Szükséges szavak szótára

Segédlet gyakorló szülőknek

Néha megbánjuk, hogy nem mondtuk ki. Máskor meg épp ellenkezőleg: pont azt bánjuk meg, hogy kimondtuk. Esetleg azt, hogy úgy hangzott el, ahogy… A mindennapi rohanásban időnként elfeledkezünk olyan varázsszavakról, mint a légy szíves, a köszönöm vagy a megértelek. Pedig ezek néha tényleg csodákat művelnek .

Légy szíves!

Szülőként a sok koordinálandó feladat és megoldandó probléma közepette gyakran kimegy a fejünkből, hogy családtagjaink, (beleértve az egészen kicsiket is), tulajdonképpen emberek, nem parancsra váró szolgák, vagy robotok. Ha kéréseink elé, bármennyire jogosak és sürgetőek legyenek is, odabiggyesztjük a kérlek szócskát, az csodákra képes. Egy illedelmesen megfogalmazott kérésnek mindig nehezebb ellenállni, mint egy utasításnak, vagy fenyegetésnek, mert az azt fejezi ki, hogy segítségre szorulunk, vagy valamivel örömet lehetne szerezni nekünk, és nem azt, hogy kényszeríteni akarjuk a másikat valamire.

Köszönöm

Az első illedelmességi formula, amit a nagybácsik és a boltos nénik számon kérnek egy kisgyerektől. Ha otthon magunk is használjuk, a kicsi automatikusan megtanulja, és külön felszólítás nélkül is a helyzetnek megfelelően fogja használni. Ha azonban egymás közt nem köszönjük meg a másik erőfeszítéseit, a gyerek nem fogja érteni, mit akarnak tőle az idegen emberek. Ha segítséget, türelmet, bármilyen erőfeszítést kérünk a gyerektől, köszönjük meg neki. Akkor is, ha úgy gondoljuk, kötelessége engedelmeskednie nekünk. Pl. „Köszönöm, hogy rendet raktál magad után!” Az, hogy illedelmesek vagyunk vele, még nem jelenti, hogy a rendrakás szabadon választható, úri kegy a részéről.

Biztos vagyok benne, hogy meg tudod csinálni

Fontos, hogy gyermekünk érezze, bízunk benne, hogy nélkülünk is elboldogul. Nemcsak azért, hogy egy kicsit önállóbb legyen, és végre ne kelljen minden helyzetben a háta mögött állnunk, hanem azért is, mert gyakran éppen a mi bizalmunk, a meggyőződés, hogy elég érett, okos és erős a feladathoz az a plusz, ami átsegíti a holtponton, ami miatt mégsem adja fel.

Ideje hozzáfogni

„Kezdjünk el lefekvéshez készülődni!” „Lassan indulnod kellene!” „Hozzá kellene kezdened a tanuláshoz!” „Ideje kikapcsolni a tévét!” stb. A kicsi gyerekek még nem bánnak olyan jól az idővel, mint a nagyok. Pedig az ő mindennapjaiknak is élhető, működő rendben kell zajlaniuk ahhoz, hogy feladataikat teljesíteni tudják, kapkodás és izgalom nélkül jusson idejük mindenre. Ebben eleinte a szülőnek kell segítenie. Az időbeosztást, a különböző napi tevékenységek strukturálását, minél kisebb a gyerek, annál inkább a szülőnek kell segítenie. Az ideje volna… kezdetű felvetések ebben segítenek.

Fő, hogy megpróbáltad, legközelebb majd jobban sikerül!

A mi bizalmunk, bíztatásunk persze önmagában sokszor nem elég. Néha a feladat túl nagy, néha a körülmények, vagy a szerencse nem volt kedvező. Még az is lehet, hogy gyermekünk hibázott. Az életbe a kudarcoknak is bele kell férniük: csak az nem tapasztalja meg őket, aki soha semmit nem akar elérni. nem szabad, hogy ezek a csalódások elriasszák gyermekünket az erőfeszítést igénylő feladatoktól. Meg kell tanítanunk neki, hogy a kudarc nem feltétlenül szégyen. Az igénytelenség, gyávaság, a kihívásoktól való irtózás sokkal inkább az.

Segítsek?

