Gyakran Ismételt Kérdések E-mail |
A kötelesség csapdájaCsapdák a házasságban: Párkapcsolati válságok kezeléseLelki Titkaink HírlevélNap mint nap hallom ezeket a mondatokat a boldogtalan kapcsolatokban élő emberektől:
Az az ember, akiknek életét a mások iránti kötelesség felvállalása tölti be, nap, mint nap rengeteg szenvedésen megy keresztül. Bár tudja, hogy a kapcsolatában a gyötrő problémákat nem lehet már orvosolni, mégis nagy erőfeszítéseket tesz a házasság, a kapcsolat összetartására. Kibírhatatlannak érzi a helyzetet, mégsem tud belőle kiszállni, mert már akkor is bűntudatot érez, ha egyáltalán eszébe jut, hogy ideje volna a saját boldogságával törődni. Fél attól, hogy felelőtlennek, önzőnek fogják tartani, ezért inkább a boldogtalan kapcsolatban marad. Nők és férfiak egyaránt beleesnek ebbe a csapdába, mert úgy érzik, hogy nagyobb az elítéléstől való félelmük, mint a tarthatatlan élethelyzet szenvedései. Ezek az érzések aztán az évek során szorongóvá, depresszióssá, pánikbeteggé teszik a szenvedő embert. Zsuzsa (36 éves) ezt így fogalmazta meg: „Hogyan is lehetnék boldog, ha a gyermekeim csonka családban élnének? Az én szüleim elváltak, és folyton azt akarták, hogy tegyek igazságot, melyikük a jobb szülő. Versenyeztek, marták egymást, én pedig sokat szenvedtem, mert mindkettőjüket szerettem. Az én gyermekeim is nagyon szeretik az apjukat. Jó ember tulajdonképpen, csak hát, amikor iszik… és most már minden nap iszik.” Ha más emberek boldogsága (és valljuk be, hogy kétes boldogsága) csak a saját boldogságunk feláldozása révén érhető el, tartozunk magunknak annyival, hogy legalább felbecsüljük a helyzetünket, és mérlegeljünk a döntéseink előtt. Erzsébet (47 éves): „Amikor megesküdtünk, fogadalmat tettünk: együtt maradunk jóban, rosszban, egészségben, betegségben. Azt mondta az orvos, hogy az alkoholizmus betegség. Nem szegem meg az eskümet. A férjem egyre rosszabbul bánik velem, és most már a gyerekekkel is. Ha a saját boldogságomat nézném, már rég ott hagytam volna. De úgy érzem, segítenem kell rajta. A férjem csak magával törődik, önző. Ha én is magammal törődnék, és önzően elhagynám, az cserben hagyás lenne, úgy érzem, lesüllyednék az ő szintjére. Anyám, nagyanyám is kibírta.” Erzsébet depressziós, a gyermekei boldogtalanok, alig várják, hogy kimeneküljenek a lassan kibírhatatlanná váló otthoni légkörből. Ilyenkor szokott bekövetkezni, hogy a menekülni vágyó gyermek „szükség” kapcsolatba szalad bele, és tovább örökíti a boldogtalan vagyok, de vele maradok életelvet. Amikor kötelességérzetből teszünk valamit, akkor a saját vágyainkat dobjuk a kukába. Ha úgy élünk, hogy megfeleljünk a mások által alkotott szabályoknak, akkor valószínűleg erkölcsös és jó embernek fognak minket tartani. Egy dolgot azonban nem szabad elfelejteni: ha rendszeresen lemondunk a vágyainkról, túl nagy árat fizettet velünk ezért az élet. Érzelmi és sok esetben fizikai egészségünk károsodik. Ha tartósan lemondunk saját vágyainkról és céljainkról, ha csak a kötelességeinket tartjuk szem előtt, akkor sem fogunk tudni megfelelni a külvilág elvárásainak. A külvilág ugyanis azt is elvárja, hogy a kötelességeink teljesítése mellett pozitív gondolkodású, sikeres, kiegyensúlyozott emberek legyünk. Ezt szeretné a családunk is. A tartósan frusztrált ember azonban nem tud ezeknek az elvárásoknak megfelelni. Egy idő után mindenképpen dönteni kell: a kötelesség áldozatává válik valaki, vagy felvállalja a saját álmait, vágyait, választásait. 