Gyakran Ismételt Kérdések E-mail |
Az elfogadásA legfájdalmasabb elfogadás a párkapcsolat elvesztéseAmikor szeretünk valakit, a szerelemnek együtt kell járnia a tisztelettel, a másik ember iránti méltányossággal, együttérzéssel. Egy idő után azonban a legtöbb párkapcsolatból kiveszik, kikopik az egymás tisztelete, és gyakran az egyik fél méltánytalanul bánik a másikkal. Ilyen méltánytalanság, amikor az apa hazamegy a munkából, és otthon felfordulás fogadja. S bár tudja, hogy a három gyermeke közül az egyik beteg, így egész nap ölben kellett tartani, a másikkal tanulni kellett közben, a vacsorát is elkészítette már a felesége, de összepakolni a széthordott játékokat nem volt még ideje. Az apa pedig ordít, mert személyes támadásnak veszi, hogy nem az igényelt rend fogadja otthon. „Én egész nap dolgozom, hogy meglegyen mindenetek, és amikor hazajövök, ebben a kuplerájban kell élnem!?” Nincs tisztelet, nincs méltányosság, nincs együttérzés. Ha volt is, elveszett. Méltánytalanság van, megbántás, veszteség érzet. S a méltánytalanság, bár mindig fáj, egy idő után megszokottá válik. Az érzelmileg kiszolgáltatott fél libikókában érzi magát. Egyszer fent, máskor lent. Hiszen ha szeretünk valakit, aki mélyen megbánt minket, akkor először hárítani próbálunk. Mentségeket keresünk a számára. Ám egy idő után mindez hiába, elveszítjük a legszebb álmainkat, amelyek a boldog párkapcsolatról szóltak. S talán azt a legnehezebb elfogadni, hogy a boldog közös jövő lehetősége kerül napról napra távolabb tőlünk. Az álmaink megalapozottnak tűnnek, amikor házasságot kötünk, vagy valamilyen módon (együttélés, közös lakás, közös gyermek, közös vállalkozás) elköteleződünk a párunk mellett. Derűlátóan tervezgetünk, és mindenféle reményeket táplálunk vele kapcsolatban. A szép jövő ígéretében bízva úgy érezzük a szeretett személy oldalán, hogy megtörtént velünk, amire mindig is vágytunk: a boldog kapcsolat. S bár a házassági esküben benne van, hogy „jóban rosszban, szegénységben és jólétben, betegségben és egészségben”, senki sem gondol azokban a pillatokban arra, mennyire közel lehet a rossz, a betegség, a szegénység, a rosszkedv, a veszekedés, a bántás, az álmaink elvesztése. Ha gondolnánk erre, akkor talán hozzátennénk az eskü szövegéhez, hogy „de csak akkor, ha a rossz hamar elmúlik, és nem egyedül kell küzdenem ellene”. Jóhiszeműen teszünk esküt, és nem gondolunk bele a valóságba. A legtöbb ember foggal-körömmel ragaszkodik ahhoz az álomvilághoz, amit remélt, és amikor a valósággal szembe találkozik, legalább a látszatot igyekszik megőrizni. A szerelmi álmok és a köréjük szőtt ábrándok elvesztése mély gyászt okoz az ember lelkében. A gyász annál mélyebb, minél jobban szerettük azt, aki megbántott, s akinek a bántásai összetörték az önbecsülésünket, és az önbizalmunkat, hiszen az mérte ránk a súlyos csapást, akiben a legjobban megbíztunk. Miért hazudunk magunknak?Hazudnak nekünk, mi is hazudunk magunknak. Miért? Mert a valósággal való szembenézés gyakran elviselhetetlen a számunkra. Túl sok veszteséget kellene elfogadnunk, így inkább hárítunk. Vagy annyira elfoglal minket a kaotikus helyzet rendezése, hogy nem marad erőnk másra gondolni. Tudnunk kell azonban, hogy ha nem fogadjuk el a valóságot, örökre beleragadunk egy hazug létbe, és örökre elveszítjük a jobb életről szőtt álmainkat. Hiszen amíg nem fogadtuk el, hogy a régi álmaink csődöt mondtak, nincs hely az új terveknek, új álmoknak. Az elfogadás nem beletörődést jelent a szomorú helyzetünkbe. Nem jelenti azt, hogy tűrni kell a bántásokat. Annyit jelent mindössze, hogy felismerjük, milyen helyzetben vagyunk, értékeljük