Gyakran Ismételt Kérdések E-mail |
A ciszta pszichoszomatikájaA ciszta lelki okaiLelki Titkaink hírlevélA betegségek legtöbbje lelki eredetű. Tóth Gabi, a népszerű énekesnő önmagáról ezt nyilatkozta, amikor Koronczay Lilla egy ciszta miatti nőgyógyászati műtétjéről kérdezte: K. Lilla: Mi volt az oka annak a cisztának? T. Gabi: Lelki eredetű volt, ahogy a többi is, amit a testemben felfedeztek. Ahogy erre ráébredtem, dolgozni kezdtem magamon, és mire rendbe tettem a viszonyomat a nőiségemmel, és átgondoltam a szüleimmel, főleg az édesanyámmal való kapcsolatomat, nyomtalanul el is tűntek. (Nők Lapja 2019. 11. 20. 10. oldal) Mi a ciszta?A ciszta egy zsákszerű, kötőszövetes tokkal körülvett, erős fallal rendelkező, jól körülhatárolt tömlő, amely különféle folyadékkal telve jelenik meg. Megtelhet vízzel, vérrel, pangó váladékkal, nyákkal, savóval, gennyel, vagy keletkezhetnek benne szilárd képletek, daganatos sejtek. Nevét a görög kystis szóról kapta, melynek jelentése: hólyag, tömlő. A ciszták daganatra hasonlító elváltozások, amelyek a legtöbb esetben jóindulatúak. Nagyon sok típusuk van, szinte minden szervünkön megjelenhetnek. Igen gyakran felszívódnak anélkül, hogy észrevennénk a meglétüket, ám az is előfordul, hogy megnőnek, esetenként megrepedhetnek, panaszokat okoznak, ilyenkor műtétre van szükség az eltávolításukhoz. Ha a ciszta megnő, nyomhatja a közelében lévő szerveket, és bár a cisztáknak nincsenek jellegzetes saját tüneteik, de kihatással lehetnek a körülvevő szervekre. Leggyakrabban a bőrön és a nemi szerveken találkozunk velük. Ritkán rosszindulatúvá válnak. A ciszta kialakulásának lelki okaiA ciszták akkor alakulnak ki, amikor bűntudatunk, lelkiismeret furdalásunk van valami miatt, amit nem tudunk kibeszélni, kiadni magunkból. Így csak forgatjuk magunkban, és időről időre szorongásokat okoz, a „rossz vagyok” érzése nem múlik, csak növekszik bennünk. Ha rossz vagyok, és bűntudatom van, akkor félnem kell a büntetéstől, így rettegek, hogy valaki megtudja a titkomat. Bizony, mindenkivel előfordul, hogy rosszat tesz, helytelenül viselkedik, de ezek a ciszták olyankor is kialakulhatnak, amikor „csak rossznak hisszük magunkat”. Objektíven tekintve a történtekre, nem a mi hibánk, ami történt, ám mi vagyunk azok, akik elfojtjuk és nem dolgozzuk fel a fájdalmas eseményeket. A ciszta zsák alakú képződmény, amibe bele tudjuk rejteni a negatív érzéseinket, történéseinket. A legtöbb ciszta a női szaporítószervekben, vagy azokhoz kapcsolódóan fejlődik ki a leggyakrabban, a petefészek és a mell környékén. A petefészekciszta a nőiességgel és az anyasággal kapcsolatos problémák gyűjtőhelye, kapcsolatos lehet az anyasággal, és olyan negatív szexuális tapasztalásokkal, amelyeket a külvilág elől mélyen magába zárva hordoz az érintett személy. A mellben kialakult ciszta a női-férfi szerepekből kialakuló konfliktusok következménye, a párkapcsolati harmónia felborulásának kivetülése. A méhben kialakuló ciszta lelki okait a méh funkciójában találjuk meg. A méh a női testnek az a helye, ahol a fogantatás után kifejlődik a magzat, s innen indul a világra jövetele, a méhben fejlődő magzat teszi anyává a nőt. Amikor itt keletkezik ciszta, gyakran megakadályozza a magzat kifejlődését. Manapság egyre gyakoribb a petefészkeken kialakuló sötét folyadékkal telt ciszta, az úgynevezett csokoládéciszta, mely az endometriózis állapotáért felel. Az endometriózis meddőséget is okozhat, ilyenkor gyanakodni kell az anyaságtól való tudattalan félelem jelenlétére. Előfordul, hogy valamiben megrekedünk, „eldugulunk”. Van egy vagy több olyan vágyunk, tervünk, amit nem teljesítettünk, amit nem vittünk véghez, pedig összegyűjtöttünk minden olyan információt, adatot, hogy elérjük, amire vágyódunk, hogy megvalósítsuk a tervünket. Aztán mégsem tudtuk megvalósítani, bennünk rekedt a sok felhalmozott tudás, információ, energia. A ciszták lehetnek a régen berögzült gondolataink, érzéseink „megkövült”, megszilárdult megjelenési formái, amelyek életünk egy-egy nehéz szakaszában halmozódtak fel bennünk. Ez az elváltozás a megbocsátás elutasítását, illetve a megbocsátásra való képtelenséget is jelentheti. Ha nem tudok megbocsátani, akkor ez lehet védőburok is a számomra, ami megvéd attól, hogy szembe nézzek élethelyzetekkel, emberekkel, esetleg önmagammal. Mindezek fékek a személy fejlődését, előre haladását tekintve, mivel