Vigyázat! Kiégés veszély!Mondd, te ütésálló vagy?Lelki Titkaink Hírlevél
Tele van a csizmád az egésszel? Kialvatlan vagy? Egyik baj jön a másik után? Ritkán dicsérnek a munkahelyeden? Pletykálnak a kollégák? Sok a stressz? Nincs kiszállás a mókuskerékből?
Fenyegető kiégés
Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy azok az emberek égnek ki leghamarabb, akik a leglelkesebben, lelkiismeretesen, mások érdekeit előtérbe helyezve, nagy erőbedobással dolgoznak.
Amikor új munkahelyünk van (főleg egy-két év munkanélküli állapot után), akkor alig várjuk, hogy indulhassunk dolgozni. Ilyenkor annyira lelkesek vagyunk, hogy a hegyeket is elhordanánk kiskanállal. A kitűzött céljaink gyakran túlzóak, mert meg akarjuk mutatni, hogy jó vásárt csináltak velünk.
Később ezt a lelkesedést a munkahelyi vezetőnk még fokozza, mert dicséretet, fizetés emelést ad, hadd érezzük, hogy megbecsüli a szorgalmas munkát. Ebben az időszakban kreatívak vagyunk, nagyon odatesszük magunkat, fáradhatatlanul hajszoljuk magunkat. A munkatársakkal kedvesek vagyunk, szívesen bulizunk és csapatépítünk velünk.
A bekövetkező kiégés
Később elérjük a teljesítményünk plafonját, a lendület, a munkakedv, az eredmények stagnálnak, az emberi kapcsolataink szürkülnek. Ha ilyenkor nem vigyázunk, könnyen bizonyítási kényszerré válik a tökéletességre való törekvésünk. Eltolódnak az arányok, egyre több munkát vállalunk, egyre kevesebbet találkozunk a barátainkkal, a privát szféránk beszűkül, az időnk nagy részét a munkavégzés tölti ki.
Érezzük a túlterheltséget, de nem akarjuk észrevenni, hogy bajban vagyunk. A családot és a barátainkat elhanyagoljuk, és az eddig oly lelkesen végzett munkánkban egyre feledékenyebbek leszünk. Anélkül, hogy akarnánk, az agyunk elkezd tiltakozni a megterhelés ellen. Ösztönösen igyekszünk eltitkolni a feledékenységünket, a fáradtságunkat, és tovább hajszoljuk magunkat.
„Mert mit szólnak a többiek, és én egyébként sem ilyen vagyok.” „Különben is, én imádom a munkámat, és bírom is.” – ilyen és hasonló önbecsapós mondatokkal motiváljuk magunkat akkor is, amikor már hónapok óta érezzük, hogy nagyon elfáradtunk.
A stressz és a munka terhelés nem csökken, nekünk pedig fogy a lelkesedésünk, fogynak az örömeink, és fogy az életerőnk.
Még bírjuk
Vagy legalábbis azt hisszük, hogy bírjuk. Ahogy csökken az energiánk, romlik a teljesítményünk. Mivel szomorúak, idegesek és holtfáradtak vagyunk, kevés figyelmet fordítunk a szeretteinkre, barátainkra, egyáltalán az emberi kapcsolatainkra, hiszen, ha van egy kis időnk, inkább csak csendes pihenésre vágyunk.
Gondolkodásunk, a világról alkotott nézeteink egyre negatívabbá válnak, míg az örömre való képességünket belepi a reménytelenség érzése. Végül egészen apatikussá válunk, lelassulunk, egyre több mindent felejtünk el, terhünkre vannak a feladatok és az emberek. Legszívesebben elbújnánk a világ elől, és másra sem vágyunk, csak nyugalomra. Már nem akarunk sem okosak, sem ügyesek lenni, már csak annyit akarunk, hogy hagyjanak minket békén.
Védekezés a kiégés ellen – avagy: magad uram…
A kiégés mindig a munkahelyről, a munkával kapcsolatban indul el, és mint egy járvány, úgy terjed át az életünk más területeire.
Ezért a kiégés nagy mértékben a munkáltató felelőssége. Ezt persze a munkáltatók nem szeretik hallani, de tudnunk kell, hogy vannak országok, ahol a kiégés (burn out) szindrómával küzdőknek fél év rekreációs szabadságot biztosítanak, és amikor rendbe jön a munkatárs, akkor szeretettel várják vissza a munkába. Nem rúgják ki, nem cserélik le, nem kap egy bélyeget a homlokára, amiért „gyenge” volt, és nem bírta a gyűrődést.
