Ne égj ki, nem érdemes!A burnout (kiégés) téged is veszélyeztet?Lelki Titkaink hírlevél
Mi emberek, mindenfélék vagyunk. Szorgalmasak, lusták, törekvők, behódolók, kreatívak, végrehajtók, vezetők, alkalmazottak. De mindannyian hasonlítunk abban, hogy ha túlságosan sokat dolgozunk, ha túlhajszoljuk magunkat, akkor kimerülünk. Ha a gondolatainkat nem tudjuk ilyenkor kivonni a munka hatása alól, akkor még jobban kimerülünk, elfásulunk, és egyre negatívabban latjuk a saját helyzetünket, az életünket.
Hajszoljuk magunkat, és nem gondolunk arra, hogy éppen most intézzük el magunknak a magas vérnyomást, a szívinfarktust, a gyomorfekélyt, a depressziót. Türelmetlenné válunk a családtagjaink, a szeretteink iránt, és ezzel egy újabb bajt rántunk a saját fejünkre.
Te is csak bizonyítani akarsz?
Persze, mert jó munkaerő, sikeres vállalkozó akarsz lenni. És az is vagy. Minden tudásod megvan hozzá, és dolgozol, élvezed a haladást. És elfelejtesz megállni. Elfelejted, hogy te is fontos vagy, nem csak a munka, a család, a barátok, a mások igényeinek való megfelelés.
A feladatok egyre sürgetőbbé válnak, és egyre inkább úgy érzed, hogy elveszíted a kontrollt a tennivalók, később az életvezetésed felett. A teljesítménykényszered egyre fárasztóbbá válik, a leterheltséged nő, a munkahelyi gondok kötik le a figyelmedet akkor is, amikor nem dolgozol.
Hazaviszed a munkát, elfelejted befizetni a villanyszámládat, intézni a személyes ügyeidet, elkésel az ovis rendezvényről. Nem jut eszedbe a feleséged névnapja, és szerencse, ha reggel a gyerek felrajzolta a tükörre: „Boldog névnapot édesanyám!” Te megörülsz, hogy megúsztál egy sértődést, virág, bonbon kipipálva, de hol van ez már attól, amikor még fontos volt, hogy olyan ajándékot adj a névnaposnak, aminek örül.
Nem marad időd örülni, nem marad figyelmed a szeretteidre, pedig tulajdonképpen értük dolgozol. Nem marad idő magadra sem, sportolni még csak eljársz, mert azt ugye muszáj, de minőségi pihenésre nem hagysz magadnak lehetőséget. Nem tudsz leállni, mert hajt valami, valami belső tűz, ami végül felemészti a humorodat, az érzelmeidet, az életedet. Egyszer csak elhasználtnak és lelki toprongynak érzed magad.
Aztán egy reggel úgy ébredsz, hogy nem esik jól bemenni dolgozni. de persze azért bemész, és felveszed a ritmust. Aztán már csak bemész, és dolgozgatsz. Később bemész, és a túlélésre dolgozol. Aztán egyszer csak be sem mész. Betegnek érzed magad. Lelkiismeret furdalástól gyötörten ülsz az orvosnál. Nem érted, mi a baj. Mitől vagy fáradékony, kedvetlen, beteg, haragszol a testedre, ami cserbenhagyott.
Mert neked ezt tényleg bírni kell?
Szeretted a munkádat, de már inkább tehernek érzed. Este, hogy aludni tudj, legurul egy sör, vagy valami más. Gyógyszerkúra, hogy kialudd magad. Antidepresszánsok a rosszkedved ellen. Hangulatjavítók a csökkent érdeklődés növelésére. Viagra, mert nem megy a szex.
Bajban vagy. Nem is gondolod, hogy a kiégés okozza az érzéseidet, az állapotodat. Vannak országok, ahol a burnout-ot komolyan veszik. Több hónap szabadságot kap a munkában kiégett munkatárs, hiszen tudják róla, hogy a mérhetetlen elkötelezettsége, a túlhajszolt munka juttatta abba az állapotba, hogy segítségre szorul. Hónapok múlva, amikor feltöltődve visszaérkezik a rekreációs szabadságáról, természetesen visszakapja a munkáját, és tisztelettel tekintenek rá, hiszen tudják, hogy a legjobb, legszorgalmasabb dolgozókat támadja a kiégés.