a helyzetet, majd ha látjuk, hol állunk, eltervezhetjük a kivezető utat. Az elfogadás azt jelenti, hogy nem reménykedünk abban, hogy a helyzetünk vagy a kapcsolatunk varázsütésre megváltozik. Nem mentegetünk senkit és semmit, magunkat sem. Mindenkinek kiosztjuk a saját felelősségét a történetben, és mi magunk is felelősséget vállalunk benne. Az elfogadás olyan lelkiállapot, amelyből erőt meríthetünk azoknak a lépéseknek a megtételéhez, amelyek a változáshoz szükségesek. Csak akkor tudunk változni és változtatni, ha elfogadjuk magunkat olyannak, amilyenek vagyunk, a hibáinkkal és az erényeinkkel együtt. Ha szembenézünk a tetteinkkel, és elfogadjuk azokat, függetlenül attól, hogy most tetszik-e nekünk, amit akkor cselekedtünk, vagy nem. Nem harcolunk a valósággal, nem hitegetjük magunkat, hanem tudatosan vállaljuk önmagunkat. Meg kell tanulnunk a zsigeri őszinteséget. Hogyan érjük el a belső megnyugvást?Gyakran nagyon nehéz szembenézni a keserű valósággal. Hogyan fogadjuk el azt a mérhetetlen mennyiségű veszteséget, változás, gondot, amellyel az életünk megkínál minket? Bizony, nem megy egyszerűen, hiszen ösztönösen kapálózunk minden ellen, ami rossz nekünk. Minden veszteség gyásszal jár, gyászolással dolgozható fel. Az álmaink elvesztése is. A belső megnyugvást akkor érjük el, ha a gyász szakaszait végig jártuk. Milyen szakaszok vezetnek az elfogadáshoz?Az első a tagadás. „Ez nem velem történik.” – a tagadás nem hazugság, arról szól, hogy nem engedjük be a tudatunkba a valóságot. A második a harag. – A haragunk lehet jogos vagy jogtalan. Van úgy, hogy bárkire rázúdítjuk a haragunkat, és az egész világot okoljuk a minket ért veszteségért. A következő szakasz az alkudozás szakasza. Kicsit megnyugodva, megpróbálunk alkut kötni a másik személlyel, önmagunkkal, vagy az élettel. Szeretnénk megakadályozni az elkerülhetetlent. A negyedik szakasz a depresszió szakasza. Amikor rájövünk, hogy az alkudozással semmire sem megyünk, mély gyászba zuhanunk. Kimerültünk, sírunk, megadjuk magunkat a sorsunknak. Ha elvégeztük a lelki munkánkat, teljes mélységében átéreztük a fájdalmunkat, akkor érkezünk el az elfogadáshoz. Az elfogadás nem belenyugvás, inkább békekötés önmagunkkal. Most már valóban rajtunk múlik, mit döntünk. Elfogadtuk a veszteséget, nem vagyunk már a reményeink rabja, szabadok vagyunk. Mindaz, amit elvesztettünk, az életünk elfogadható részévé vált. Megbékéltünk vele és önmagunkkal. Jól érezzük magunkat, és tudjuk, bármilyen fájdalmas volt is a veszteségünk, valamit nyertünk a változással, még akkor is, ha pillanatnyilag nem látjuk, hogy mit és hogyan. Hisszük, hogy minden úgy van jól, ahogyan van. Elfogadjuk a valóságot, megnyugszunk. Az elfogadási folyamat első lépéseinél darabjainkra hullunk, hogy a végére újra megtaláljuk az emberi méltóságunkat. Párkapcsolati problémák kezelése tréningCselekedj, mert a szándék kevés a sikerhez! A párkapcsolati tréning során feldolgozandó kérdések
Ilyen, és ehhez hasonló kérdésekre kaphatsz választ a párkapcsolati tréningen, tanácsadáson. Bármit kérdezhetsz, nincsenek tabu témák, minden felmerülő gondodban igyekszünk a segítségedre lenni. Vívjak vagy vívódjak
Párkapcsolat válsága - További információ a párkapcsolati válságkezelő levelező tréningekről » Lelki Titkaink hírlevelekIgazmondó álmaink » Ego building tréning » Önértékesítő tréningek » Megváltozott párkapcsolat » Százhalombatta, 2016. március 18. Csehák Hajnalka pszichológus és a LELKI TITKAINK Mentálhigiénés Stúdió csapata csehak.hajnal@lelkititkaink.hu Ha megtetszett a LELKI TITKAINK Mentálhigiénés Stúdió tevékenysége, kérlek ajánld ismerőseidnek is. |