuk meg, mennyire szeretjük, és ahol már nem kérhetünk bocsánatot sem.

A halál uralkodik mindannyiunk életén. Hatalmaskodó, könyörtelen, illetlen és neveletlen. Nem jelentkezik be, ha hozzánk jön látogatóba. Kopogtatás nélkül beront, és elviszi, ami a legkedvesebb. Tolvaj, a legrosszabb fajtából. Sosem adja vissza, amit elvett tőlünk, nem mondja, hogy sajnálom, és nem kárpótol semmiért.

Tudjuk, és tanítjuk, hogy a világot nem változtathatjuk meg, csak a saját hozzáállásunkat a történtekhez. Ez a változás a gyászfeldolgozás.

„Kezdetben azt gondoltam, hogy a halálod
veszteség volt és pusztulás,
fájdalom és bánat, melyet aligha lehet elviselni.
Csak most kezdek rádöbbenni,
hogy az életed ajándék volt,
s egyre erősödő szeretet maradt utána.”

Ha segíteni akarsz a veszteségtől szenvedőknek, akkor gyere és válj nálunk gyásztanácsadóvá!

Kinek ajánljuk a gyásztanácsadó képzést?

Ha a fentiek közük bármelyik csoportba tartozol, vagy bármilyen más okból érdekel a professzionális gyász- és veszteség feldolgozás folyamata, akkor jelentkezz a Gyásztanácsadó képzésünkre!

A képzés helyszíne: 1036 Budapest, 3. kerület, Szépvölgyi út 1/b. 4/15. Lelki Titkaink Mentalhigiénés Stúdió.

A képzés tanúsítványt ad, minden résztvevővel képzési szerződést kötünk.

A képzés időtartama: 120 óra, melyből 10 óra előadás, 10 óra szeminárium, és 100 óra gyakorlat.

A képzésben résztvevők az előadások anyagát online formában sajátíthatják el. Az előadásokon és szemináriumokon való részvétel önkéntes, ajánlatos, de nem kötelező. A 100 óra gyakorlaton a részvétel kötelező, megengedett hiányzás: 10%.

A képzés díja: 280 00 Ft. mely kérésre maximum négy részletben fizetendő. A képzés díja az ÁFA-t tartalmazza. Az első részletet a jelentkezés alkalmával kérjük utalni, a jelentkezés csak az utalás beérkezésétől érvényes.

A képzés főbb témái

Gyásztanácsadó képzés

Lelki Titkaink hírlevelek

Ha megtetszett a LELKI TITKAINK Mentálhigiénés Stúdió tevékenysége, kérlek ajánld ismerőseidnek is.

Halál, gyász, gyászfeldolgozás

Lelki Titkaink Hírlevél

Kinek ajánljuk a gyásztanácsadó képzést?

A képzés főbb témái

Lelki Titkaink hírlevelek