Sokféle módon vigyázhatunk magunkra, ha teljesítménykényszeresek vagyunk. Segíthetnek terápiás módok, a színterápia, a relaxáció, az autogén tréning, a barátságos munkahelyi légkör, a társas kapcsolatok.
De a legtöbbet az segít, ha képes vagy meghúzni a határaidat. Ha képes vagy azt mondani: mára eleget dolgoztam, holnap folytatom. Ha képes vagy lelkiismeret furdalás nélkül pihenni, kikapcsolódni, vagy csak nézni ki a fejedből, ha az esik jól.
Ha el tudod fogadni, hogy a mai napon megtetted, ami tőled telt, és nem erőlködsz tovább, nem erősködsz, hogy „ezt nekem bírni kell”. Segít, ha elfogadod, hogy időnként te is lehetsz gyenge, elesett, gyámolításra szoruló. Mindenki életében vannak megfeszített munkával teli időszakok. Te ne engedd, hogy állandósuljon ez az állapot! Minden embernek, így neked is jogod van a minőségi pihenésre, kikapcsolódásra.
Ha szeretnéd megtanulni, hogyan óvd meg magad a kiégéstől, gyere el a Burnout tréningünkre! Megtanítunk arra, hogy „égjen a kezed alatt a munka”, de mentálisan ne égj ki.
Hasznos olvasmányok
A kiégés (burn out) kialakulása » A kiégés (burnout szindróma) fázisai »
Hogyan ismerjük fel a kiégés (burnout) tüneteit? »
A kiégés (burnout szindróma) az informatikus pályán » A kiégés (burn out) a párkapcsolatban »
Burnout (kiégés) teszt » Egy óvodapedagógus önvallomása a kiégés (burnout) jelenségéről »
Mit lehet tenni kiégés (burnout) ellen? »
Mikor kérj segítséget?
A kiégés megállítható folyamat, és nem mindegy, hogy a folyamat elején kérsz segítséget, vagy akkor, amikor már csak vonszolod magad, és utálkozva gondolsz a munkahelyedre.
Ha alvás-zavaraid vannak, ha úgy érzed, hogy kipihenhetetlen fáradtságérzettel küzdesz, ha ingerlékeny vagy, ha gyakran szorongsz, és csökken a teljesítőképességed, akkor a kiégési folyamat első harmadánál tartasz. Ebben a szakaszban viszonylag könnyen lehet még rajtad segíteni.
Ha pszichoszomatikus tüneteid vannak, gyakran teszel cinikus megjegyzéseket, érzelmileg távol tartod magad az emberektől, depresszív reakcióid vannak, akkor a kiégés középső harmadában vagy. Ebben a szakaszban már egészen biztos, hogy külső segítség nélkül nem tudod megőrizni a lelki egészségedet.
Ha nem akaratlagos testsúlyváltozást tapasztalsz magadon, ha úgy érzed, hogy szinte mindenki ellen védekezned kell, ha képtelen vagy kifejezni az érzelmeidet, ha gyakran (heti 2-3 alkalommal, vagy sűrűbben) nyúlsz alkoholhoz, droghoz, ha a szakmai alkalmatlanság érzésével küzdesz, akkor a kiégés utolsó szakaszában vagy. Ebben a szakaszban már csak hosszabb terápiás kezeléssel, esetleg gyógyszeres támogatással tudsz megküzdeni a kiégéssel.
Ne várd meg, amíg a baj megnő, és kezelhetetlenné válik. Előzd meg a kiégést, vagy ha már elindult a folyamat, akkor állítsd meg!
Ehhez kaphatsz segítséget, tanulhatsz gyakorlatokat, önsegítő módszereket a tréningjeinken. A tréningek alkalmával nem tanítjuk meg neked a kiégés elméletét, hiszen ha érdekel, remek irodalma van a témának. Gyakorlatokat tanítunk, amelyeket otthon is elvégezhetsz, és szemléletet, gondolkodásmódot, amely megvéd a kiégéstől.