Ne csak elvileg gondoljuk úgy, a mindennapokban is rendszeresen juttassuk kifejezésre gyermekünknek, hogy ha segítségre van szüksége, mi a rendelkezésére állunk! Lelki bánat és konkrét gyakorlati teendők terén egyaránt. A segítség felajánlása nem jelenti azt, hogy helyette akarnánk dolgozni, hogy lustaságra nevelnénk. Gyakran épp ellenkezőleg történik! A „Ha elakadsz, itt vagyok, segítek neked” arra bíztat, hogy a gyerek önállóan kezdjen dolgozni, ne várjon utasításokat.

Fogjunk hozzá együtt!

Nem lehet elég kis korban felfedezni, hogy a közösen végzett munka mindig gyorsabb, könnyebb, és többnyire sokkal élvezetesebb is. „Gyertek, segítsetek ti is összeszedni a lehullott gallyakat, hogy minél hamarabb mehessünk játszani!” vagy: „Gyertek, gyorsan szedjük le az asztalt, nehogy lemaradjunk a film elejéről!” Az együtt végzett munka sokszor inkább családi játéknak tűnik a gyerek számára, és szeretetteli, kedves emlékként őrzi majd meg.

Ez így nem megy, máshogy kellene megoldanunk!

Az alternatív érzelmi viszonyulások és a rugalmas problémamegoldó képesség megtanítása nagyon fontos szülői feladat. Az élet számos bonyolult, reménytelennek látszó, vagy egyenesen csapdaként működő helyzetében lehet szükség arra, hogy valaki képes legyen korábbi elképzelését feladni, és új stratégiát, vagy kerülő utat választani. Erre a tudásra gyermekünk a mi segítségünkkel, személyes példamutatásunkkal tehet szert.

Gratulálok, szép munka volt!

A kicsik önbizalma, önértékelése akkor tud megerősödni, ha sikereiket észrevesszük, és őszinte örömmel tudunk gratulálni értük. Sokszor dicsérjük meg a kicsit, lehet egészen apróságokért is, ha az valóban a korának megfelelő teljesítmény. ne általában mondjuk neki, hogy „ügyes, okos gyerek vagy”, hanem mindig egy konkrét teljesítményt jutalmazzunk. „Nagyon szépen ettél, egy csepp se ment ki a tányérból.” vagy: „Büszke vagyok rád, hogy ilyen kitartóan gyakorolod a cipőkötést. Nemsokára teljesen bele fogsz jönni!” Elsősorban az erőfeszítést méltányoljuk, mert az a legfontosabb, nem is feltétlenül az eredmény.

Mesélj erről többet!

A gyerekek gyakran viccelődnek, elmélkednek, vagy kérdeznek olyasmiről, ami foglalkoztatja őket, vagy ami problémát jelent számukra. „A tanároknak szerintem senkivel sem szabadna kivételezniük.” „A felnőtteknek inkább példát kellene mutatniuk, nem csak megtiltani a gyerekeknek olyasmiket, amiket ők maguk is gyakran elkövetnek." "Szerinted akkor sem szabad árulkodni, ha ezzel valakit megvédenék, aki túl félénk ahhoz, hogy a saját magáért kiálljon?" Ha a gyerek felvetéseit csupán végighallgatjuk, vagy röviden megválaszoljuk, azzal csak látszólag elégítettük ki az igényeit. A legtöbbször valójában beszélgetést szeretnének kezdeményezni, támaszt, segítséget, útmutatást keresnek, csak talán maguk sem tudják, vagy nem merik nyíltan kérni. A „Miről jutott ez eszedbe?” vagy a „Mesélj erről többet!” kifejezi az érdeklődésünket, és a rendelkezésre állásunkat. Ugyanakkor nem is vágja el a beszélgetés fonalát azáltal, hogy túl korán véleményt formálunk a hallottakról, vagy megválaszolunk egy látszólag szimpla, eldöntendő kérdést.

Te mit gondolsz erről?

