A válási gyász - Lelki titkaink hírlevél

Mikor ér véget a válási gyász?

Találkoztam olyan férfival és nővel is, akik azzal a gondolattal házasodtak, hogy tudták, nem akarnak hosszan házasságban élni. A legtöbb házasság azonban holtomiglan-holtodiglan esküvel és érzelmekkel indul. Aztán egy ponton olyan válságba kerül a kapcsolat, ami visszafordíthatatlan folyamattá alakul, és a párok azt érzik, hogy válni kell, válni akarok, válni muszáj…

A válások ritkán történnek meg kulturáltan, szinte minden válási folyamatban megjelenik a másik féltett titkainak a kibeszélése, a családi szennyes megszellőztetése, a bosszúállás, a közös múlt szép pillanatainak megkérdőjelezése, a hazugságok, a sárdobálás és gyakran a gyermek felhasználása a másik bántásához, a láthatás akadályozása, a gyermektartás nem fizetése. Széles és színes a paletta, amellyel a válótársak egymás életét megkeserítik vagy ellehetetlenítik.

A válás utáni gyász szakaszai

A válás kezdeti szakaszában a félelem uralkodik. A félelem attól, hogyan fogom eltartani a gyerekeimet, el kell hagyni az otthonomat, amit oly nagy szeretettel rendeztünk be igazi kis családi fészekké, félelem attól, hogy meg tudom-e tartani a munkahelyemet, mint egyedülálló anya, kivel osztom meg a gyermek ápolását betegség esetén, ki viszi reggel oviba, ki megy érte az iskolába, lesz-e valaha még párkapcsolatom, ugyan, kinek kellenék 1-2-3 gyermekkel.

Nem retteghetünk örökké, az életünk ontja a megoldandó helyzeteket, így megkezdjük az erőforrásaink összegyűjtését. Felkészülünk a párunk ideiglenes pótlására, listát írunk a mozdítható rokonokról, barátokról, szomszédokról, beszerzünk megbízható bébiszitter telefonszámokat, és ha bátrak vagyunk, nem félünk megkérdezni az apát sem, akitől éppen válunk vagy elváltunk, hogy mit vállal a hétköznapi teendőkből. Egyeztetünk, letisztázunk, kérünk, szervezünk, és valahogy összeáll az új életünk keretrendszere.

S ekkor jön a „miért pont velem történik” szakasz. Úgy érezzük, hogy talán ki sem bírjuk, ami történt, hiszen nem erre szerződtünk, nem erről álmodtunk. Rémálomnak érezzük az életünket, és meg vagyunk győződve arról, hogy ezt hosszú távol úgysem fogjuk kibírni.

Aztán a kezdeti elkeseredettséget felváltja a „bárcsak” fázis. Bárcsak ne veszekedtem volna… bárcsak ne csalt volna meg… bárcsak ne kritizált volna annyit… Bárcsak ne ivott volna annyit… bárcsak… Ezeknek a gondolatoknak is megvan az értelme, ha összeírjuk egy listára, majd a lista végét azzal zárjuk, hogy okulok a sok „bárcsakból” és legközelebb ezeket a hibákat nem követem el, illetve a leendő párom viselkedésére is jobban odafigyelek és hamarabb jelzem, ha valami a számomra nem elfogadható viselkedés.

Ekkor megértünk arra, hogy a következő szakaszba, az elengedés időszakába léphessünk. Ilyenkor már nem gondolkodunk azon, hogy a múltat vissza lehet hozni, vagy legalább egy-egy kis darabkáját megtarthatjuk. Tudatosul bennünk, hogy ami volt, az visszavonhatatlanul lezárult, és el tudunk szakadni az illúzióinktól. Már nem álmodunk arról, hogy a „gyerek kedvéért” majd együtt karácsonyozunk vagy együtt nyaralunk.

Amikor a válással kapcsolatban már a realitásban tudunk gondolkodni, elérkezünk az önmegújítás szakaszába. Elfogadjuk, hogy egyedülállóként is van élet a számunkra. Elszakadunk a „házas énünktől”, és felfedezzük, hogy saját magunk felelünk a saját jóllétünkért. A múltban élés helyett egyre inkább a jelenben élünk, ügyesen megoldjuk az adódó problémákat, zsugorodik a tehetetlenség érzése, enyhül bennünk a düh és a félelem.

A válási gyászfolyamat bármelyik szakaszában vagyunk is, vigaszt nyújthat az a gondolat, hogy „ez is elmúlik egyszer”. Egyetlen szakaszban sem szükséges letagadni, ha bánatosak vagyunk, vagy forr bennünk a harag. Beszéljünk róla, hiszen a megosztott harag és fájdalom feleződik. Nem kell mindig keménynek és erősnek lenni, nem kell elfojtani az érzéseinket.

Mikor ér véget a válási gyász?

Egy napon arra ébredünk, hogy sokkal jobban érezzük magunkat. Energikusak vagyunk, és már nem tekintjük magunkat „egy szerencsétlen csődtömegnek”. Felismerjük, hogy a rossz házasságban való együttélés minden családtagot tönkre tett volna. A válással új lehetőséget kaptunk,hogy javítsunk az életünk minőségén.

Nem úgy gondolunk már a volt házastársunkra, mint egy valódi szörnyetegre (kivéve, ha valódi szörnyeteg volt), hanem úgy, mint hibákat elkövető, esendő emberre. A saját helytelen működésünk is befurakodik az emlékek közé, és látjuk a saját szerepünket is a váláshoz vezető folyamatban.

Ha véget ért a válásunk elgyászolása, akkor a jelenről és a jövőről való gondolkodás kerül a középpontba, és unalmasnak tartjuk, hogy újra elemezzük és átérezzük a múltat. Már nem utáljuk az ellenkező nem minden tagját, és elképzelhetőnek tartjuk, hogy valakivel elmegyünk kávézni, vagy vacsorázni. Észrevesszük az új lehetőségeket a munkában, és teret engedünk a kreativitásunknak. Van, aki a házassága alatt megéli az elválás gyászfolyamatát, nála a válás papírmunka, és azonnal megkezdődik az önmegújítás, amint megtörténik a válás.

Megtanuljuk és megértjük, hogy senkinek nem az a „fő életfeladata”, hogy minket boldoggá tegyen, elsősorban önmagunk felelünk a saját boldogságunkért. Ha ehhez találunk egy társat, az csak hab a tortán.

Ha válás előtt, alatt vagy utána vagy, és nem tartasz még az önmegújításnál, ha nehéznek érzed a terhet, amit cipelsz, gyere és segítünk.

Jöjj el, bátran! Tiszta szívvel és sok szeretettel segítek.

Problémám van, segíts!

Ha megtetszett a LELKI TITKAINK Mentálhigiénés Stúdió tevékenysége, kérlek ajánld ismerőseidnek is.