Gyakran Ismételt Kérdések E-mail | |||||||||
A boldog élet 7 titkaCsak ennyi az egész?Az ember belső, „lelki” egyensúlya kevésbé megfogható jelenség, mint a testi egészség. Ebből kifolyólag sokkal kevesebbet is foglalkozunk vele. Pedig a rossz kedélyállapot, a céltalanság és a remény elvesztése legalább olyan veszélyes, mint egy halálossá is válható ragályos betegség. A konkrét életcéllal rendelkező embereknek, hatalmas erőforrás a cél, mert az mindig és mindenkor segít. Az alábbiakban megadott 7 rendszerező szempont hozzásegíthet bennünket, hogy elmondhassuk magunkról: boldog embernek érzem magam. Ép testben ép lélekTehát egy beteg, elhanyagolt szervezetű ember nagyon ritkán büszkélkedhet harmonikus lelkülettel. Ezért törekedni kell a higiénikus (tiszta) megjelenésre, és a testi egészségre is. A tisztálkodás, a rendszeres, normális testápolás és mozgás, a megfelelő táplálkozás, egyszóval az életmód önmagában harmonikussá tesz. Lakókörnyezetünk, természeti környezetünk megválasztása is hat testünkre, lelkünkre. Maga a betegség egy tünet, egy információ hordozó, egy jelzés arra, hogy valami zavar van az emberben. Ezt a zavart azonban a legtöbbször nehezen találjuk, mert a szimbólumok nyelvén üzeni meg a testünk, hogy hol borult meg a harmónia. A betegség, a tünet azt tudatja velünk, hogy szüksége van valamilyen változásra, mert valamiből hiánya vagy többlete van. Akkor vagyunk egészségesek, amikor nincs szükségünk semmire, harmóniában vagyunk önmagunkkal és a környezetünkkel. Ilyenkor jó a közérzetünk, energikusak és kiegyensúlyozottak vagyunk. Pszichoszomatika - amikor a test jelez » Kerüljük a stressz helyzeteketA stressz a szervezet természetes reakciója a külső behatásokra. Életünk minden mozzanata bizonyos mértékű stresszt okoz (pl. egy kedves simogatás kisebbet, egy váratlan pofon pedig sokkal nagyobbat). Tehát nem az összes ilyen hatást kell elkerülnünk, hanem csak azokat, amelyek olyan nagy mértékűek, hogy a szervezetben kárt okoznak. Így nem lehet célunk egy teljesen stresszmentes élet kialakítása, mert ezzel egy napi 24 órát alvó ember sivár életét vállalnánk fel. A túlhajszoltság, a kevés pihenés és a türelmetlen indulatok azok a nagy stresszkiváltó hatások napjainkban, amelyekre nagyon oda kell figyelnünk. A szervezet egy darabig tudja ellensúlyozni a kizsákmányoló életmódot, de egy idő után maradandó káros hatások is jelentkeznek. Fontos ezért, hogy rendszeres alvással, pihenéssel és nyaralással alkalmat adjunk a szervezetnek a regenerálódásra (feltöltődésre). Érdemes átértékelni ezek alapján értékszemléletünket, mert a korai elöregedés és halál, és sok-sok betegség kiindulópontja a nagy mértékű és folyamatos stresszes állapot. További információk a stressz jelenségéről » A depresszió legyőzéseRendkívül fontos a depresszió - nyomott, búskomor lelkiállapot - felismerése és legyőzése. Korunk legelterjedtebb népbetegsége a depresszió, amely a kellemetlen élmények következtében létrejövő lehangolt, kóros lelki állapot (búskomorság). Nyilvánvaló, hogy mindenkit érnek ilyen kellemetlen élmények, de mégsem fedezhetők fel mindenkin depressziós tünetek. Ez a búskomor lelki állapot általában az önsajnálattal kezdődik. Ekkor azt érezhetjük, hogy mások sokkal jobb helyzetben vannak, hogy őket jobban szeretik, vagy hogy velünk senki sem törődik, sőt kizárt bennünket a társadalom magából. De ha ezeket az érveinket megvizsgáljuk, kiderül, hogy önsajnálatunk eltakarja előlünk mások nyomorát és elesettségét, és szembeötlő lesz, hogy mi sok-sok embernél jobban állunk. Az a lelki válság, amely az önsajnálkozással kezdődik, nagyon mélyre süllyedhet, sőt egészen az öngyilkosságig is fajulhat. De tudni kell, hogy van lehetőség visszafordulni még az utolsó pillanatban is, még akkor is, ha ebben az állapotban nem látszik a megoldás. A kimozdulás, a munka és a legkisebb sikerélmény is komoly kapaszkodó az ilyen befelé forduló és az elhagyatottság érzésével küszködő ember számára. Lelki horgonyokra, segítő családtagokra és barátokra van szükség, mert az akarat-gyengeség következtében e súlyos állapotból egyedül, segítség nélkül nagyon nehéz kievickélni. Ezek a horgonyok viszont lehetnek mások is, pl. a csodás természet, a jókedvű gyermekricsaj… Törekedni kell, hogy egyszerű választásokkal ismét kézbe vegyük életünk irányítását, és ne engedjük el a kormánykereket. További információk a depresszióról » Rendezett emberi kapcsolatokSokan úgy gondolják, elég szeretetük jeleit csak bizonyos napokon (Valentin-nap, karácsony, névnap, születésnap…) kifejezésre juttatni. Viszont a jó kapcsolatok alapja