Amikor a gyerek tanácstalan, felháborodott, vagy valamilyen konfliktusba kerül, természetesen számít a tanácsainkra, bölcsességeinkre. Érettség és tapasztalat hiányában azonban ritkán tudja egy az egyben hasznosítani a mi felnőtt elveinket. Ha a kicsit arra bíztatjuk, hogy saját véleményt, a történtekből hasznosítható tanulságot fogalmazzon meg magának, azzal egyrészt kifejezzük, hogy személyét fontosnak, és egyenrangúnak tekintjük, ugyanakkor hozzá is segítjük ahhoz, hogy valóban önálló, felelősen gondolkodó személyiséggé váljon.

Szerinted ő hogy érzi most magát?

Ez a kérdés hozzásegíti a gyereket ahhoz, hogy ne csak a saját fejével tudjon gondolkodni, hogy egy kicsit kiemelkedhessen a gyermekre oly jellemző egocentrizmusból. Ha megpróbálja elképzelni a másik ember érzéseit, nehézségeit, hogy miből fakadhat nézeteinek mássága, azzal nemcsak toleránsabbá, humánusabbá válik, de okosodik is, hiszen rájön: nemcsak egyféleképp lehet gondolkodni.

Nem szabad!

„Ne játssz azzal a szerszámmal, mert valaki megsérülhet!” „Nem szabad így viselkedni, mert ez másokat zavar!” „Nem vesszük meg ezt a játékot, mert nincs rá pénzünk!” Az efféle mondatok sok szülőt feszélyeznek: megsajnálják, együtt éreznek a gyerekkel, ezért nem szívesen tiltanak szigorúan, határozottan. Pedig a gyerekeknek kicsi koruktól fogva folyamatosan hozzá kell szokniuk ahhoz, hogy az élet korlátokat állít eléjük, hogy a valóságban nem realizálható minden vágy és szándék. A szülő dolga csak részben az, hogy ezt a nyers valóságot tompítsa a gyerek számára, arra is meg kell tanítania gyermekét, hogy hogyan viszonyuljon az élet korlátaihoz és szabályaihoz.

Most már elég!

„Elég volt a tévézésből, a csokievésből, a veszekedésből, a semmittevésből, stb.” Ezek a határozott szülői korlátozások, bár szigorúan hangzanak, tulajdonképpen segítséget jelentenek a kicsiknek saját önkontrolljuk kialakításában. A parancsok, korlátozások eleinte kívülről, a szülőtől jönnek, de az éréssel fokozatosan belsővé válnak, és egyre inkább belülről hangzanak majd fel, anélkül, hogy egy felnőtt a fejük felett állna. A „Most már elég!” ugyanakkor sikeresen vethet véget egy meddő vitának, értelmetlen veszekedésnek is.

Megértem a haragodat

Megérteni és egyetérteni nem ugyanaz. Akár jogosan, akár - szerintünk - ok nélkül dúlja is fel magát valamilyen sérelmen gyermekünk, joga van a saját érzéseihez. Bár a haragról úgy tartjuk, hogy nem szép, nem illedelmes dolog, a tapasztalatok szerint mégis könnyebb uralkodni fölötte, és túl lenni rajta, ha nem eltagadni, hanem elfogadni próbáljuk. „Megértem, hogy bosszús vagy, mert számítottál erre a programra, amit utolsó percben lefújtak.” „Most mérges vagy rám, amiért nem engedlek el olyan sokáig, mint a barátaidat, de hidd el, én a te érdekedben látom ezt így helyesebbnek.” „Fel vagy háborodva azon, amit mondtam, pedig inkább el kellene gondolkodnod rajta.” Más esetekben a harag elfogadása, megértése érzelmi támogatást, az indulat miatti esetleges bűntudat oldását is segítheti. Pl. „Megértem, hogy kiborultál, szerintem sem lett volna szabad így viselkedniük veled, a helyedben én is mérges lennék.”

Elnézést kérek.

Egyáltalán nem tekintélyromboló az, ha egy szülő hibát követ el, vagy téved, amennyiben kész arra, hogy ezt beismerje, és bocsánatot kérjen. Ha sajnáljuk a kicsit, amiért bánatot, fájdalmat, kellemetlenséget okoztunk neki, fejezzük ki szavakban is! „Sajnálom, hogy ilyen sokáig várakoztattalak.” „Ne haragudj, hogy véletlenül túl forró lett, és megégette a nyelved.” „Bocsánatot kérek, amiért igazságtalanul megvádoltalak, és kiabáltam veled.” Őszinte sajnálatunk nemcsak azt mutatja meg a gyereknek, hogy nem mindegy nekünk, hogyan érzi magát, de egyben a számára követendő helyes viselkedést is modellezi.