Kiégés (burn out) tréning
Kiégés (burn out) tréning: További információ és jelentkezés »
Kiégés (burn out) tréning
Lelki Titkaink hírlevelek
Igazmondó álmaink » Ego building tréning » Önértékesítő tréningek » Megváltozott párkapcsolat »
Pánik és szorongás » Szerelem és szeretet » Házasság » Miért nehéz ma… » Ego bulding tréningek »
Adunk a véleményedre » A véletlen » Asszertivitás, asszertív viselkedés »
Az érzékelés és a mentális energia » Mentális erőszak »
Kiégés » Tudatos önfejlesztés »
Önérvényesítés vagy önfeladás? » Kiégés a munkában – kiégés a magánéletben »
A párkapcsolat teljességéről és a túlzott kötődésről » Testbeszéd - Gesztus szótár »
Összeillőség vizsgálat » Hogyan tudhatod meg, hogy összeillesz-e pároddal? »
Hogyan kerüljem el, hogy legyőzzenek? » Hogyan legyél valódi nő? » Hogyan legyen sikeres? »
Hogyan neveljünk sikeres és kiegyensúlyozott gyermeket? » Hogyan legyen sikeres? »
Kire üssön a gyerek, ha nem a szüleire? » Mi is az a pszichoszomatika? »
Hogyan kerüljük el a mobbing áldozatának szerepét? » Allergia tünetek elleni tréning »
Hogyan alakul ki kamaszkorban az önbizalomhiány? » Hogyan éljek stressz mentesen? »
Asszertív kommunikációs tréning szülinapi akcióval » Hogyan legyen kamasz gyermeked magabiztos? »
Kamaszok és vidéki tréningek » Mi is az kodependencia? A társfüggőségről » Társfüggőség teszt »
Hogyan takaríts meg 8 000 forintot? » Depresszió nélkül élni » Tudj nemet mondani! »
Érintés, simogatás, ölelés » Óév búcsúztató önismereti tréning » Lélekpillangó »
Lélekpillangó szavazás » Hogyan kerülheted el a kiégést? » Hogyan legyél sikeres? »
Párkapcsolati GPS » Hogyan segíti az asszertív viselkedés az egyenrangúságot? »
Hogyan készüljünk fel a Húsvétra? » Hogyan legyen kamasz gyermeked magabiztos? »
Gyásztanácsadó képzés » Jó szex » A gyermeki agresszió » Ne pánikolj, gyógyulj meg! »
Mire vágynak a férfiak? » Mire vágynak a nők? » Asszertivitás a hosszú élet titka »
Az önérvényesítő, erőszakmentes kommunikáció » Feszültség és stressz-oldás mesterfokon »
Gondoltál már arra, hogy ez a munkahelyi kiégés, a burn out? » Kamasz asszertív kommunikáció »
Miben segíthetünk? » Különbözőség és egyenrangúság a férfi-nő kapcsolatban »
Skype™-os Pszichológiai Tanácsadás » Öngyilkosság helyett válaszd az életet! »
Önbizalom gyorssegély » A karácsony 2012-ben is szerethető » Szilveszteri babonák »
Hogyan legyél magabiztos? » Hogyan legyen kamasz gyermeked magabiztos? »
Ami mindenkinek jó » Küzdjünk együtt a depresszió ellen » Pedagógus burn out »
Hívásra házhoz megyünk » Tuti program az őszi szünetre » Minden elmúlik »
Megoldások stresszhelyzetben » Kerüld el a Nagy Karácsonyi Zabálás csapdáját! »
Kerüld el a kamaszkor csapdáit! » Kerüld el a kiégés csapdáit! »
Csak azt adhatjuk magunkból, ami bennünk van! » Az önálló felnőtt személyiség »
Ha „mélyen” érzed magad… » Vívjak vagy vívódjak? » Befektetett szeretet »
Mondd, te tudsz zsiráf nyelven beszélni? » Mondd, te ütésálló vagy? » Hiába beszélek? »
Hogyan kezeljük a párkapcsolati problémáinkat? » Az önelfogadás akadályai »
Akarsz professzionális segítő lenni? » Lehet-e barátság férfi és nő között? »
Önfeláldozás a kötelesség oltárán » Amikor nem működik a hűség fékje »
Hogyan küzdhetőek le a párkapcsolat nehézségei? » Ne legyél vendég a saját életedben! »
Viselkedési formák » Elégedett vagy a saját szexuális életeddel? »
Téged ért már szexuális zaklatás? » Szerelmi bánat feldolgozása » Miben segít a pszichológus? »