mások véleménye, vagy gondolkodásmódja elől elzárkózik, nem enged be új szempontokat, elképzeléseket, veszít rugalmasságából, bizonyos életterületeken megreked. Cisztákat fejleszt a szervezet, mivel az egyén nem képes feldolgozni, megérteni az élet dolgait. A ciszta elmúlikA cisztákat azért „hozzuk létre”, mert könnyebb hagyni, szőnyeg alá söpörni az életünk fájdalmas eseményeit, mint szembenézni, megérteni és feldolgozni azokat. Amikor mégis segítséget kérünk, akkor fontos, hogy félelem helyett a vágyat tartsuk ébren magunkban, a vágyat, hogy rendet tegyünk a múltunkban, a szorongást keltő, elfojtott emlékeink között. Nehéz a szembesülés, nehéz szembenézni az életünk fájdalmas eseményeivel, ezért gyakran keressük a kibúvókat. „Már olyan régen volt, minek ezeket bolygatni?” „Másokkal még rosszabb dolgok történtek, mégis megvannak.” „Aki elkövette, azzal úgysem lehet megbeszélni, sosem ismerné el, amit tett.” „Biztosan nem tudta, mit okoz bennem.” A kifogások gyártásában tehetségesek vagyunk, mert bármelyik kifogás alkalmazása könnyebb, mint leásni a mélybe, felidézni és újra átélni a fájdalmat, amit a jótékony feledés homálya takar. Ha családtagokkal próbáljuk gyógyíttatni a lelki sebeinket, gyakran kapjuk azt a tanácsot: „Ne bolygasd, nincs értelme, lépj túl rajta.” Tudnunk kell, hogy vannak lelki sebek, amelyek önmaguktól nem gyógyulnak, és túllépni sem lehet rajtuk. Ilyenkor a professzionális segítő beszélgetések hatnak, a fájdalom megosztása, az életesemények feldolgozása, a bűntudat oldódása, a szorongás elmúlása. A gondolataink teremtő ereje, az érzelmeink megnyugvása, a belső egyensúlyunk megteremtése, a lelki békénk megszerzése. Sajnos senki nem képes minden bajt orvosolni, de a pszichológia sok módszert ismer a lelki eredetű betegségek gyógyítására, megszüntetésére. Esetleírás40 éves nő, akinek szinte állandóan vannak női nemi szervi cisztái, előjönnek, eltűnnek, de folyamatosan jelen vannak az életében. Későn ment férjhez, gyermeke nincs, bár nagyon szeretne. Orvosa nem bíztatja, ő pedig ellenáll a műtéti javaslatnak. Az első interjún felmerült a kérdés, történt-e szexuális zaklatás az élete során. Határozott nemmel válaszolt. Később, a gyermekkorát felidézve kiderült, hogy az apja egy éjszaka részegen befeküdt mellé az ágyba, és ő arra ébredt fel, hogy az apja félreérthetetlenül szexuális aktusra akarja kényszeríteni. Kiabálni kezdett, kiszabadult, de az apja elindult utána, ezért kirohant a lakásból. Másnap délutánig, míg az anyja haza nem érkezett, a házuk pincéjében húzta meg magát, nem mert a házba bemenni. Azonnal elmondta az anyjának, hogy mi történt. Rövid választ kapott: „Nem hiszem el, apád ilyent nem tesz, és ilyeneket soha nem beszélhetsz senkinek.” El is temette magában a történteket 26 évig. Szülői parancsra elfojtotta, tudatosan elnyomta magában (szupresszió) a történteket, mert feldolgozás híján így tudott megküzdeni a szorongásával. Azzal a szorongással, amit az apai és az anyai viselkedés keltett benne. Ezt a folyamatot a pszichológia elhárító mechanizmusnak hívja, sokféle elhárító mechanizmust ismerünk, mind arra szolgál, hogy elkerüljük a szorongást, ami nagyon kellemetlen belső állapot, és bár mindig van oka, pontosan azért olyan nehéz megtalálni, mert az ok a tudattalanunkban rejtőzködik. A kliensem gyermekkorában óriási veszteséget élt meg, mindkét szülőjében elveszítette a bizalmát. A bizalom elvesztése együtt járt a biztonságérzet elvesztésével is, de ettől a két embertől függött, a léte, az élete, így nem volt más választása, mint engedve a „szülői parancsnak”, a tudattalanjába száműzte az addigi élete legnagyobb traumáját. Amint a kliensem rátalált a saját tudattalanjában a történetre, azonnal nevet kapott benne a fájdalom, a harag a csalódottság, a bűntudat, a szégyen, az érzései, amit a saját nőiségével, anyaságával kapcsolatban érzett, gondolt. Megdolgozta, feldolgozta a gyermekkora legnagyobb traumáját, félelmét. A cisztái azóta nem jelentkeztek. Most várandós. Csehák Hajnalka pszichológus Pszichoszomatikus betegségek elleni tréning
Lelki Titkaink hírlevelekIgazmondó álmaink » Ego building tréning » Önértékesítő tréningek » Megváltozott párkapcsolat » Budapest, 2020. június 20. Csehák Hajnalka pszichológus info@lelkititkaink.hu Ha megtetszett a LELKI TITKAINK Mentálhigiénés Stúdió tevékenysége, kérlek ajánld ismerőseidnek is. |