31 éves férfi gyermeknevelési problémáiról beszélgetve mondta: „Az én házam, az én váram. Annak kell történnie benne, amit én akarok. Én irányítok, a feleségem mondhat véleményt, de a gyermeknek hallgass a neve. Ami az enyém, azzal azt csinálok, amit akarok.” Ez a férfi azért fordult segítségért, mert azt szerette volna, ha a gyermeke kreatív, kezdeményező, vezéregyéniség. Nem értette, hogy a gyermeke az elvárásai ellenére miért félénk, mitől szorong, és miért jelentkezett nála a gyermekkorban a depresszió. Soha nem hallott még az elfogadó, támogató szülői szerepről. Autokrata módon nevelte a gyermekét. Azt hitte, az önbecsülést elég megkövetelnie, és máris magabiztos, önmaga értékeit érző személyiség válik a gyermekből. Hosszas gyakorlás után fogadta el, hogy az önbecsülés olyan érzés, amit ő ültethet el, ő erősíthet a gyermeke lelkében. Segítünk Neked Szeretnéd megosztani valakivel gondjaidat? Tanácsot is szeretnél kapni? Szakértőnk készséggel válaszol, ha aktuális családi problémáiddal, kapcsolataiddal, lelki gondjaiddal keresed fel őt. Kattints ide » Középkorú házaspár hölgy tagjának önvallomásából: „Nagyon szerettük egymást, felhőtlen boldogságban készültünk az esküvőre. Tiszta szívvel tettünk fogadalmat, jól emlékszem, hogy kimondtuk: jóban, rosszban együtt leszünk. Később rájöttem, hogy fogalmam sem volt róla, mi jelentenek ezek a mondatok a valóságban. Csak akkor emlékeztem vissza, amikor mindkettőt kipróbáltuk. A férjem évekig munka nélküli volt, az idő alatt megbetegedett, és rokkanttá vált. Iszonyú nyomás nehezedett rám. Csak vonszoltam a terheket, a férjem, pedig tehetetlenül nézte, hogy mi mindennel kell megküzdenem. Szeretett volna segíteni, de nem volt egészséges. Ettől bűntudata, feleslegesség érzése volt. Aztán egyszer csak közölte: nem képes tovább élni egy mártírral. Másnap elköltözött, és akkor kiderült, hogy hosszabb ideje barátnője van…” Minden kapcsolathoz két emberre van szükség. Ha a kapcsolat nem működik, mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy megtaláljuk a bajok gyökerét, és orvosoljuk azt. Előfordulhat, hogy a párkapcsolatban élőknek csak az egyik fele viselkedik kötelességtudóan, a másik nem. Ebben az esetben jobb, ha minél előbb szembe nézünk a problémával, és megnézzük, hogy mi nem működik, és miért, és feltesszük a kérdést, hogy az adott helyzetből mi a kiút. Ahhoz, hogy a legjobb megoldást megtaláljuk, a problémákat meg kell vizsgálni, ki kell elemezni. Ehhez a legjobb segítséget kérni, nehogy még jobban összekuszáljuk a dolgokat. 29 éves két gyermekes anyuka: „Válás után a férjem kilépett a munkahelyéről, hogy ne kelljen gyermektartást fizetnie. Milyen lelkiismerete van ennek az embernek, hogy nem gondoskodik a gyermekeiről? Pedig hogy várta, szerette őket. Hova tűnt az apai szeretet, a büszkeség érzése, ha most még az ennivalójukhoz sem járul hozzá?” Ha egy kapcsolatban felelősséget vállaltunk egy gyermekért, később nem tehetünk úgy, mintha a gyermek nem létezne. Ha mégis úgy teszünk, becstelenséget követünk el. Felelősséggel gondolkodó ember nem teszi azt meg, hogy otthagy csapot, papot, csak azért, mert úgy tartja a kedve. A kötelességét ellátó embert általában sokra becsülik. A kötelességérzetnek azonban csak akkor van értelme, ha mindkét fél érzi a másik iránt. Ha az egyik fél mindig csak ad, a másik mindig csak kap, akkor a kapcsolatuk várhatóan nem lesz hosszú életű. Minden ember érzelmi lény. Addig képes az egészséges életre, amíg szeretik és szeretni tud. Minél több szeretet van az emberben, annál többet tud adni belőle. Annak érdekében, hogy adni tudjunk, kapnunk is kell. Nagyon fontos, hogy hosszabb távon a szeretet „kiadása” és „bevétele” egyensúlyban legyen. Ha hosszabb időre megbomlik az egyensúly, akkor egy idő után nem lesz miből adni. Ilyen az ember érzelmi beállítottsága. Szüksége van, hogy utánpótlást kapjon a szeretetből. Párkapcsolati problémák kezeléseCselekedj, mert a szándék kevés a sikerhez! A párkapcsolati tréning során feldolgozandó kérdések
Ilyen, és ehhez hasonló kérdésekre kaphatsz választ a párkapcsolati tréningen, tanácsadáson. Bármit kérdezhetsz, nincsenek tabu témák, minden felmerülő gondodban igyekszünk a segítségedre lenni. Vívjak vagy vívódjak
Párkapcsolat válsága - További információ a párkapcsolati válságkezelő levelező tréningekről » Lelki Titkaink hírlevelekIgazmondó álmaink » Ego building tréning » Önértékesítő tréningek » Megváltozott párkapcsolat » Százhalombatta, 2015. július 10. Csehák Hajnalka pszichológus és a LELKI TITKAINK Mentálhigiénés Stúdió csapata csehak.hajnal@lelkititkaink.hu Ha megtetszett a LELKI TITKAINK Mentálhigiénés Stúdió tevékenysége, kérlek ajánld ismerőseidnek is. |