csak az lehet, ha az év minden napján tudatjuk környezetünkkel, hogy fontosak számunkra, és jó dolgokat szeretnék nekik adni. Mindez akkor igazán eredményes, ha szívből jön, és főleg nem szavakban nyilvánul meg, hanem tettekben, sőt, alkalmazkodásban és gondoskodásban. Kapcsolataink megrontója, ha elvárásainkat folyamatosan érvényre akarjuk juttatni. Vizsgáljuk meg, hogy mindig megalapozottak e mások elvárásai velünk szemben. Bizonyára rájövünk, hogy ezek sokszor buta és felesleges dolgok. De vigyáznunk kell, mert a mi elvárásaink másokkal szemben legalább ennyire buták és feleslegesek. A sértődékenységnek és a bosszúállásnak soha sincsenek pozitív következményei. Ha mégis ilyen hibába esünk, akkor az a legjobb lépés, ha még egyszer átgondoljuk a másik szemszögéből a történteket, és a valós megbocsátással ismét harmonikussá tehetjük magunk körül a légkört. (A valódi megbocsátás belülről fakad!) Asszertivitás (önérvényesítés) » Ne hordozzuk problémáinkat évekigLegtöbbünknek vannak barátai, akikkel megoszthatja örömét-bánatát. Néha kerülünk olyan élethelyzetbe, amikor - például új városba költözéskor - elveszítjük régi kapcsolataink egy részét. Ilyenkor keressünk helyben olyan társaságot, ahol szívesen töltjük az időnket. Érző, odafigyelő emberek a világ minden pontján akadnak. Keressük meg társaságunkat. Problémáinkra megoldást találhatunk személyiségfejlesztő, önismereti csoport tréning keretében is. Személyiségfejlesztő, önismereti csoport tréningek » Sokak életét megkeseríti a feldolgozatlan gyász, vagy veszteség. A gyászmunka lényege és alapvető célja, hogy el tudjuk fogadni a másik halálát. Ez azt sugallja: szembe kell nézni a megváltoztathatatlannal, vagyis tudomásul kell venni, hogy soha többé nem találkozhatunk, nem láthatjuk már élve az eltávozottat. A mai civilizációban még illetlenség halálról, gyászról ilymódon beszélni. A gyász külsőségeit is sokan lebecsülik, üres formaságnak tartják, pedig a ceremóniák, rítusok segítik a feldolgozás menetét. A hamvak szétszórásának újabban mindinkább terjedő divatja jelképesen kifejezi a halál tagadását, de a feldolgozás egyfajta zavarát is! Vannak, akik később keresik: hová szórhatták halottaik porát? Pedig a hagyományos gyászszertartások is ősi felismeréseken alapszanak. A test szertartásos eltemetése, a búcsú, a siratás, az értékek szétosztása, vagy a gyászidő betartása mind az elmúlás méltóságát ápolják és az élők belenyugvását segítik elő. Mert bizony a gyászszertartások főleg az életben maradottak javát szolgálják, azzal is, hogy megadják a tiszteletet a halott emlékének, s azzal is, hogy szembesítik az élőket azzal a ténnyel: mindannyiunk élete egyszer véget ér majd. Gyász és veszteség feldolgozás » Rendezett párkapcsolatKisírt szemekkel, kétségbeesetten, világvége hangulatban keseregve kérnek segítséget a klienseink, amikor azzal keresnek föl, hogy el akarja őket a hagyni a partnerük, válságba került a kapcsolatuk, s mindez teljesen váratlanul érte őket. Valójában ez azt jelenti, hogy a már egy ideje fennálló problémákról nem veszünk tudomást, ha tudjuk, nem beszélünk róla, próbáljuk hárítani, a másiktól várjuk a megoldást. Olyan hibákat követünk el, amelyek felhalmozódva, gyakran már orvosolhatatlan szakadékot képeznek a kapcsolatban. Mindez elkerülhető lenne, ha időben feltennénk magunknak a kérdést: Hogyan lehet saját, illetve kapcsolatunk hasznára fordítani a párkapcsolati krízist? Miért várjuk meg, hogy komoly válság alakuljon ki? Párkapcsolati problémák kezelése » Rendszeresség és célok a hétköznapokonÉletünkbe vezessünk be egy napirendet, amelynek segítségével rendszeressé tehetjük az egészségünk számára hasznos és nélkülözhetetlen dolgokat, a sportot, a barátokkal való találkozást, a helyes táplálkozást, a tanulást és a munkát. Tervezzük meg életüket, és kerüljük el azokat az élethelyzeteket, amelyek feleslegesen rónak ránk túl nagy terhet. Törekedjünk arra, hogy ne a mának élés irányítson, és ne a „most azonnal akarom” lelkület vezéreljen bennünket, mert a rohanó világ ütemét felvéve nem tudjuk elkerülni a váratlan és súlyos stresszhelyzeteket. Jöjj el, bátran! Nagy örömmel, tiszta szívvel és sok szeretettel segítek.
Problémám van, segíts!
Lelki Titkaink hírlevelekIgazmondó álmaink » Ego building tréning » Önértékesítő tréningek » Megváltozott párkapcsolat » Százhalombatta, 2015. augusztus 12. Csehák Hajnalka pszichológus és a LELKI TITKAINK Mentálhigiénés Stúdió csapata csehak.hajnal@lelkititkaink.hu Ha megtetszett a LELKI TITKAINK Mentálhigiénés Stúdió tevékenysége, kérlek ajánld ismerőseidnek is. |
|||||||||