Sikeres gyermek tréning

1. Állapotfelmérés

   Két találkozásból áll. Az első találkozáskor 2x50 perc (megismerkedünk a szülővel és a gyermekkel, és a szükséges tesztek felvétele történik meg.

   A második találkozáskor a tesztek eredményeit ismertetjük a szülővel, tanácsokat adunk, módszereket tanítunk a szülőnek az eredményesebb gyermekneveléshez, válaszolunk a felmerülő kérdésekre, kialakítjuk a személyre szabott gyermeknevelési stratégiát.

   Ára: 17 000 Ft+ÁFA

   Amennyiben írásos pszichológiai véleményt szeretne, annak külön díja van: 20 000 Ft + ÁFA

2. Szülők felkészítése a sikeres gyermeknevelésre

   Az állapotfelmérést követően szabadon választható, alkalmanként 45 perc. A szülők személyre szabott felkészítése, a konkrét problémák orvoslása, az élethelyzetek megnyugtató megoldása, módszerek, eszközök megtanulása a konfliktusmentes, sikeres gyermekneveléshez.

   Ára: 9 000 Ft+ÁFA/alkalom

3. Gyermek viselkedés terápia

   Az állapotfelmérést követően szabadon választható, alkalmanként 45 perc. A gyermekkel történő személyre szabott foglalkozások, amelyek pszichológus vezetésével történnek, de szükség szerint bevonhatunk a gyermekkel való munkába óvónőt, mentálhigiénés szakembert, szociálpedagógust, pszichiátert is.

   Ára: 9 000 Ft+ÁFA/alkalom

Jelentkezésed elfogadása után, az Állapotfelmérés időpontját pontosítjuk.

Biztosítunk minden Kedves Résztvevőt, hogy az egyedi igényeit az adott lehetőségeken belül messzemenően figyelembe vesszük.

Hogyan neveljünk sikeres és kiegyensúlyozott gyermeket? További információ »

Csehák Hajnalka vagyok. A felnőtt életem egy részében pedagógusként tanítottam és a gyermekvédelemben dolgoztam, majd valóra váltottam a dédelgetett álmomat: pszichológus lettem. Négy gyermekem született, akiket sosem szűnő szeretettel neveltem fel. S bár az irántuk érzett szeretetem sosem tűnt el, köteteket lehetne megtölteni azokkal a történetekkel, amelyek időnként az idegrendszeremet borzolták.

Szülőnek lenni: nagyon nehéz feladat. Tökéletes szülőnek lenni: elérhetetlen vágy. Elég jó szülőnek lenni: elérhető eredmény.

S a gyermekeink nem is kívánnak ennél többet, ha elég jó szülők vagyunk, a gyermekeink szeretni és küzdeni tudó felnőttek lesznek.

Hogyan neveljünk sikeres és kiegyensúlyozott gyermeket?

Cikkgyűjtemény

Tudástárunkban olyan a gyermekkora vonatkozó mentálhigiénés ismereteket tartalmazó írásokat gyűjtöttünk össze, amelyek hasznosak lehetnek.

Kérjük olvasd át a gyermekkor problémáira vonatkozó írásainkat, hátha találsz bennük számodra is érdekeset.

Ha ötleted van a gyermekkor problémái tudástár bővítésére, kérjük oszd meg velünk.

A könyvespolcra ajánljuk

Pintácsi Viki: Anya csak egy van, de az nagyon

Ki ne érezte volna azt - legalább egy pillanatig -, hogy a világon a legnehezebb dolog édesanyának lenni?! Ki ne kérdezte volna meg magától várandóssága során legalább egyszer, hogy biztosan készen áll-e a nagy feladatra?! Ki ne érezte volna egy később feleslegesnek tartott kiabálás után, hogy nem elég jó anya és hogy ezt másképpen is lehetett volna?! Vajon létezik-e olyan édesanya, aki mindig minden percben tökéletesnek érzi magát anyaként? Nem hiszem.