Mivel nálunk a munkáltatók még nem tartanak ott, hogy megteremtsék a kiégés elleni védekezés feltételeit (persze mély tisztelet a kivételnek), így magunknak kell megvédeni magunkat.
A kiégés a hangulatunkat, a lelkünket, a személyiségünket támadja, ezért azok a módszerek, amelyeket általánosságban emlegetünk, hogy sport, kirándulás, mozi, csak ideig-óráig jelentenek védelmet.
Az igazi megoldás kiégés ellen
Az igazi megoldás az, ami a személyiséget fejleszti, ami erősíti a belső tartásunkat, ami az érzelmi immunrendszerünket növeli, ami rugalmasabbá tesz minket, ami megtanít arra, hogyan mondjunk nemet anélkül, hogy a kapun kívül találjuk magunkat.
Azok a módszerek, amelyek nem kerülnek sok pénzbe, mert belső munkát jelentenek, önmagunkon való munkálkodást. Azok a módszerek, amelyek segítenek, hogy a lelkesedésünk megmaradjon, hogy ütésállóbbá váljunk, hogy minden reggel újra tudjuk indítani a munkaszeretetünket, az életszeretetünket.
Hasznos olvasmányok
A kiégés (burn out) kialakulása » A kiégés (burnout szindróma) fázisai »
Hogyan ismerjük fel a kiégés (burnout) tüneteit? »
A kiégés (burnout szindróma) az informatikus pályán » A kiégés (burn out) a párkapcsolatban »
Burnout (kiégés) teszt » Egy óvodapedagógus önvallomása a kiégés (burnout) jelenségéről »
Mit lehet tenni kiégés (burnout) ellen? »
Mikor kérj segítséget?
A kiégés megállítható folyamat, és nem mindegy, hogy a folyamat elején kérsz segítséget, vagy akkor, amikor már csak vonszolod magad, és utálkozva gondolsz a munkahelyedre.
Ha alvás-zavaraid vannak, ha úgy érzed, hogy kipihenhetetlen fáradtságérzettel küzdesz, ha ingerlékeny vagy, ha gyakran szorongsz, és csökken a teljesítőképességed, akkor a kiégési folyamat első harmadánál tartasz. Ebben a szakaszban viszonylag könnyen lehet még rajtad segíteni.
Ha pszichoszomatikus tüneteid vannak, gyakran teszel cinikus megjegyzéseket, érzelmileg távol tartod magad az emberektől, depresszív reakcióid vannak, akkor a kiégés középső harmadában vagy. Ebben a szakaszban már egészen biztos, hogy külső segítség nélkül nem tudod megőrizni a lelki egészségedet.
Ha nem akaratlagos testsúlyváltozást tapasztalsz magadon, ha úgy érzed, hogy szinte mindenki ellen védekezned kell, ha képtelen vagy kifejezni az érzelmeidet, ha gyakran (heti 2-3 alkalommal, vagy sűrűbben) nyúlsz alkoholhoz, droghoz, ha a szakmai alkalmatlanság érzésével küzdesz, akkor a kiégés utolsó szakaszában vagy. Ebben a szakaszban már csak hosszabb terápiás kezeléssel, esetleg gyógyszeres támogatással tudsz megküzdeni a kiégéssel.
Ne várd meg, amíg a baj megnő, és kezelhetetlenné válik. Előzd meg a kiégést, vagy ha már elindult a folyamat, akkor állítsd meg!
Ehhez kaphatsz segítséget, tanulhatsz gyakorlatokat, önsegítő módszereket a tréningjeinken. A tréningek alkalmával nem tanítjuk meg neked a kiégés elméletét, hiszen ha érdekel, remek irodalma van a témának. Gyakorlatokat tanítunk, amelyeket otthon is elvégezhetsz, és szemléletet, gondolkodásmódot, amely megvéd a kiégéstől.