Beszéld sikeresre magad! » Kamasz önismereti tábor » Az asszertív kommunikáció akadálya »
Melyek voltak a legsikeresebb hírlevelek? » A nő aki nem kívánnak, a férfi akinek nem téma a szex »
A kamaszok szeretnek beszélgetni » Pánik - ésszerűtlen félelem »
Hogyan ne legyél a szóbeli bántalmazás áldozata? » Megcsaltak? Te csaltál? » Szakítás után »
Önsorsrontás tudománya » Asszertív, önérvényesítő viselkedés és kommunikáció »
Hogyan lehetsz gyásztanácsadó? » Kire üssön a gyerek, ha nem a szüleire? »
Hogyan szeresd önmagadat? » Hozzád érkezem » Bontakozz ki a múlt öleléséből »
Mikor kezdj gyanakodni, hogy a párod szakítani akar? » Stressz » Magány » Karácsony stressz nélkül»
Hogy ezek a mai kamaszok milyenek? » Néhány nap, és fellobban a gyertyák lángja »
Akarsz sikeres újévi fogadalmat tenni? » Párkapcsolati problémák - Párkapcsolat teszt »
Párkapcsolati problémák - Ezek a nők… » Neked is látszik már az arcodon? »
Talpraesetten válaszolni » Kamasz érzelmek » Lehet stressz nélkül élni? » Depi vagy depresszió? »
Bírálat helyett elismerést adjunk » Öngyilkosság helyett kérj segítséget! » Mit okoz a félelem? »
Anyává válni » Apává válni » Gyermek születeik » Bizalmatlan természetű vagy? »
A pszichoszomatika és az árnyékszemélyiség » Ne égj ki, nem érdemes! »
A panaszkodás pszichológiája » A bocsánatkérés pszichológiája »
Amikor a férjem először megerőszakolt » Önismeret és önbizalom nélkül nem megy »
Milyen férfira vágyik az erős nő? » Apának alkalmatlan? » Stressz cserebere »
A szülői örökségek (gyökerek) csapdája » A kötelesség csapdája » Legyél Te is magabiztos! »
Boldog párkapcsolatban élsz? » Gondoltad volna? » Narcisztikus pár » A boldog élet titka »
Az étkezés zavarai - elhízás » Párkapcsolati problémák » Párkapcsolati problémák 2. rész »
Gyászfolyamat válás alatt, válás után » Nehéz egyedül élni » Halál, gyász, gyászfeldolgozás »
Mit akarnak a nők » Mit akarnak a férfiak? » Hogyan reagálunk a különböző szituációkban? »
Vigyázat, válásveszély! » Félelem - pánikbetegség » Az ajándékozás művészete »
Stressz és a türelem » Közeledik a karácsony » Különben dühbe jövünk… »
Lebecsülés és megbecsülés a kapcsolatban » Önbecsülés » Változások a férfi, női szerepekben »
Egyedül is jó társaságban vagy? » Társfüggő tréning » A viccesen bántalmazó szülő »
Milyen ember vagy Te? » Elköteleződni képtelen férfiak » Elköteleződni képtelen nők »
Párkapcsolat - szakítás elfogadása » Ha elhagyott a szerelmed »
A kritika megfogalmazása és fogadása » A fogyókúra lelki okai » A szívinfarktus pszichoszomatikája »
Kiégés (Burnout) fázisai » Miért nehéz pozitívan gondolkodni? » Az ezerarcú kamasz »
Gazdasági kiszolgáltatottság a párkapcsolatban » Az öndiagnosztizálás rejtelmei »
Velem mindent megtehetnek? » Mondd, te mit választanál? » A bántalmazó ember típusai »
Az Asperger szindrómás kamasz » Félelmetes gondolatok » Megszakadt kapcsolatok »
A válási gyász » Mi a különbség a férfierő és a férfierőszak között? » Hagyd itt! » Ünnep után »
Öszintén a nárcizmusról » Házasság és gazdasági kötelék » Te hogyan félsz? » Ha így gondolkodsz »
A ciszta pszichoszomatikája » Az Aspergeres férj és a szeretetnyelvek »
Önismeret: A létező társfüggőség » Gyásztanácsadás és gyászfeldolgozás a gyakorlatban »
Százhalombatta, 2015. április 24.
Szeretettel:
Csehák Hajnalka pszichológus
és a LELKI TITKAINK Mentálhigiénés Stúdió csapata
info@lelkititkaink.hu Mobil : (0620)353-7262 Skype : lelkititok
Ha megtetszett a LELKI TITKAINK Mentálhigiénés Stúdió tevékenysége, kérlek ajánld ismerőseidnek is.
|