Pintácsi Viki: Anya csak egy van, de az nagyon »

Deákné Bancsó Katalin: Anya, taníts engem!

(Fejlesztési lehetőségek születéstől iskolakezdésig)

Sokan úgy vélik, hogy az iskolára való felkészítés az óvodai foglalkozások feladata. Valóban kiemelt helye van a gyermek fejlesztésében az intézményi munkának, ám az önmagában nem biztos, hogy elegendő. A megfelelő fogalomkialakításhoz, az ismeretek mélyebb rögzítéséhez elengedhetetlen az otthoni munka. A szülők többsége tudja ezt, de bizonytalan abban, hogy gyermeke fejlesztését miként kellene megvalósítania. A megfelelő út megtalálásában szeretnék most Önöknek segíteni. Pszichológusok, pedagógusok véleményét és saját tapasztalataimat felhasználva próbáltam egy mindenki számára érthető, szinte semmilyen anyagi befektetést nem igénylő, a gyermek számára élvezetes fejlesztő programot összeállítani. (A szerző)

Deákné Bancsó Katalin: Anya, taníts engem! »

Silvia Franz: A hiperaktív gyerek

Különleges érzelmi megnyilvánulások, érzelmi labilitás, a gyermek fáradhatatlanul izeg-mozog, felfokozott állapotban van szórakozott, figyelmetlen, türelmetlen, robbanékony, agresszív, rátámad másokra, de sorolhatnánk a külső jegyeket is - törékeny köröm, száraz foltok az arcon, kényes külső megjelenés, de csak rövid ideig, a szoros ruha zavaró hatása - és még számos, a könyvben leírt tünetek. E kézikönyvben egy olyan doktornő hasznos tanácsait olvashatjuk, aki maga is érintett a kérdésben, ezért tud olyan nyíltan szólni a szülőkhöz és bátorítani, hogy van kiút, bár az göröngyös és hosszú. Részletesen tárgyalja a hiperaktivitás tüneteit. Felteszi a kérdést valójában ez egy rossz természet vagy örökletes tulajdonság, netán környezeti hatás betegség, fertőzés vagy nem megfelelő táplálkozás által kialakult viselkedési forma. A választ is megadja a célirányos kezeléshez, mely nem merül ki a hagyományos orvoslásban, hanem az alternatív gyógymódokat és elsősorban a szülő önálló kezdeményezést is hangsúlyozza. Ezek közül is fontosnak tartja: - a tünetek helyes felismerését, - az okok célratörő megkeresését, - a természetgyógyászatot, - a helyes életvitelt, táplálkozást. Ne feledkezzen meg a legfontosabbról: - a mérhetetlen türelemről és szeretetről. Soha ne adja fel! Valahol még mindig akad tennivaló, próbálkozzon tovább. Tartsa szem előtt azt a nagyon fontos dolgot, hogy minél stabilabbnak látja a gyermek szüleit, annál előbb talál vissza a normális élethez.

Silvia Franz: A hiperaktív gyerek »

Polcz Alaine: Meghalok én is? A halál és a gyermek

A megrázó kötet a szerző évtizedeken át folytatott pszichológusi munkájának tapasztalatait fogja egybe. A halált az éppen csak kezdődő élet szemszögéből ragadja meg, ráébresztve az olvasót a halállal szembesülő gyermek félelmeire, küzdelmére, bölcsességére. Polcz Alaine évtizedeken át dolgozott haldokló gyermekek mellett, megismerte azokat a reakciókat, melyek a halált sohasem elfogadható tényként vagy éppen az élet természetes lezárásaként kezelik. Interjúkat idéz, amelyekben gyermekek szembesülnek a maguk vagy hozzátartozóik halálával. A személyes tragédiákat olyan érzékenységgel fogalmazza meg, hogy az ezekből leszűrhető általános tapasztalat fontos segítséget nyújthat a megértésben, az elfogadásban.

Polcz Alaine: Meghalok én is? A halál és a gyermek »

Ha megtetszett a LELKI TITKAINK Mentálhigiénés Stúdió tevékenysége, kérlek ajánld ismerőseidnek is.