Kiégés (burn out) tréning
Kiégés (burn out) tréning: További információ és jelentkezés »
Kiégés (burn out) tréning
Lelki Titkaink hírlevelek
Igazmondó álmaink » Ego building tréning » Önértékesítő tréningek » Megváltozott párkapcsolat »
Pánik és szorongás » Szerelem és szeretet » Házasság » Miért nehéz ma… » Ego bulding tréningek »
Adunk a véleményedre » A véletlen » Asszertivitás, asszertív viselkedés »
Az érzékelés és a mentális energia » Mentális erőszak »
Kiégés » Tudatos önfejlesztés »
Önérvényesítés vagy önfeladás? » Kiégés a munkában – kiégés a magánéletben »
A párkapcsolat teljességéről és a túlzott kötődésről » Testbeszéd - Gesztus szótár »
Összeillőség vizsgálat » Hogyan tudhatod meg, hogy összeillesz-e pároddal? »
Hogyan kerüljem el, hogy legyőzzenek? » Hogyan legyél valódi nő? » Hogyan legyen sikeres? »
Hogyan neveljünk sikeres és kiegyensúlyozott gyermeket? » Hogyan legyen sikeres? »
Kire üssön a gyerek, ha nem a szüleire? » Mi is az a pszichoszomatika? »
Hogyan kerüljük el a mobbing áldozatának szerepét? » Allergia tünetek elleni tréning »
Hogyan alakul ki kamaszkorban az önbizalomhiány? » Hogyan éljek stressz mentesen? »
Asszertív kommunikációs tréning szülinapi akcióval » Hogyan legyen kamasz gyermeked magabiztos? »
Kamaszok és vidéki tréningek » Mi is az kodependencia? A társfüggőségről » Társfüggőség teszt »
Hogyan takaríts meg 8 000 forintot? » Depresszió nélkül élni » Tudj nemet mondani! »
Érintés, simogatás, ölelés » Óév búcsúztató önismereti tréning » Lélekpillangó »
Lélekpillangó szavazás » Hogyan kerülheted el a kiégést? » Hogyan legyél sikeres? »
Párkapcsolati GPS » Hogyan segíti az asszertív viselkedés az egyenrangúságot? »
Hogyan készüljünk fel a Húsvétra? » Hogyan legyen kamasz gyermeked magabiztos? »
Gyásztanácsadó képzés » Jó szex » A gyermeki agresszió » Ne pánikolj, gyógyulj meg! »
Mire vágynak a férfiak? » Mire vágynak a nők? » Asszertivitás a hosszú élet titka »
Az önérvényesítő, erőszakmentes kommunikáció » Feszültség és stressz-oldás mesterfokon »
Gondoltál már arra, hogy ez a munkahelyi kiégés, a burn out? » Kamasz asszertív kommunikáció »
Miben segíthetünk? » Különbözőség és egyenrangúság a férfi-nő kapcsolatban »
Skype™-os Pszichológiai Tanácsadás » Öngyilkosság helyett válaszd az életet! »
Önbizalom gyorssegély » A karácsony 2012-ben is szerethető » Szilveszteri babonák »
Hogyan legyél magabiztos? » Hogyan legyen kamasz gyermeked magabiztos? »
Ami mindenkinek jó » Küzdjünk együtt a depresszió ellen » Pedagógus burn out »
Hívásra házhoz megyünk » Tuti program az őszi szünetre » Minden elmúlik »
Megoldások stresszhelyzetben » Kerüld el a Nagy Karácsonyi Zabálás csapdáját! »
Kerüld el a kamaszkor csapdáit! » Kerüld el a kiégés csapdáit! »
Csak azt adhatjuk magunkból, ami bennünk van! » Az önálló felnőtt személyiség »
Ha „mélyen” érzed magad… » Vívjak vagy vívódjak? » Befektetett szeretet »
Mondd, te tudsz zsiráf nyelven beszélni? » Mondd, te ütésálló vagy? » Hiába beszélek? »
Hogyan kezeljük a párkapcsolati problémáinkat? » Az önelfogadás akadályai »
Akarsz professzionális segítő lenni? » Lehet-e barátság férfi és nő között? »
Önfeláldozás a kötelesség oltárán » Amikor nem működik a hűség fékje »
Hogyan küzdhetőek le a párkapcsolat nehézségei? » Ne legyél vendég a saját életedben! »
Viselkedési formák » Elégedett vagy a saját szexuális életeddel? »
Téged ért már szexuális zaklatás? » Szerelmi bánat feldolgozása » Miben segít a pszichológus? »
Beszéld sikeresre magad! » Kamasz önismereti tábor » Az asszertív kommunikáció akadálya »
Melyek voltak a legsikeresebb hírlevelek? » A nő aki nem kívánnak, a férfi akinek nem téma a szex »
A kamaszok szeretnek beszélgetni » Pánik - ésszerűtlen félelem »
Hogyan ne legyél a szóbeli bántalmazás áldozata? » Megcsaltak? Te csaltál? » Szakítás után »
Önsorsrontás tudománya » Asszertív, önérvényesítő viselkedés és kommunikáció »
Hogyan lehetsz gyásztanácsadó? » Kire üssön a gyerek, ha nem a szüleire? »
Hogyan szeresd önmagadat? » Hozzád érkezem » Bontakozz ki a múlt öleléséből »
Mikor kezdj gyanakodni, hogy a párod szakítani akar? » Stressz » Magány » Karácsony stressz nélkül»
Hogy ezek a mai kamaszok milyenek? » Néhány nap, és fellobban a gyertyák lángja »
Akarsz sikeres újévi fogadalmat tenni? » Párkapcsolati problémák - Párkapcsolat teszt »
Párkapcsolati problémák - Ezek a nők… » Neked is látszik már az arcodon? »
Talpraesetten válaszolni » Kamasz érzelmek » Lehet stressz nélkül élni? » Depi vagy depresszió? »
Bírálat helyett elismerést adjunk » Öngyilkosság helyett kérj segítséget! » Mit okoz a félelem? »
Anyává válni » Apává válni » Gyermek születeik » Bizalmatlan természetű vagy? »
A pszichoszomatika és az árnyékszemélyiség » Ne égj ki, nem érdemes! »
A panaszkodás pszichológiája » A bocsánatkérés pszichológiája »
Amikor a férjem először megerőszakolt » Önismeret és önbizalom nélkül nem megy »
Milyen férfira vágyik az erős nő? » Apának alkalmatlan? » Stressz cserebere »
A szülői örökségek (gyökerek) csapdája » A kötelesség csapdája » Legyél Te is magabiztos! »
Boldog párkapcsolatban élsz? » Gondoltad volna? » Narcisztikus pár » A boldog élet titka »
Az étkezés zavarai - elhízás » Párkapcsolati problémák » Párkapcsolati problémák 2. rész »
Gyászfolyamat válás alatt, válás után » Nehéz egyedül élni » Halál, gyász, gyászfeldolgozás »
Mit akarnak a nők » Mit akarnak a férfiak? » Hogyan reagálunk a különböző szituációkban? »
Vigyázat, válásveszély! » Félelem - pánikbetegség » Az ajándékozás művészete »
Stressz és a türelem » Közeledik a karácsony » Különben dühbe jövünk… »
Lebecsülés és megbecsülés a kapcsolatban » Önbecsülés » Változások a férfi, női szerepekben »
Egyedül is jó társaságban vagy? » Társfüggő tréning » A viccesen bántalmazó szülő »
Milyen ember vagy Te? » Elköteleződni képtelen férfiak » Elköteleződni képtelen nők »
Párkapcsolat - szakítás elfogadása » Ha elhagyott a szerelmed »
A kritika megfogalmazása és fogadása » A fogyókúra lelki okai » A szívinfarktus pszichoszomatikája »
Kiégés (Burnout) fázisai » Miért nehéz pozitívan gondolkodni? » Az ezerarcú kamasz »
Gazdasági kiszolgáltatottság a párkapcsolatban » Az öndiagnosztizálás rejtelmei »
Velem mindent megtehetnek? » Mondd, te mit választanál? » A bántalmazó ember típusai »
Az Asperger szindrómás kamasz » Félelmetes gondolatok » Megszakadt kapcsolatok »
A válási gyász » Mi a különbség a férfierő és a férfierőszak között? » Hagyd itt! » Ünnep után »
Öszintén a nárcizmusról » Házasság és gazdasági kötelék » Te hogyan félsz? » Ha így gondolkodsz »
A ciszta pszichoszomatikája » Az Aspergeres férj és a szeretetnyelvek »
Önismeret: A létező társfüggőség » Gyásztanácsadás és gyászfeldolgozás a gyakorlatban »
Százhalombatta, 2014. március 14.
Szeretettel:
Csehák Hajnalka pszichológus
és a LELKI TITKAINK Mentálhigiénés Stúdió csapata
csehak.hajnal@lelkititkaink.hu Mobil : (0620)353-7262 Skype : lelkititok
Ha megtetszett a LELKI TITKAINK Mentálhigiénés Stúdió tevékenysége, kérlek ajánld ismerőseidnek is.
|